Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 10. szám - Bánki Éva: Mindenekfölött költő (Kőszeghy Péter: Balassi Bálint – Magyar Alkibiadesz)
Ritkán adatik meg, hogy egy irodalmi életrajz szerzője a kor politikatörténetéről is releváns megállapításokat tehessen. Ehhez persze Balassiról kell életrajzot írni, akinek szellemi és érzelmi fejlődése a magyar nagypolitika keretei között bontakozott ki. Hogyan is esett meg Balassi híres erdélyi fogságba esése és Báthory Istvánnal való találkozása? A régi életrajzok körülményes magyarázkodásokba fogtak, hogy megvilágítsák, miként lehetett a Báthory-ellenes felkelőkhöz csatlakozó Balassi Báthory István kedvenc udvaronca, és miért követte Báthoryt Lengyelországba. És egyáltalán, mi lehetett az a felségsértési ügy, melybe Balassa János, Bálint édesapja belekeveredett, és amely Bálint politikai jövőjét is beárnyékolta? A történész-munka - mint azt már számos elméleti tanulmány felfedte - bizonyos értelemben hasonlít a detektívekére. A történész is nyomokat keres, fel nem fedezett dokumentumokat vizsgál át, vagy épp szigorú dedukcióval újragondolja mások következtetéseit (szürke agysejtek). Kőszeghy megpróbálja még egyszer logikusan összeolvasni az egykori összeesküvés és Bálint erdélyi, lengyelországi udvaronckodásának dokumentumait, összerakni a réges-régi kirakós játék darabjait. Eszerint Bálintot a lengyel-magyar perszonáluniót (egységes, lengyel szövetséggel létrejövő Magyarországot) tervezgető apja, Balassa János csempészte volna be egy jó fedősztori segítségével Erdélybe. Ez a hipotézis - Kőszeghy hangsúlyozza, hogy mindez csak az események egyik elképzelhető magyarázata - jobban megvilágítja Bálint udvaronckodását, erdélyi és lengyelországi forgolódását, Lengyelországgal kapcsolatos későbbi illúzióit, és egyáltalán a Habsburg-udvar szemében mindvégig gyanús renoméját. De mi a bizonyíték? Ha az okos detektív nagy társaság előtt előadja végkövetkeztetéseit, akkor a tettes elsápad, felpattan, kirohan a teremből, és halljuk, a folyosón lapuló rendőrfelügyelő dörmögését: letartóztatom. A történésznek nincs, nem is lehet ilyen szerencséje: nincs az a ragyogó elmélet, amit látványosan megtalált források nélkül ily teátrálisan igazolhatna. Ám az elmélet így is briliáns, és az erről szóló fejezet a monográfia egyik legizgalmasabb része. Milyen különös (és természetesen mennyire életszerű), hogy a korabeli politikusok nemcsak Habsburg és/vagy török alternatívákban gondolkodtak! De az olvasók többségét valószínűleg nem a politikai alternatívákat szétszálazó, a jeles álnokságokat, a rendkívül agyafúrt emberek nagy ravaszságait bemutató fejezet döbbenti meg elsősorban, hanem a Losonczy Anna-szerelem, az irodalomtankönyvekből ismerős szép mese megbuktatása. Ám míg egy politikai összeesküvés felderítésében sok eredménnyel kecsegtet a szereplők motivációinak feltárása, és itt tényleg lehet helye a detektívregényekből is ismert dedukciónak, ez a módszer kevésbé hatékony a szerelmi történetek feltárásában. A nyalka egri hadnagy és az egri várkapitány felesége között szövődő szerelem egyébként egyik nemzeti toposzunk. Népszerűségében talán közrejátszik, hogy a szép idill a mindenki kötelező olvasmánya, az Egri csillagok helyszínén játszódik. Pedig ami az igazságot illeti, csak a költő tanúságára támaszkodhatunk. Balassi 1588-ban, az akkorra már özvegy Ungnadné Losonczy Annával kötendő (érdek)házasság reményében ír úgy, mintha már 1578-ban, az egri katonáskodás idején is szerelem lobogott volna közöttük. Irodalomtörténészek, a korábbi Balassi-életrajzok szerzői pusztán versbéli információk nyomán költötték a filológiai mesét. Kőszeghy Péter nemcsak azt bizonyítja, hogy a tíz évvel korábbi szerelem az életrajz tényeivel nem egyeztethető össze, hanem azt is, hogy egy félig-meddig nyilvános házasságtörő viszonyt a 16. századi magyar közgondolkodás nem tűrt volna meg. Hát akkor mire volt jó ez a kitalált szerelem? Hencegés? Férfidicsekvés? Szerelmi történetként elmesélt önéletrajz? A költőfejedelem önmaga konstruálta mitológiája? Egy regény, amit a főszereplő, Balassi Bálint szerez? Kőszeghy Péter megemlíti, hogy a Dichtung és Wahrheit milyen érzékenyen érintkezik, de rögtön hozzáteszi, a szerelmes volt legfeljebb a versek, 102
