Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 11. szám - Bencze Erika: Magyarország fölfedezése (esszénovella)
rendelkező része, amit hosszú évtizedeken át igyekeztek - magyar történészek is - semmisnek mondani, de - jellemző - nem engedték régészetileg kutatni...) a magyarok teljes mértékben feladták anyanyelvűket. Nincs fiatalkorú egyén, aki magyar származású és tudna magyarul. A logika szerint garmadával kellett volna kinevelődniük a művelt, értelmiségi személyiségeknek. A diplomásoknak, az orvosoknak, a mérnököknek. A szörnyű valóság: negyven éve nem szerzett magyar származású, a nemzeti identitását feladó egyén egyetemi diplomát a térségben. Sőt, épp az ellenkezője igaz. Sokkal inkább - igaz, kezdetben, kisebb nyelvi nehézségek árán - sikerül ez azoknak, akik magyar nyelven végezték el az általános és a középiskolát. Kis, majdnem színtiszta magyar faluban élek. Evek óta erőlködik a betelepülő szerb kisebbség, hogy szerb tannyelvű tagozat induljon az óvodában és az iskolában is. Joguk van rá. Mint ahogy azt sem tagadhatjuk el, hogy a közeli városban évek óta úgy indul magyar tagozat az egyik általános iskolában, hogy mindössze 4-5 gyereket íratnak be. Becsületére váljék a szerb hatalomnak: ez ideig még mindig engedélyezték az osztály megnyitását. Legyen szerb tagozat, ha van elegendő gyerek... De nincs. A szerb tagozat megnyitása ugyanis nem azt jelenti, hogy a szerb gyerekek anyanyelvükön tanulhatnak, hanem azt, hogy több magyar kisgyereket szerbbe íratnak. Ugyanis nincs szerb gyerek. Nem születik, miként magyar is kevés, de azoknak is egy részét szerb tagozatra íratják. Butaságból. Várjuk gyerekeinket az óvoda előtt. Szülőtársaim többségét tanítottam az általános iskolában. Emlékszem rájuk. Van közöttük egy: különdiplomát adtam neki nyolcadik végén. Az olvasás terén elért eredményeiért. Imádta az irodalmat. Férjhez ment egy szerb férfihez. Szerbnek neveli a gyerekeit. Nem ez a baj. Azt hiszi, szegényke, hogy ez az egyenes és egyedüli járható út az üdvözüléshez. Hogy őt ezért valahol, valakik többre fogják becsülni. A férje, a családja, a társadalom... Nem fogják. Négy óra hosszat „téptem a számat", mire svédországi ismerősöm kapiskálni kezdte ezeket a jelentéseket... A pénz. Megváltoztatná a helyzetet. A szerb állam? Bolond lenne. Nem érdeke. Magyar állami támogatás? Idén kilencvenkét eurót kapnak gyermekenként azok a családok, akik magyar tagozaton taníttatják gyermekeiket. Jövőre, ha a fiam iskolás lesz, én nyilvánosan lemondok erről a támogatásról. Köszönöm. Nem kérem. Miként magyarigazolványt sem váltottam ki sohasem (az én és a gyermekem magyarságát nem ez a szarság jelenti!), és soha többé nem kérek hatvanöt év feletti férjemnek térítésmentes jegyet a magyarországi vonatokon. A múltkoriban ugyanis egy hivatalnok kiderítette, neki nem jár, mert nem EU-s állampolgár. A kedvezmény csak nekik szól. Igaz, mondtam. Az ő nyugdíjukból ugyanis biztos telik a jegy árára. A férjeméből nem biztos. Azt mondják, szándékosan megkülönböztetem a gyerekem, ha nem kérem az oktatási-nevelési támogatást. Majd meglátjuk, ki kit különböztet meg! Van egy nagyon kedves pesti rokonom. Nála szoktunk megszállni, ha felutazunk a városba. Mellékesen jegyzem meg: egyszer megbüntetett bennünket a metrón az ellenőr, mert akkor hatvanöt éves férjemnek nem váltottunk jegyet. 39
