Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 1. szám - Szekér Endre: A válogatott versek (Gömöri György: Ez, és nem más)
Szekér Endre A válogatott versek Gömöri György: Ez, és nem más Gömöri György költészete - így az Ez, és nem más című kötete is (2007) - szilárd morális és művészi alapra épül: az 1956-os októberi forradalom nemes eszméire. Az 56-os október 23-i tüntetés szervezői közt elfoglalt személyes szerepe, részvétele, az Egyetemi Ifjúság című lap szerkesztése miatt is. Ahogy Clive Wilmer megállapította: „Gömöri György lírája az elkötelezett patrióta költészete, aki számára az igazságért folytatott harc elválaszthatatlan a költői igazság keresésével." Igen, az ő élete „egyirányú utca" - írja a Sens unique című versében: „mióta elhagytam a széles, napsütötte / Örök ifjúság sugárutat / s befordultam az ötvenhatos / saroknál, már azóta csak egy irányba jár a forgalom." 1956 decemberében (Oxford, London) írja, hogy „gyászleplet sző sóhajainkból a tenger, / ködbe merült el múlt, köd fedi Ithaka sorsát." Gömöri verssoraiban a keleti idill „trágyaterhes órái", a hatalom és a becsület ellentéte, az újmódi nomádok, az őszi nehéz esők, a hanyatló birodalom, a becstelen árulók, Ruritánia, börtönök és őrtornyok látszanak, amott a „jeges félelem" van stb. Márai Sándor „malomideje" ez, aki 1956. október 23-án naplójegyzetében azt írta: „Isten malmai gyorsan őrölnek." A költő 1990-ben a Megint októberről vall, e szép hónapról, amelyet soha, míg él, el nem feledheti. Újra és újra visszagondol 1956-ra, a letaposott forradalom emlékeire, a tankok félelmes vonulására a Deák téren, melyet tiltakozó füttyszó és ökölrázás követett (Pihenő a Deák téren). Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című feledhetetlen versére felel Gömöri a Több mondat az adott helyzetről című verse: „Hol zsarnokság nincs, / attól még lehet szarnokság, meg akarnokság..." Közben elvágyódásról és a visszavágyódásról, az önutálatról és a hazugságokról, az önáltatásról és a „fele-olyanságról" szól, visszatérve az Illyés-vers egyik kulcsmondatához: „mindenki szem a láncban..." A korábbi költőnemzedékek, a Nyugat költői olykor elefántcsonttoronyba zárkóztak. Hiszen Kosztolányi óta tudták, hogy az „elefántcsonttorony még mindig emberibb és tisztább hely, mint egy pártiroda." (Nyugat, 1933) Gömöri is megküzd a környezettel, a korral, az elzárkózással, a nagyvilágba zártan, vagy akár a „magánzárkában". Azt érzi, hogy „minden ellenünk van", „fejem fölött jéggé fagyott az égbolt." A hit és a hitetlenség közt él, céltalanul jár az utcán, a „körülzárt énből" csaknem „éntelenség" lesz. Élete szinte „lakhatatlan", becsukja magát, mint „féligolvasott könyvet", de kilép a „ködsüket magányból" - új szerelemre lobban. Máskor derűsebb őszi képeit - elsötétíti a kor, a cellák világa - pl. Szász Béla emlékét idézve. Még ebben a korban a magány sem az igazi, hanem eltorzul, „asza- lódik", „felügyelt” magánnyá válik. A hosszú vonatozások kora című versében a század egyik szörnyű jelenségét ragadja meg háborús, szörnyű vagonokkal. Hány ember vált szabad vagy rab vagonlakóvá pl. a jeges tajgák felé „utazva". És a halál a mindennapi utazások velejárója, elháríthatatlan része - csontvázakat, Vorkutát említve. A börtönvonat rettenetes tényét nem oldja fel a szertelenül szabad, önelégült Amerika képe, vagy a magyar költészet egy-egy sora („Hervad már ligetünk", Berzsenyi). Gömöri olykor levetkőzve a nagyobb verskompozíció számos felesleges sallangját, az Ötlethiány című versében így vall eltorzult világunkról: „jogéjegyenlőség/vakversenyszabadság/teljes szenny testvériség". Itt a nemes esz102
