Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 1. szám - Alföldy Jenő: Vitamonológ (Kovács András Ferenc és Tornai József haikui)
Alfóldy Jenő Vitamonológ Kovács András Ferenc és Tornai József haikui Valami nagyra sosem tartottam ezt a japán eredetű műformát, a haikut, pedig sokan használják, egyes költők valósággal ontják. Eget-földet átfogó, mégis a faóriások mag- vához hasonló magvasságával, meteorittömörségű anyagával, vagy éppen leheletfinom sejtelmességével csak néha-néha ejtett rabul egy-egy haiku. Talán az zavart, hogy a kis csodákat szinte mindig szériában hozzák nyilvánosságra a költők. Nem egyesével ragyog- tatják meg, mint a gyűrű vagy a brosstű ékszerét, hanem gyöngysort fűznek belőle, mintha attól tartanának, hogy egy haiku nem véteti észre magát, trükkjét vagy törvényszerűségét csak az ismétlődés révén tehetik érzékelhetővé. — Hű, de igazságtalan vagy - zúgolódik bennem a „hálás olvasó" a mindig résen levő és gyanakvó kritikus ellen -, hát éppen ez a titka a haikunak. Nem láttál még festményekből álló sorozatot, amelyben minden kép önálló alkotás, mégis mind a ciklus törvény- szerűségét követi? Átéled az egyedi darab fölötti ámulatot, de amikor a másikhoz lépsz, élményedet átviszed az egyikről a másikra. Még ott rezeg a recehártyádon az előbbi adta élmény, s ami a következő képen megismétlődik belőle, az megsokszorozza az új és új motívumok hatását, ahogy haladsz tovább a kiállítóteremben. Nemcsak miniatűrökkel van ez így. Mondok egy közismert példát. Alighanem mindenki, akinek öröme telik az albumlapozgatásban, ismeri Archimboldo festménykompozícióit a négy évszakról - mind a négy egy rúgóra jár, az évszakra jellemző tárgyakból adja ki a tavasz, a nyár, az ősz és a tél allegóriáját. Mondhatnék még sok példát. Dsida Jenő vagy Csanádi Imre verseit az év tizenkét hónapjáról... — Ne akarj levenni a lábamról a kedvenc festőimmel, költőimmel! Különben is - akadékoskodik bennem tovább a krütikosz - a Csanádi- meg a Dsida-mű csak tizennégy, illetve tizenkét vers, ezek ciklust alkotnak, a haikuk pedig ritkán alkotnak ciklust (le a kalappal a költő előtt, ha ciklussá szervezi a sorozatot). De ez ritkaság. Összefüggő haikuláncra hamarjában nem is emlékszem. Valljuk be őszintén, egy rúgóra jár minden haiku: éjjel-nappal, fény és árnyék, mély tenger és holdfényben tükröződő árboc, hó és vércsepp, fölül a férfi, alul a nő (vagy fordítva), ringó bölcső és koporsó, egy kis misztikus homály, jin és jang, színe és fonákja, beckhand-forehand, ping és pong... Filozófia? Ne túlozzunk. Legfeljebb úgy, mintha Emanuel Kant tükörtojást sütne, és a Szaturnusz jutna róla eszébe. — Fölöttébb ironikus vagy - tart ki bennem álláspontján a nyájas versolvasó -, ezt talán a szózsonglőr szerepében tetszelgő politikusoknak és államférfiaknak kellene fenntartanod. És szegénységi bizonyítványt állítasz ki magadról, ha a fölsorolt ellentétpárokat unod. De hiszen az élet alapvető jelenségeit soroltad föl magad is! (A pingponggal együtt, pedig hogy szeretted egykor!) A haikufüzér, igenis, ciklusként is vehető. Olvasd csak el a Forrás novemberi számában Kovács András Ferenc haikusorozatát. Hogyan sorjázik benne a 110
