Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 11. szám - Bencze Erika: Magyarország fölfedezése (esszénovella)
dett. Egyszerűen bekasznizták néhány órára. Mi pedig buszostul, sofőröstül és utasostul ültünk a senki földjén vagy négy óra hosszat. Amíg ki nem engedték. Majd összepisáltuk magunkat. Még a férfiak sem mertek a kukoricásba merészkedni - még lelőnek a buzgó határőrök... Viszontagságaink után érkezve az egyetemi komplexum konferenciatermébe, beültünk a plenáris előadásokra. Nem tudom, miért került sor már az érkezés estéjén erre. Általában másnap délelőtt rendezik meg a tanácskozások e hivatalos programját. Hát nem bírtuk sokáig. Hosszúra nyúltak az előadások, nem tűntek érdekfeszítőnek, elcsigázottak voltunk. A résztvevők többsége egyszerűen otthagyta a plenáris ülést. Az előcsarnokban viszont már javában készítették a fogadást. Pazar felszolgálás volt kilátásban. Mi, legalább kétszázan, kisestélyiben, elcsigázottan és éhesen, legalább két óra hosszat álldogáltunk úgy, hogy ötpercenként - teljesen spontán - egy-egy lépéssel közelebb léptünk a svédasztalos terítékhez. Amikor már nem volt távolság a tömeg és az asztalok között - valaki, egy rektor, dékán vagy máshivatalos személy megnyitotta a fogadást, miközben nyíltan csőcseléknek minősített bennünket. Tíz nagyra érdemesült tudós pedig konferenciázott. Csak azt nem kérdezte senki a bennünket megszégyenítő tótum- faktumtól, hogy ő miért nincs az ülésteremben. Nyilván, mert az asztalokat védte a kétszáz tagot számlálóéhes horda ellenében... Van egy újdonsült svéd ismerősöm. Magyar irodalmat tanul az uppsalai egyetemen. Velem a vajdasági magyar irodalomról korrepetált. Nagyon érdeklődő és törekvő. Kicsit törve, de kiválóan beszél és ért magyarul. Stockholmban született. A szülei vajdasági magyarok, akik még a hatvanas években Svédországban kerestek maguknak átmeneti megélhetést, hogy örökre ott maradjanak. Két lényegi észrevétele volt. Egyik: a magyar ember belepusztul az állandó egzisztencia megteremtésének igényébe, pl. a házépítésbe. Mint az ő szülei is. Akik azért mentek Nyugatra (vagy északra!), hogy itthon szép házat építhessenek. Evekig csak ezért dolgoztak. Fel is épült a ház. Sohasem laktak benne. A másik: miért szégyellik az emberek, hogy magyarok? Azt vette észre, hogy még ott, Stockholmban is, csak suttogva váltanak magyarra az emberek a társasági összejöveteleken, még akkor is, ha a társaság többsége magyar. Hát még itthon, vagyis Szerbiában... Ő egy más életstratégiát képvisel. Mivel Svájcban kaptak új munkát, egyszerűen eladták svédországi házukat, s lakást béreltek Zürichben. Nem jelentett gondot a gyerekek svájci beiskolázása sem. Aztán gondolt egyet. Viszonylag jól tud magyarul. Miért ne profitálhatna ebből? Például úgy, hogy egyetemi diplomát szerez belőle. Ezért negyvenévesen beírta az egyetemi stúdiumokat. Tudom a válaszokat. Nem szívderítőek. A házzal kapcsolatban: könnyű szívvel adták fel svédországi egzisztenciájukat, hiszen biztosak lehetnek abban, hogy mindig van visszatérés, s ha meggondolják, akkor is lesz annyi pénzük, hogy másik házat vegyenek. De ha mifelénk ház nélkül marad valaki, szinte biztos, hogy sohasem telik másikra. S a nyelv. Egyszerűen tartja magát az az ostoba elképzelés, hogy az anyanyelv feladása direkte az érvényesülés útját jelöli. Holott tudósok sora bizonyította már az ellenkezőjét. A Vajdaság szerémségi részében (a valamikori önálló királyság gazdag kultúrával és történelemmel 38
