Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 9. szám - Zelei Bori: Családirodalom? (Kiss Ottó három kötetéről)
járási beszédmód. Ezt bizonyítják a régmúlt századok írásos emlékei, mégpedig nemcsak a könyvnyomtatás előtt született írásművek, hanem jóformán a XVIII. század elejéig a nyomtatott könyvek is, hiszen az egységes írott magyar nyelv kialakulásáig minden alkotó a maga anyanyelvjárása szerint írt, ezen legfeljebb a nyomdász igazított valamit. Nyelvtudósaink figyelme a XIX. század vége óta fordult a nyelvjárások felé; ez a tudatos vizsgálódás része volt a nyelvújítási mozgalom utóhangjainak, de hozzátartozott a népiesség igazi kiteljesedéséhez is. A Tudományos Gyűjtemény egyik szerzője már 1832-ben arról panaszkodott, hogy szűkebb pátriájának nyelvjárása „mióta ... az olvasás a köznép között is inkább elterjedt, teljes elenyészéshez közelget". (Ma már tudjuk, hogy ez a „teljes elenyészés" máig sem következett be - szerencsére.) A Magyar Nyelvőr szerkesztői jóformán másfél évszázada meg-megújulóan azzal serkentették gyors munkára a kutatókat, hogy a nyelvjárások hamarosan eltűnnek, ezért a tudományos felméréssel sietni kell, „mert a 24. órában vagyunk". Bizonyos, hogy a XIX. századtól az iskolázottság, a XX. században a rádió, majd a televízió elterjedése látványos „csapást mért" a nyelvjárásokra, és előrevetítette a nyelvjárási jelenségek elsorvadását, azonban ma már azt is megállapíthatjuk, hogy ez a folyamat mintha lelassult volna, és a nyelvjárási jelenségek bizonyos körülmények közé visszaszorulva ugyan, de mégis élnek. Szerencsére, mert gazdagítják, színesítik anyanyelvűnket. Ha valaki arra kíváncsi, hány nyelvjárásról beszélhetünk a magyar nyelvterületen, nem egyszerű a válasz. Egy modem, a XX. század második felében lezajlott részletes nyelvjárási adatgyűjtés anyagából jött létre A magyar nyelvjárások atlasza, majd ennek felmérési adatai alapján készült el Imre Samu 1971-ben megjelent, A mai magyar nyelvjárások rendszere című könyve. Ebben a szerző négy „nagyobb nyelvjárási egység"-et, úgymint a nyugati (vagyis dunántúli), az északi (vagyis palóc), a keleti és a déli nyelvjárások csoportjait különíti el egymástól, de ezeken belül összesen harmincöt nyelvjárástípust nevez meg, sőt beszél még nyolc úgynevezett nyelvjárásszigetről is. Világos ebből, hogy minél részletesebb a magyar nyelvjárások felmérése, annál inkább kiderül, milyen bonyolult, sokrétű, egymáshoz sok-sok szállal kapcsolódó, illetve kölcsönösen egymásba átszüremlő rendszerrel van dolgunk, olyannal, amely ezer színnel gazdagítja a nagy egészet, az egységes magyar nyelvet. Ha a magunk helyét keressük ebben a sokszínűségben, akkor azt a déli nyelvjáráscsoporton belül találjuk meg. Ez nyugaton átterjed a Dunántúl hozzánk közel eső déli részére is, a Duna-Tisza közén északról Nagykőrös határolja, keletről a Tiszát mifelénk nem, csak lentebb, Szegednél éri el, ott azonban átlépve átterjed a Tiszántúl legdélebbi részére, Hódmezővásárhely, Makó vidékére is. Gyakorlatilag ez az úgynevezett ö-ző nyelvterület, azonban teljesen egységesnek egyáltalán nem nevezhető, mert jó néhány olyan település van benne, amelynek nyelvhasználata nem ö-ző jellegzetességei miatt szigetnek tűnik. A Nyelvatlasz felmérései alapján ezt a déli nyelvjárási csoportot három nyelvjárási típusra lehet elkülöníteni. A miénket kiskunsági nyelvjárástípusnak nevezi a szakkönyv, mondván, hogy ehhez tartozik Nagykőrös és Kecskemét vidéke. Némely jelenségek miatt elkülönül ettől a Szeged vidéki és a Baja környéki nyelvjárástípus. A felmérésekből valószínűnek látszik, hogy a „legerősebb" ö-zés talán Hódmezővásárhelyen tapasztalható: csöndöt, högyök, szörződés, meszöl, csöndőr, mönnyország stb. A Nyelvatlasz szerint környékünkön hét kutatópont nyelvhasználata mutat olyan azonosságokat, amelyeknek alapján meghatározható ez a mi kiskunsági nyelvjárástípusunk: Dunapataj, Dunavecse, Izsák, Kiskunmajsa, Kunszentmiklós, Nagykőrös, Soltvadkert voltak az ide tartozó felmérési helyek. Ha képzeletben elhelyezzük ezeket a térképen, látható, hogy igen hézagos adatgyűjtés volt ez, akkor is, ha ez volt az egész magyar nyelvterület 82
