Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 10. szám - Szekér András: Óbecsei képeslapok
Szekér Endre Óbecsei képeslapok (Levél és vallomás Németh Istvánnak, Újvidékre)- Kedves Pista! Örömmel kaptam meg most április 23-án leveled, és benne a Minimális próza című napfényes írásod. Köszönöm a szerkesztőség nevében. Remek az írás befejező szakasza a szegedi kocsmákat, Tömörkényt emlegetve. Mint „vidéki vén lókötő" búcsúzol a leveled végén. Nekem Juhász Gyula verse, a Vidék jut eszembe: „Mint a bakter kicsi háza mellett, / Szalutálok tűnő életeknek..." Egy halom levél és óbecsei képeslap után szeretnék visszapillantani barátságunkra, több évtizedes néhány személyes találkozásra és a sok levélbeli üdvözlésre, jelképes írásbeli ölelésre, baráti kézfogásra és a hétköznapi találkozásokat felváltó igazi barátságot szilárdan tartó, sziklaszilárd levél-oszlopokra. Mert sok futólagos, felületes utcai szóváltásnál erősebb barátságot építenek ki ezek a levelek, képeslapok. Először Újvidéken 1964. október 7-én találkoztunk, aztán Kecskeméten nálunk, a Katona József téren 1972. május 28-án Fehér Feri költő barátunkkal együtt a Hűtlen esték című köteted dedikáltad. Itt meg kell állni egy kicsit és el kell mondani, hogyan épült tovább a barátságunk Herceg János segítségével. A Vajdaságból, Zomborból, Doroszlóról ha Herceg János bácsi Budapestre ment, sokszor megállt Kecskeméten, bejött a Forrás szerkesztőségébe, írást hozott és barátságot, a találkozásokat fotók őrzik. Személyesen konkrét szálakkal kötődtem hozzá (írás, Magyar Szó, Rádió). Beszélgetéseinkkor elmondtam János bácsinak, hogy Édesanyám, Eötvös Erzsébet 1905-ben ott született Óbecsén. (Nagyapám ott volt Óbecsén albíró.) Ezek után János bácsi többször írt nekem óbecsei képeslapon. S amikor fájdalommal el kellett búcsúznunk Tőle, aki a messzi túlvilági útra indult, a nekrológgal én búcsúztam Tőle. S mellékesen ekkor azt is leírtam, hogy most már senki sem fog írni nekem Óbecséről... Ezt a nekrológot olvasta Németh István Újvidéken: írt nekem, hogy mit szólnék, ha „méltatlan" utódjaként Herceg Jánosnak ő folytatná az óbecsei képeslapok, üzenetek folytatását. Örömmel kértem őt erre a nemes feladatra, és ő örömmel vállalta.- Kedves Bandi! Emmár a 12. Óbetsei lap! (Katalog starix Fotografija Beceja - Régi Becsei Fényképek Katalógusa) - Kedves Bandi! Sürgönyileg értesítelek, hogy megnyugtató soraidat, a Kecskeméti Lapok Grádics mellékletét megkaptam, köszönöm. A Forrás „szerelmes földrajza" nekem is nagyon tetszett, de 59