Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 10. szám - Kántor Lajos: Golyószórásban (Szilágyi Domokos, közelből)
szerint - és az itthoni nemzedéktársak, kortársak véleménye szerint is - Bukarestben Szisz nyugalmat próbált teremteni magának, elbújni, ha tetszik, minden fölösleges zaklatás elől. Nem az érvényesülést, hanem a megélhetést - sokáig nyomor szinten! - biztosító pénzes (fordítói, alkalmi szerkesztői) feladatok számítottak fővárosi lehetőségnek; egyébként továbbra is Kolozsvár - folyóirataival, a kiadói (fiók)szerkesztőségekkel, színházzal - volt a magyar irodalmi és művészeti központ a hatvanas-hetvenes években. Naivitás azt hinni, hogy a Magyar Autonóm Tartomány lényegében fiktív léte olyan súlyt adott volna Marosvásárhelynek, hogy ezzel az irodalmi élet súlypontja áttevődött a Maros-parti városba - noha az Igaz Szó körül kétségtelenül szerveződött egy irodalmi tábor. Ezzel azonban Szisz csak nagyon rövid ideig ápolt jó kapcsolatokat. Jellemzőbbnek mondható Bolyai János Vásárhelyütt című verse (a Korunkban közöltük, 1963 novemberében): Kis szarka város, lábam nyomát csókolni érdemtelen: fojtó köldökzsinóroddal végre hagyj békét nekem! Marosvásárhelynek Szisz elsősorban azt köszönhette, hogy az orvosok-barátok ismétlő- dő-sűrűsödő, szinte megszakítatlan betegségei idején mellette álltak, a kórházban (orvosi szobában) alkotási lehetőséget biztosítottak számára. És itt kell határozottan kiigazítanunk Pécsi Györgyinek egy megjegyzését, amikor az ingázásokat, űzöttséget, lelki, alkati nyugtalanságot magyarázva Szilágyi Domokos „egyszerre valószínűleg fiktív és egyszerre valóságos betegségé"-tői beszél. Aki a leveleket - különösen a családiakat - olvassa, mindegyre beleütközik a kórtünetekbe, a kórházi beszámolókba (a levélíró asszonyok csak ráerősítenek a veszélyek jelzésére); és ami súlyosbította Szisz állapotát: a nyugtátokat, fájdalomcsillapítókat alkohollal kombinálta. A láz enciklopédiája beszédes köteteim, a verseskönyv egyik döbbenetes darabja pedig a (Betegen): A semmiből a fájdalom üzenget, kése torkomon, alvásból ébrenlétre és ébrenlétről öntudatlanba üldöz, nincs út, menekülés előle, riogat magamra, gyarlóságomra; oly esendő s óvnivaló és cudarul érzékeny testem tántorul Evekkel a választott vég előtt, ugyanitt írja le: hisz a halált is önmagam seb-életén kellett tanulnom; Ekkor a (sokadik) számvetést követően még biztatja magát, a végletekből nem von le végleges-végzetes következtetést: 68 — megtornyozott keserűség - fold alatti délibáb - Van, van, van tovább -
