Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 11. szám - Pomogáts Béla: Kodály Zoltán és Ady Endre
Pomogáts Béla Kodály Zoltán és Ady Endre Kodály Zoltánra és Ady Endrére egy időben emlékezni: a zeneszerző születésének 125. és a költő születésének 130. évfordulóján már önmagában is sokatmondó jelképes megemlékezés. Hiszen mindketten ott állottak a huszadik századi (a modern) magyar kultúra bölcsőjénél, és nemcsak kortársak voltak, annak ellenére, hogy a zeneszerző negyvennyolc esztendővel, tehát több mint egy emberöltővel élte túl a költőt, hanem, mondhatnám így, talán régies szóval: „eszmetársak" is, akik egész munkásságukat annak a művészi stratégiának a szolgálatába állították, amely a nemzeti hagyományokra és ezek alkotó feltárására kívánta a modern magyar kultúrát: Ady a költészetet, Kodály a zenekultúrát fölépíteni. Még művészi pályájuk indulása is szinte egyidejű: Adynak 1906-ban jelent meg az a verseskönyve, tudniillik az Új versek, amely teljesen új utakra terelte a magyar költészetet, ugyanebben az esztendőben védte meg Kodály A magyar népdal strófa-szerkezete című doktori disszertációját, és mutatta be első, Nyári este című szimfonikus művét. Arról nincsenek adataim, hogy Ady ismerte volna Kodály Zoltánt és munkásságát, jóllehet az Eötvös Kollégiumban, ahol a zeneszerző 1900 és 1904 között tanulmányait végezte, voltak közös ismerőseik és híveik, így Balázs Béla és Kuncz Aladár, és különben is Kodálynak már 1906-ban a közönség elé került a Bartók Bélával közösen kiadott Magyar Népdalok című munkája, 1908-ban megszületett és 1910-ben megjelent Első Vonósnégyese, 1909-es dátumot visel a Zongoramuzsika, 1910-től kezdve a Waldbauer- Kerpely-vonósnégyes (amelyet a Nyugat 1910-es évfolyamában éppen a közös barát: Kuncz Aladár mutatott be, és később Kodály is írt róla) rendszeresen tűzte műsorára Kodály (és mellette Bartók) műveit, a tízes években rendszeressé váltak Kodály népdalgyűjtő útjai, 1917-től kezdve folyamatosan írta zenekritikáit a Nyugatba, szinte minden esztendő meghozta számára a hangversenyteremben megszerezhető sikereket, és természetesen a Nyugat zenekritikai rovatában is rendszeresen foglalkoztak munkásságával. így Csáth Géza, aki a folyóirat egyik leginkább mértékadó zenekritikusaként tevékenykedett, két alkalommal is közölt írást műveiről. Természetesen Kodály is a Nyugat munkatársai közé tartozott, Bartók Béláról vagy Claude Debussyről írott tanulmányai ma is megkerülhetetlenek, és a folyóiratban adta közre (facsimile formájában) két Ady Endre-vers megzenésítésének kottáját is: 1919-ben az Ádám, hol vagy, 1923-ban a Sappho szerelmes éneke című költemény zenei változatát. Ady költészete, közelebbről az a poétika, amelyet az Ady-versek kialakítottak, eredendő módon közel állott Kodály törekvéseihez, mintegy inspirációt és igazolást is jelentett annak a zenei szintézisnek a számára, amely a népi hagyomány és a modem zene, a sajátosan magyar karakter és a nyugati stílusok összhangjára kívánta felépí60
