Forrás, 2008 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 1. szám - Nagy Gábor: Nagy László: Gyászom a Színészkirályért című versének szemiotikai elemzése
Nagy Gábor Nagy László: Gyászom a Színészkirályért című versének szemiotikái elemzése1 i A ridegen szövegközpontú elemzés strukturalista technikája kétségtelenül nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az irodalmi művek értelmezése tudományos alapra helyeződjék. Az azonban már a strukturalizmus - és részben a posztstrukturalizmus - ábrándja, hogy a szövegimmunens módszer egyedül helyes vagy akár csak kielégítő volna.2 Minden műalkotás része egy tágabb közegnek (mondhatnánk akár struktúrát is), a szerző életművének éppúgy, mint a kortárs irodalmi folyamatoknak, vagy éppen a folyton változó irodalmi hagyományoknak. Tágabb szemszögből pedig egy kulturális közeg eleme, s ilyen értelemben legalább annyira antropológiai természetű, mint amennyire önálló, minden mástól elkülönített fenomén. A szigorúan csak a szövegre koncentráló műelemzést J. S. Schmidt nyomán szemantikainak, a szövegen túli szférákat bevonó elemzési mozzanatokat szemiotikáinak nevezem. Bár Schmidt még feltételezte, „hogy az esztétikai befogadás lehetősége és valószínűsége olyan mértékben nő, amilyen mértékben a szemiotikái és/vagy pragmatikai szövegfunkciók nem veszik igénybe figyelmünket"3, magam úgy vélem, aligha létezhet olyan befogadó, akinek elméjére mint íratlan lapra mintázódik rá a szöveg valamiféle jelentése. S ennél még fontosabb, hogy a szövegek létrehozója sem a szöveg immanens struktúráján belül mozogva alkotja meg a művet. Gondoljunk csupán arra, hogy feltételezhetően számtalan szövegstrukturáló elv és minta ismerője, így a szöveg belső szerveződése mellett számtalan olyan, utólag külsőnek nyilvánítható impulzus irányíthatja a szövegét, amelyek egy tisztán szövegközpontú elemzés számára hozzáférhetetlenek. Nem oda akarok kilyukadni, ahol a marxista irodalomkritika megrekedt, hogy a társadalmi folyamatok hozzák létre (határozzák meg stb.) a műveket. Nem is csak oda, ahová, Kristeva és Genette óta, az intertextualitás fogalma segítségével szerencsésen eljutottak az elemzések. Meggyőződésem, hogy a szöveget kívülről meghatározó elemek, akár a 1 A 2007. július 13-iki iszkázi Nagy László-konferencián tartott előadás írott változata. 2 Legújabban éppen Antoine Compagnon foglalkozott ezzel, visszatérve a Baudelaire A macskák című verse kapcsán folytatott, Jakobson és Lévi-Strauss kontra Riffaterre-féle vitához: Compagnon 2006, Antoine, Az elmélet démona. Az irodalom és a józan ész, Kalligram, Pozsony, 80-83. 3 Schmidt [1970], J. S., Bevezetés egy szövegszemantikai irodalomtudományba = Horányi Özséb - Szépe György, A jel tudománya. Szemiotika, General Press Kiadó, 2004. [1975.] 342. 85
