Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 7-8. szám - „Ezt mind egyszerűen el kéne mondani” (Tandori Dezső A Legjobb Nap című kötetének szerkesztőjével, Tóth Ákossal Gyuris Gergely beszélget)
„Ezt mind egyszerűen el kéne mondani" (Tandori Dezső A Legjobb Nap című kötetének szerkesztőjével, Tóth Ákossal Gyuris Gergely beszélget) Tóth Ákos beszél arról, milyen együtt dolgozni a legnehezebben olvasható magyar szerzővel, hogyan lehet a Tandori-féle szövegtengerhez viszonyulni, illetve arról, hogy valóban rövid-e az élet, Tandori meg hosszú.- A magyar irodalomban - de talán más irodalmakban is - meglehetősen ritka eset, hogy egy élő költő kötetének nevesítik a szerkesztőjét. Persze minden könyvnek van olvasószerkesztője, kontroli- szerkesztője, korrektora stb., olyasmiről azonban nem hallottam még, hogy valaki teljes egészében egy külső személyre bízta volna az anyag végső megformálását, elrendezését. Milyen körülmények között alakult ki a munkaviszonyod Tandori Dezsővel?- Ha ezt tényleg mind egyszerűen el szeretném mondani, akkor egy kicsit vissza kell lépnünk az időben. Úgy 1998-99 körül, még egyetemistaként, tagja voltam a szegedi De- kon csoport különítményeként, Szilasi László vezetésével dolgozó „kánonbizottságnak". Egy kortárs magyar irodalmi szöveggyűjtemény szerkesztésével (Dekan), vagyis nagyjából az utolsó 30 év magyar irodalmának rendszeres átolvasásával voltunk elfoglalva, s ha maga a gyűjtemény könyv alakban nem is jelent meg végül, részeredményei itt-ott jelentkeznek azóta is. Szóval Tandorival való kapcsolatom egész prózai módon itt kezdődött, mikoris hozzám került a „T" betű Tar Sándorral, Téreyvel, Tolnaival, na és persze Tandorival. Akinek első, általam ekkor végigolvasott könyvéből (Medvék és más verebek) sok mindent nem ért(h)ettem, de azt tudtam, hogy olyan szövegvilágot nyit meg és éltet benne, amire én kíváncsi vagyok, s amihez még csak hasonlóval sem találkoztam azelőtt. Innentől a történet a szokásos módon folytatódik: olvastam, olvastam Tandorit és egy idő után írni is mertem róla. Hogy ez mikor volt, egész pontosan nem tudom, de arra emlékszem, hogy 2002-ben reagált először egy kritikámra, mely a Bárkaban jelent meg. Azóta folyamatos, levélváltás formájában zajló munkakapcsolatban vagyunk, a személyes találkozás vagy láthatás kizárásával, ami, azt hiszem, megfelel mindkettőnk eredendő alkatának. A Legjobb Nap címen most megjelent verskötet születése is ebben a Szeged-Bp. postajárásban merült fel először. Erről most csak annyit, hogy én a Tandori-életműben való rövid, céltalan téblábolás után (ez gondolom, minden elszántabb olvasójának közös korai élménye) hamarosan a '80-as évekbeli művészetével kezdtem el foglalkozni. Érthető módon rántott magához ekkoriból származó nagyszerű lírai teljesítménye, ami a sajnálatos kritikai mellőzés (csak ritkán elutasítás) eredményeként friss meglepetésként, valódi felfedezésként hat(ott) rám. Saját célra készítettem részletes bibliográfiát az egész elmerült évtized publikációiról, azután pedig hónapokig-évekig fénymásoltam, gyűjtöttem össze ki tudja mire jó alapon a műveket. A Legjobb Nap ennek a magánarchívumnak az anyagából, e jórészt ismeretlen művekből készült válogatás.- Szerkesztőként mi volt a feladatod? 156
