Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 11. szám - Borbás Andrea: Az Ady-ciklusok terebélyes családfája

1909-ben született Önéletrajzában „Mindent el akartam mondani, ami ma élő magyar emberben támadhat, s ami ma élő magyar embert hajt, mint szíj a gépeket."15 A teljesség keresése Ady ciklusszerkesztésében is tetten érhető: az Új versek négy ciklusa a Szeretném, ha szeretnének című kötetben kilencre növekedett - azaz mindig új s újabb témákkal bővült szerzőnk mondanivalója. A fent már idézett Németh László rendkívül találóan ismerte fel, hogy a kibontakozás köteteiben az Új versek ciklusai osztódtak tovább, „mint egy terebélyes családfa."16 Tegyük hozzá, hogy az első „igazi Ady-kötet" egyes versei már a később megjelenő ciklusokat, s ezáltal a széttöredezést előlegezik. Az egyes kötetekben előfutárként mindig találhatunk egy-egy verset a következő gyűjteményben újat hozó ciklusból. így a halálgondolat első­sorban a szerelmes versekbe szövődik, a Harc a nagyúrral és az Ima Baál istenhez pedig a pénzciklus előképei az Új versekben. Ehhez hasonlóan a Vér és arany kötet néhány költeménye, így például A sötét vizek partján, a későbbi istenes versek előszelét hozza (itt szerepel először Adynál versben „isten" neve), de az oly gyakori bibliai motívumok is az istenes ciklust anticipálják. A Fölszállott a páva című költemény, mely a Vér és arany egy darabja, már Az Illés szekerén című kötetben megjelenő forradalmi verseket előlege­zi. Hasonlóképpen Az Illés szekerén kötet Dózsa György lakomáján címet viselő verse kurucos hangvételével már a következő kötetben szereplő Esze Tamás komája című ciklust készíti elő. Az érmindszenti színek és motívumok a bibliai motívumokhoz hasonlatosan már az első kötetektől kezdve jelen vannak a versekben: „az érmelléki táj és légköre - ha olykor csak közvetítő közegként, s az általánosító jelentésnek alárendelve is - ott él és viliódzik vagy komorlik Ady költészetében. "17 A falu maga azonban csak a Szeretném, ha szeretnének kötetben kap külön ciklust. Mindezek mellett a ciklusok széttöredezését készíti elő az a tény is, hogy mind az Új versek, mind a Vér és arany kötetek tartalmaznak egy-egy olyan ciklust: a Szűz ormok vándorát, illetve az Ős Kajánt, ahol azok a versek is olvashatók, ame­lyek nem fértek be a többi ciklusba, s melyek arról vallanak, hogy a költő művészete új titkokkal gazdagodott.18 De visszatérve Németh László hasonlatára, a következő ábrán az ő gondolatát ábrázol­juk, gondoljuk tovább: Léda asszony zsoltárai A magyar Ugaron X X A Léda aranyszobra A Halál rokona A magyar Messiások I X X Léda ajkai között Halálvirág: a csók Hideg király A téli I \ országában Magyarország 1 \ 1 1 i 1 A két szent A Hágár oltára Egyre A vén A Jövendő vitorlás hosszabb komornyik fehérei napok 15 ÖEÖPM IX. 344. 16 Németh László: lm, 53. 17 Koczkás Sándor: lm, 24. 18 Vezér 208. 55

Next

/
Oldalképek
Tartalom