Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 5. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT DSIDA JENŐ - Cseke Péter: Munkássága a Magyar Örökség része (Beke György fejfájára)

és nemzeti megalázottság. Az embertelenség maga. Eleven sebként hordozta ugyanis a lelkében, hogy „a régi román világban" édesapját azért bocsátották el köztisztviselői állásából, mert nem volt hajlandó áttérni a görögkeleti hitre, vagyis átállni románnak.

Az 1968-as „romániai nyitás" évében - amely egybeesett A Székelyföld leírása megjelenésének századik évfordulójával - Beke György kezdeményezi jeles népsorskutató elődje hatkötetes életművének az újrakiadását. Ez ugyan elmaradt, de azt nem akadályozhatták meg, hogy társaival Orbán Balázs nyomdokain járjon, és a magunk keresésére induljon. A Mikó Imrével és Fodor Sándorral közösen írt 1969-es bukaresti kötet csaknem kétharmadát Beke György barcasági Csángó krónikája teszi ki. Itt használja először a műfajteremtő barangolás kifejezést is. Alig telik el három esztendő, s már önálló köteteimként olvashatjuk a Kárpátokon túli tájakra kalauzoló Magunk keresését (Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1972), tartalomjegyzékében olyan szívet melengető címekkel, mint a Demse Antal Klézséről vagy Magyarok az olajvárosban. (Az eredeti kéziratban és a riportot közreadó marosvásárhelyi folyóiratban én még úgy olvastam: Seprik a plojesti utcát...) Szellemi földrajzának attól fogva a magunk keresése volt az iránytűje. A történelmi Erdélyben, a Partiumban, Máramarosban, a Bánságban, Kárpátokon túl és - 1990 után - az egész Kárpát-medencében. Nem csupán a tömbmagyarság körében: főként a szórvány vidékeken. Olyan körülmények között vállalkozott például a csángó magyarok tragikus sorsának a feltárására, amikor ez tabutéma volt a román hatalom - és főként a Ceau§escu-rezsim - kiszolgálóinak szemében. (Csángó passió című 1988-as budapesti kötetében például száznál több moldvai településről hozott csángó „nyomjeleket"; a kötetszerkesztő Ara-Kovács Attila pedig a szerző 69 „csángó jelentéséből" válogathatott.) Mára a moldvai csángók körében is beindult a nemzeti ébredés folyamata. Nemzetközi fórumokon tárgyalják egyenjogúsításukat. Korántsem tekintette ezt a saját érdemének, de az is bizonyos, hogy az ő írásai nélkül ez a folyamat jóval később következett volna be. Voltaképpen a nemzetféltés adta kezébe a tollat, amikor a csángó magyarok világát járta: nehogy a honfoglalás kori szálláshelyein immár lassan szórványhelyzetbe kerülő erdélyi magyarság is csángósorsra jusson.

Csak megerősíteni lehet Pomogáts Béla állítását, aki így kezdi Beke György fő művének, a Budapesten 1996-tól új életre keltett Barangolások Erdélyben eddigi nyolc kötetének a betájolását: „Erdélyben a szociográfia és a valóságfeltáró riport nem pusztán az irodalom műfaji palettájának egyik színe, hanem a nemzeti felelősségvállalás és elkötelezettség írásban rögzített tanúságtétele is. Mindig is ez volt: számadás arról, hogy a magyarság, amelyet szüntelenül ostromol és pusztít a történelem, miként védelmezi önmagát, miként áll helyt az egyéni és közösségi küzdelemben, mit veszített ezeken, és miben kell megerősödnie, összeszednie magát."

Életpályájának és munkásságának az alakulásában a történelmi idő és a helyszín egyaránt fontos szerepet játszott, amiként alapvető műfajának, az írói szociográfiának az újjá- teremtésében, „teherbírásának" a kipróbálásában is. Nyolcvan esztendejéből huszonnégyet töltött az útnak indító szülőföldön, az 1849-es magyar szabadságharc emlékét idéző Háromszéken, huszonkét évet „szolgált" Bukarestben, tizenhatot dolgozott a történelmi Erdély fővárosában, hatvankét éves korától pedig Budapesten élve, végre az írói szabadság légkörében alkotva egyszerűen „csak az volt a dolga", hogy ő - Beke György. Nagy vállalkozások korának hőse, s egyszersmind alázatos nemzeti napszámosa. Aki kisebbségi viszonyok közé született, de többségi helyzetben eszmélkedett; aki a negyvenes évek elején szerzett eszményeihez próbált hű maradni bukaresti „22 éve" idején is, akárcsak az általa felfedezett Kossuth-emigránsok 1849 után a román fővárosban; akinek Kolozsváron ívelt fel a pályája, de aki - miután a diktatúra vészkorszakában kiütötték kezéből a tollat - Budapestre menekítette élete fő művét, erdélyi barangoló könyveinek az egész nemzethez szóló üzenetét.

110