Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 10. szám - Toldi Éva: Doktor urak (Grecsó Krisztián Tánciskola című regényéről)
Toldi Eva Doktor urak Grecsó Krisztián Tánciskola című regényéről Grecsó Krisztián Tánciskola című regénye a helykeresést állítja szövegszervező eljárásának középpontjába, amely két fontos metaforikus sor mentén bontakozik ki: a helykeresés legközvetlenebbül énkeresésként, identitáskeresésként jelenik meg, méghozzá materiális, testi vonatkozásában és lelki értelemben egyaránt; ezenkívül a helykeresés a jelölt, látható tér úgyszintén materiális és transzcendens változtatásaival is összefüggésben áll - ezek nyomán képződik meg a helyszín, az alföldi kisváros világának poétikája. A szövegkezdet nagy ívű mondataival adja meg a kötet alaphangját, és azonnal megmutatja azokat a narrációs eljárásokat és motívumokat, amelyek köré a regény egésze szerveződik. A történet a főhős szülővárosában, Feketevárosban kezdődik, felütése enyhén patetikus, amit azonnal ellensúlyoz a szereplők nézőpontja, amely létrehozza az alulretorizáltság alakzatát, megteremtve a regény végig jelenlevő, enyhén ironikus atmoszféráját. „Azon az első, igazán problémás nyári délutánon, mikor Voith József utolsó éves ügyvédbojtár először csalódott nagybátyjában, a bácsi csüggedten mustrálgatta kertjükben a szilvafákat, mert mulatságot tartottak rajtuk a lepkekabócák" - kezdődik a történet, amelyet a mindentudó elbeszélő mond el. Ez a mindentudás azonban annyiban jellegzetes, hogy időnként a szemléletmód súlypontjai átkerülnek az egyik szereplőről a másikra, a narrátor pozíciója vándorol, hol közelebb, hol távolabb kerül egy-egy szereplőtől. A narrátor hiperbolává nagyítja a magyarázatot: „pedig ez egyáltalán nem volt tréfadolog, a szilva isteni gyümölcs, a Teremtő ajándéka". Majd - még ugyanazon a mondaton belül - dichotómiák sora következik, ellentétes jelentésű toposzok kerülnek egymás mellé, az elbeszélő ironikus gesztusát emelve ki: „a pálinkafőzés nem játék, az élet játék, de a szesz nem az, az alföldi szilvapálinka a magyar lélek üzemanyaga, szilvapálinka nélküli nincs errefelé se szerelem, se ragaszkodás, az Alföld pálinka nélkül olyan, mintha a Mátrában nem volna panoráma". A regény cselekménye Feketevárosban indul, majd Tótvárosban folytatódik, ahol a szegedi egyetemen frissen diplomázott jogász, a feketevárosi születésű dr. Voith József - vagy ahogyan általában említi a szöveg: doktor Jocó - nagybátyja közbenjárásával fogalmazói állást kap. A nagybácsi, Szalma Lajos biológia-testnevelés szakos tanár, ismert és befolyásos ember a kisvárosban, akit habitusa önkéntelenül is arra predesztinál, hogy az ifjú, beilleszkedéssel küszködő, de igen határozott erkölcsi elveket valló fiatalembert bevezesse a nagybetűs életbe. A tanítómestert legkevésbé ifjú tanítványának a hivatali előmenetele érdekli, annak érdekében mindent megtett, amikor az ügyészségen munkahelyet szerzett neki, sokkal inkább foglalkoztatja, hogy jó példát mutasson neki, ahogyan maga fogalmaz: „prémium élvezetekből", mint amilyen a szerelmi élet, a kocsma világa és a drogok fogyasztása. Feketeváros „tetű kicsi hely" - a nagybácsi szemszögéből, ezért hely- és térviszonyai is korlátozottak, de különösen emberi viszonyai bensőségesek, amit egészen testközeli metaforával érzékeltet a narrátor: „benéznek az ember szájába, ha hagyja". A bizonytalan, identitását kereső ifjú azonban még mindig itt érzi magát leginkább biztonságban. Jocó a jogi egyetem befejeztével úgy látja, „egy mindenről lecsúszott generáció tagja, személy szerint ő ebben a lemaradó évjáratban is késős típus". Alapvető életérzése, hogy „későn érkezett", most pedig egy „idegen, kellemetlen helyre" készül, ahol a szenvedések netovábbja várja: Tótváros. 105
