Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 9. szám - Beke József: Édös anyanyelvünk (Gondolatok a Kecskemét környéki ö-ző nyelvjárásról)

is szerették őt nagyon Buda Ferencék, nem véletlen, hogy Buda Ferenc búcsúztatta Tamás bácsit, amikor meghalt.

Albert Zs.: Engem Ratkó József egyik levele rendített meg igazán, aki nagy bizalommal fordul hozzá 1956 után, amikor őt Király Istvánék kirakták az egyetemről.

Görömbei A.: Tamás bácsi mindenkit segíteni próbált, vagy úgy, hogy ő maga segített, vagy keresett kapcsolatokat ahhoz, hogy segíteni tudjon.

Albert Zs.: Persze Ratkót a szegedi egyetemről távolították el.

Görömbei A.: Igen. Tamás bácsi az írócsoportnak örökös titkára, majd elnöke volt, így minden írócsoporti ügyben illetékesnek is számított.

Albert Zs.: Egyébként a feleségét Lillának hívták. Ugye ez Debrecen és Csokonai. Az esszékötet, A főnix szárnya alatt, az Árkádiában éltünk - hűség Debrecenhez. Ez meg a családszeretet, a diákok szeretete meghatározta az ő egyéniségét.

Buda F.: S még valami. A minőségnek az a határtalan tisztelete, ami befogadóvá tette őt, és türelmessé azok iránt is, akik másképpen tették a dolgukat, de igazi értéket hoztak létre.

Kiss A.: Hát szinte csak olyanok vannak, ezek szerint mint nevelő is nagyon jó lehetett, mert aki a költőtársaival, az nyilván a gyerekeivel is ilyen, ha látja a tehetségét bimbódzani. És az a fajta végtelen erős szeretet, ami belőle sugárzott, oda is gyűjtötte maga köré a tehetséget mutatókat.

Buda F.: Egy jelenet máig itt van bennem, soha nem felejtem el. Gimnazista voltam még, de mint kezdő toliforgatónak, megengedték, hogy eljárhassak az írócsoport szerdai ösz- szejöveteleire, az Arany János utcába. Ahol néha még Danyi Gyula is megaludt. Amikor nem volt hajléka. Nos, egy alkalommal Kalász Laci barátunk - sajnos ő sincs már köztünk, zseniális költő volt, készen pattant ki az Isten homlokából, zsengéi sem voltak -, szóval, egy alkalommal felolvasta frissiben megírott versét, a Harminc hattyú tojást. Az írócsoport egyik jelese - azért nem mondom meg a nevét, mert ez a história nem vet rá jó fényt- értetlenül vihogott a versen. Laci, láttam utána, hervadozva távozott az összejövetel végeztével. Tamás bácsi odalépett mellé, rátette a jobb kezét Laci két vállára, s átölelte:- Ne búsulj Lacikám, úgyis nagy költő lesz belőled. Ez akkor elég vigasz volt Lacinak. S valóban nagy költő vált belőle.

Albert Zs.: Ilyen egyéniségek mindig kellenek, például mesélik nyugatra szakadt írók, hogy milyen fontos volt nekik ott Cs. Szabó. Milyen fontos volt itt például Keresztury Dezső vagy Csorba Győző.

Buda F.: Va^y Kormos Pista.

Albert Zs.: És voltak ilyenek. Emberek, akikre lehetett támaszkodni.

Kiss A.: Intézmények helyett intézmények voltak.

Albert Zs.: Kiss Tamás is ilyen volt. Az nagyon jó volt, hogy ő szerkesztőségben is dolgozott. Az nektek nagyon sokat jelenthetett.

Kiss A.: És hát ő író volt, később is visszahívták, és tudom, hogy később is bírálta a fiatalokat, és nem úgy, hogy vállon veregette őket. Ezek az egymondatos gesztusok fontosak voltak, még a túlzásukban is, mert hát a fiatal embernek kell a biztatás. Viszont aki ún. zsengékkel fordult hozzá, azt szétszedte rendesen, tehát elemezve segítette a saját hangjához. Ez nagyon tisztességes dolog. És amikor a műbírálat egyre kevésbé műközpontú, akkor az ember arra gondol, hogy hát igen, igen, a Kiss Tamások nagyon fontos emberek.

Albert Zs.: Nagyon érdekes, egyébként most jut eszembe például erről, hogy mondod, hogy sorról sorra elemezte, Rónay György is ezt csinálta. Az irodalom felszíne alatt voltak emberek, írók, akik tartották a fiatalokat, nem kritikusok, hanem az idősebb írók. Nem is tudom, talán Kiss Tamás írja valahol, valamelyik levelében, hogy írót tulajdonképpen író képes megbírálni. Költőt költő. Ez létezett is.

71