Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 9. szám - Zelei Bori: Családirodalom? (Kiss Ottó három kötetéről)

még nem valószínű, hogy az ö hang általánosan használatos lett volna, de első versünkben, az 1300 körül keletkezett Ómagyar Mária-siralomban már olyan szavakat is találunk, amelyekben valószínűleg volt már ö, csak a leírása ütközött nehézségekbe, hiszen a latin betűrendszerben nem volt jele.

Amint a magyar nyelvű írott emlékek szaporodtak, jól tükrözték a századokkal előbbi magyar nyelvhasználat változatos voltát, a különböző nyelvjárásokat. Érdekes, hogy igen nagy az ö-ző nyelvjárású kódexek száma a más nyelvjárásúakhoz viszonyítva. Ez arra mutat, hogy volt olyan időszak, amikor a kolostorokban - ahol a legtöbb kódex született - a beszélt és az írott nyelv is igen határozottan ö-ző volt, és nem csupán a mai ö-ző nyelv- területen, hanem sokkal szélesebb körben. Az sem elképzelhetetlen ennek fényében, hogy ha nem jön közbe a török világ - amely éppen a mi nyelvjárásunk területén semmisítette meg szinte teljesen az írott emlékeket, s irtotta ki vagy kergette el a lakosság nagy részét -, akkor nem az e-ző, hanem az ö-ző vált volna az írott nyelv alapjává. Bárczi Géza így ír erről az ún. kolostori ö-ző típusú nyelvről: „...ebből esetleg kifejlődhetett volna egy ö-ző normájú irodalmi nyelv." Szóval: a történelem alaposan beleszólt a magyar nyelvfejlődésbe, közelebbről pedig a mi ö-ző nyelvjárásunk sorsába.

A XV. sz. első felében az ún. Bécsi Kódex írója vagy másolója használt már olyan o betűket is (a kerek jelet alul kis farokkal toldotta meg), amelyek kétségtelenül az ö hangot jelölik, de első nyomtatott könyveinkben még sokáig nem találhatunk ö betűt, mert a nyomdák betűkészletében nem volt. Amikor Zrínyi Miklós 1651-ben megjelenteti nevezetes Adriai tengernek Syrenaia... című könyvét, a bécsi nyomdában sincs sem ö, sem ü betű, ezért ezeket úgy nyomtatják, hogy az o, illetve az u fölé kis karikát, mellékjelet tesznek. A nyomdai ö betű végleges megjelenése egy olyan bibliafordítás megjelenésétől számítható, amelyet Leydenben nyomtattak 1719-ben, s amelyben Komáromi Csipkés György az első teljes bibliafordításunkat, Károlyi Gáspár nevezetes Vizsolyi Bibiiáját igazította át, mégpedig úgy, hogy a szövegben egyébként is csak ritkán található ö-ző alakokat többnyire kigyomlálta: hitöd helyett hitedet, vöttetek helyett vettetek-et írt. Ez már a mai nyelvi sztenderd felé mutató e-ző irányzat erősödését jelezte. Ugyanekkor a nyomdász Misztótfalusi Kis Miklós is kifejezetten hibásnak tartotta elődeinek ö-ző formáit, szerinte pl. a fölött egyenesen hibás szóalak.

Ha már szóba került ez a „hibás" fölött szó, tanulságos lehet kitérni sorsára. Bizonyos, hogy a tövében lévő föl igen ősi szavunk. Jelentése kezdetben 'magasabban fekvő vidék', később 'a tej felszínén megsűrűsödő réteg', a XV. századtól pedig 'valaminek a felső része'. (Érdekes, hogy a tejnek csak föle van, nem fele, mégis így írják néhol: tejfel.) Régi nyelvünkben a fel és a föl alak egyaránt használatos volt, nem jelentésbeli, csupán nyelvjárásbéli különbség volt köztük. Ma is így van pl. afelett ~fölött szópár esetében. Azonban afelé ~ fölé esetében már jelentésbeli különbséget látunk: a felé ma oldalirányt jelent, a fölé pedig a valami tetejénél föntebbi hely irányát. Igen érdekes, hogy Katona József a Bánk bánban szándékosan kerülte a szülőföldi ízeket, és ennek a következményeként nemzeti drámánk egyik szava ma már félreértést okozhat. A király helyettese, Bánk bán ugyanis így beszél: „Nagy volt az a hatalom melyet kezembe / tettél le. Itt dörgött markomban egy / ország felébe mért ménkő csomó..." Aki felfogja, hogy ebben a mitológiai Zeuszt idéző képben a markában tartott ménkő csomó a korlátlan hatalom jelképe, rögtön kérdése támad: ez a nádori hatalom miért csak az ország felére és nem az egészére terjed ki. Akkor válik világossá a dolog, ha tudjuk, hogy a felébe itt fölébe jelentésű, tehát az egész ország fölött érvényes hatalomról van itt szó! Hasonló félreértésre adnak okot az e-ző nyelvjárási vidékről való Kölcsey e közismert sorai is: „Nyújts feléje védő kart, / Ha küzd ellenséggel". Itt sem azt kéri a költő, hogy Isten felénk nyújtsa védő karját, hanem félénk. (Egyébként Kölcsey annyira erősen e-zik, hogy verseiben ilyeneket ír: „bükkem", „völgyen".)

84