Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 10. szám - Dobozi Eszter: „itt a legjobb” (Pintér Lajos Ezüst című kötetéről)
Korunk nagyságokat, múltbéli, közelmúltbéli példákat felejtető, felemás, pontosabban féloldalas szellemi életének kontextusában - arra kell gondolnunk - több ez, mint a költőnek magavigasztalása barátságok és nagy találkozások újraélése által, hiszen gesztusértéke van olyan nevek fölvonultatásának, mint a szerző által talán legtöbbször emlegetett Kormos Istváné, vagy például Sinkáé, Bibóé, Áprily Lajosé, Illyés Gyuláé, Kálnokyé, Nagy Lászlóé, Simonyié, Baka Istváné, Pinczési Judité... (Expressz falevél, Atlantisz, Tengerlátó, A centenáriumi évre). Talán nem túlzás: az írástudó lehetséges cselekvése ez a romlással, a ránk szakadó valóságos rombolással, a szellemi értékek tékozlásával szemben. Kötődések, példák vállalása a trendinek kikiáltott jelenségek ellenében. Kísérlet a kánonok és a kánonokból kiszorítósdit játszók hatástalanítására. Olyan minőségek hiányának a kimondása Pintér Lajos Ezüstje, mint amilyet a fent említettek képviseltek: „Ki mond zsoltárt most - kérdezem halkan, ki énekel most szegény hazánkról?" (Egy boldog nap szomorú leírása) Vállalt költőelődök és sorsközösségben élő kortársak megidézésére nem csupán az emlékezés és búcsúvétel variációinak direkt módján találunk eseteket szerzőnknél. A nagy példaképektől vett vendégszövegek gyakran válnak a Pintér Lajos-vers építőköveivé. Máskor az allúziós technika teremt termékeny összefüggést a felidézett mű és költőnk írásai között. Az intertextualitásnak nevezett esztétikai jelenség révén az ő költészetében valóságos hálózata épül ki azoknak az utalásoknak, amelyek által egyazon rendszerbe foglaltatnak olyan alkotók, mint Stephen Hawking, Az univerzum dióhéjban című könyv szerzője, Weöres Sándor (miközben észrevétlen átalakul A hallgatás tornya Pintérnél a hatalom tornyává), Kassák Lajos (ahogyan eljátszik közismert nagy verse címével: „A madár meghal. / A lovak kirepülnek", medalion), Mikszáth Kálmán (a pénzügyminiszter reggelije), Radnóti Miklós („nem párizsban t [sic!] történt / ahol itt-ott / lejt a járda"), Sára Sándor és Nagy László („Mikor temettünk, hó hullt, / szívünkre hószakadás" - 75 szál élő virág), Dante („Ki itt belépsz, lábujjhegyen járj" - Edénkért), Szilágyi Domokos („Szeretnék élni 2000-ig”), József Attila, Márai Sándor és Petőfi Sándor („a remény, hogy magyarul motyogják fölöttünk /fiúk és lányok, fiaink, unokáink, magyarul / motyogják: édes hazám, fogadj szivedbe" - Atlantisz; „Egy-egy költő / belekiált a csendbe, / belekiált, hogy / Világosságot!"; „Levegőt! mert / sziszegő kígyó, torkát szorítja / a hiány” - Világosságot!)... A parafrázis valamely teljes mű újraalkotása, nem csupán egy-egy sorának, jellegzetes fordulatának fölidézése. Erre is bőven szolgáltat példát Pintér Lajos költészete. Maga a szerző is parafrázisként jelöli meg a Bevezetés egy Vígh Tamás-kiállításhoz című költeményének műfaját, amikor alcímként használja a szót. Ha parafrázis is, nem egyetlen korábbi műnek az újraköltésével az. Illyés Gyula több írásából is táplálkozik a költő. A forma, egyik szavával a cím és a költemény indítása, jó néhány motívuma ugyan egyetlen alkotásra, a Bevezetés egy Kodály-hangyersenyhez című versre vall, de ezenkívül a Bartók jellegzetes sorai és fordulatai mellett feltűnik benne a Haza a magasban is. Ugyanakkor ihletet kapott a költő a szöveg tanúsága szerint Nagy Lászlótól, az ő költeményének címével (Hószakadás a szívre) majdnem azonos Sára Sándor-filmből (Hószakadás), Egry /ózse/balatoni képeitől, Katona József Bánk bánjából, az Őrnagyar Mária- siralomból, valamint az Ómagyar Mária-siralom és a Kádár Kata ballada jellegzetes sorait egymásba játszó Utassy Józseftől („világ világa./ Virág virága./ Szerelem kápolnavirága.") 98
