Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 7-8. szám - „Ezt mind egyszerűen el kéne mondani” (Tandori Dezső A Legjobb Nap című kötetének szerkesztőjével, Tóth Ákossal Gyuris Gergely beszélget)
- A verseknek ezt a formátlanul talált, hatalmas, ugyanakkor ritka értékeket felmutató csoportját úgy egybeszerkeszteni, hogy az egyrészt több mint 20 év távolából megszólaljon ma is, életrevaló művészi együttesként lépjen fel, másrészt, hogy méltó legyen az újrégi könyv a hajdani környezetét jelentő olyan híres kötetekhez, mint A feltételes megálló, a Celsius és A megnyerhető veszteség. Az életmű más kutatóival együtt úgy gondolom, hogy Tandori ezekben a kvázi-versesregényekben, voltaképpen saját képére átformált műfaji- ságú dokumentumkönyvekben, a létszemléletéhez talán leginkább illő irodalmi formára talált rá. A lehetséges, írható és írandó élet, valamint a rendelkezésre álló jelkészlet végtelen variációjú párosításával pedig olyan maradandó példákat, stimulusokat mutatott a beszéd időbeliségét állandóan tudatosító, ugyanakkor oldottan személyes költészetből, hogy számomra a legnagyobb kérdés mindvégig az volt: ehhez mivel járulhatok én még hozzá.- Szabad kezet kaptál, vagy folyamatosan konzultáltatok? A kiadónak volt esetleg valamilyen előzetes elképzelése?- Tandori Dezső és kiadója, a szegedi Tiszatáj Alapítvány is teljesen szabad kezet adtak a munkálkodásban. Természetesen a szerzőt rendszeresen tájékoztattam a készülő anyagról, az esetleges változtatásokról. Minden esetben jóváhagyta új ötleteimet, én pedig szívesen teljesítettem a tőle érkezőket. Két konkrét kérésére emlékszem: a könyv mottója („Nem jó, de jobb híján a legjobb.") egy sok helyről ismerős Tandori-aforizma; ha akarjuk, a legjobb világ klasszikus leibnizi, voltaire-i elképzelésével feleselő utalás, mely nagyszerűen illeszkedik a mű utaztatójellegéhez (is). A másik egy verskívánság volt, s a Találkozások Charles herceggel című hosszúversre vonatkozott (eredetileg az Újhold-tvkönyv 1989/2. számában jelent meg, most a kötet 149-155. oldalán olvasható).- A kötet bevezetőjében azt írod, A Legjobb Nap „egy olyan olvasás(mód) története is, mely szándék szerint a végig-olvasásé". A pozíciód ezek szerint egy szuperolvasóé, a mindenki által vágyott ideális olvasóé? Szükség volt szétválasztani az olvasó és a szerkesztő szerepét?- Semmiképpen nem szeretnék belemenni abba a zsákutcába, hogy az olvasást mint elméleti tevékenységet kutató, egyébként fontos típusok valamelyikét ez esetben magamra értsem, felvállaljam. Ezek a körültekintő megállapítások ugyanis olyan metaforáknak, nem valóságos, vagy nem rövid távon igazolható teljesítményeknek tűnnek, melyek nehezen fémek össze a kötetalkotás-szerkesztés nagyon is gyakorlatias feladatával. A végig- olvasás, amiről a kötet előszavában írok, inkább afféle bátorítás, kiszólás kíván lenni az olvasóhoz, amire annak - úgy láttam - igencsak szüksége van. Gondolok itt egyrészt arra a próbára, amit a kötet önmagában jelent. Tisztában vagyok azzal, hogy bevett olvasói szokásainknak sok mindenben ellentmond egy majd'300 oldalasra tervezett verskörút. Másrészt azt a közkeletű vélekedést kívántam személyes példával cáfolni, mely a Tandori- olvasáshoz nagyjából ugyanitt, a '80-as években kapcsolta hozzá a reménytelenség képzetét, s melyet vitathatatlanul ötletes bonmot-jában később, a '90-es években összegez majd Farkas Zsolt: „Az élet rövid, Tandori hosszú." Változtat-e továbbá e tényen, hogy Tandori szerint éppenséggel az élet hosszú, mérhetetlenül nagy táv, mely túlontúl is nyomasztja beláthatatlan terheivel a benne fáradozó „szüszifoszi" szakmunkást, a szóval folyton nyomában járót? Ezt a fordított összefüggést is fel kívántam vetni, na meg ezentúl egyszerűen ennyit: elolvastam és itt vagyok!- Ez a könyv korábbi kötetek legjavát gyűjti össze, ugyanakkor kötetben még nem, csak folyóiratokban, újságok hasábjain közölt verseket is tartalmaz. Az újraközlés során mennyiben változtak az eredeti szövegek?- Ez így nem pontos. A kötetben olyan versek szerepelnek, melyek önálló Tandori- sorkötetben még soha nem jelentek meg. A legtöbbjük irodalmi folyóiratokból, napilapok versrovatából, pl. az ÉS régi számaiból került ide, csak néhány darab található meg az 157
