Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 1. szám - Orosz László: Fejcsóválás és főhajtás (Gyulai Pál és Milecz János; Emlékezés öt éve halott szerző tíz esztendeje megjelent könyvére)
Emlékezés öt éve halott szerző tíz esztendeje megjelent könyvére Amikor a pályatársai előreléptek, Nagy Miklós szerényen a háttérbe húzódott. Annál inkább értékelték, becsülték, szerették, akik figyeltek rá. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Kiskönyvtára 14. számaként jelent meg 1997-ben Klió és más múzsák című tanulmánygyűjteménye. Jegyzeteivel együtt alig haladja meg a száz oldalt. Akik figyelemmel olvassák, kincsesbányát találnak benne. Megokoltan helyezte az irodalomtörténész a többi múzsa elé a történetírásét: itt közölt tanulmányainak többsége a történetiség felől közelít az irodalomhoz. Arra keresi például a feleletet, hogyan látták, hogyan ítélték meg íróink (Jókaitól Móriczig és az 1930-as évek népi íróiig) Kossuthot és a szabadságharcot. Miként ábrázolták a 19. század második felének kisebb, de nem jelentéktelen írói koruk nemzeti törekvéseit, társadalmi és gazdasági jelenségeit. Egyik tanulmánya arról szól, milyen sokat olvashatunk e korszak íróitól a szerbekről, milyen keveset a horvátokról. Régebbi időbe tekint vissza Móricz Tündérkertje Báthory Gáborról és Bethlen Gáborról rajzolt képének a történelmi adatokkal való szembesítése. A kommunista diktatúra kibontakozásának egyik jellemző mozzanatára, az Eötvös Collegium felszámolására Fodor András naplójának ismertetésével és személyes emlékeinek fölelevenítésével tekint vissza a szerző. Áttételesebben jelenik meg a történetírás múzsájának fennhatósága Kemény Zsigmond szembesítésében nyugati mestereivel, mindenekelőtt Walter Scott-tal. Szívesen idézem ennek a tanulmánynak az utolsó bekezdését: „Számos követője, kiváló tanítványa csak olyan szerzőnek lehet, aki maga is nagyszabású irodalmi jelenség. Walter Scott ilyennek számít. Arra azonban sok példát gyűjthetünk az irodalom- és művészettörténetből, hogy a követők között olyanok is akadnak, akik esztétikai értékekben meghaladják mesterüket. Talán nemzeti elfogultság nélkül állapíthatjuk meg, hogy Scott és Kemény esetében szintén erről van szó." Az onomasztika iránt az enyémnél nagyobb érdeklődés szükséges a Mikszáth írói névadása című tanulmány értékeléséhez. Annál inkább megfogott a Bánk bán - osztrák tükörben. Nagy Miklós sem a Grillparzer Bánk bánját (Ein treuer Diener seines Herrn) lekicsinylőén elutasítókhoz, sem túlértékelőihez nem csatlakozott, nem fogadta el azt az értelmezést sem, hogy az osztrák szerző az elvakult hűség karikatúrájának szánta e művét. Bánk (Bancbanus) jelleme Nagy Miklós szerint is elhibázott, annál sikerültebb Ottó aljas, kéjsóvár, cinikus jellemének sokszínű kibontakoztatása. Azt hiszem, ez lehetett annak az oka, hogy a császár, a bemutatója után, meg akarta szerezni a dráma kéziratát, hogy ne nyomtathassák ki, és ne ismételhessék meg az előadásait. A királyné öccse, német herceg volt ez az Ottó! Arra a javaslatra (E. J. Gőrlich, 1970), hogy osztrák társulatok vigyék színre Katona József Bánk bánját, magyarok pedig Grillparzer Ein treuer Diener-ét, Nagy Miklós azt felelte, hogy hazánkban inkább az osztrák író König Ottokars Glück und Ende (Ottokár király szerencséje és bukása) című darabját kellene bemutatni. A jó és a rossz, a hatalmával népe javára élő meg a kárára visszaélő uralkodó szembeállításának korunk számára is lenne mondanivalója. 2007 84
