Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 9. szám - Beke József: Édös anyanyelvünk (Gondolatok a Kecskemét környéki ö-ző nyelvjárásról)

Buda E: Ő a fiatalok alá tartotta a vállát. Albert Zs.: Egyébként a rádió is tartotta az írókat, leginkább anyagi szempontból, és valamennyire lehetett is. Suba alatt történt az egymás megtartása. Kiss A.: Vagy a Magyar Televízió, Ascher Gabriella például, akire mostanában nemigen szoktak emlékezni, nagyon kemény és erős, jó műsorokat szerkesztett az irodalom és az írók védelmében. Olykor tehát az intézményeken belül is mindenhol volt tisztességes ember, aki áldozott magából arra, hogy a dolgok jól menjenek. Merthogy felelősséget érzett értük. Albert Zs.: Például Ratkó. Kiss Tamással mint tanítvány, nagy tisztelettel beszél. Buda F.: Róla meg vele csak úgy lehetett. Mindent megengedett volna egyébként Tamás bácsi, de az embert egyszerűen nem vitte rá a lélek meg a határtalan tisztelet, hogy csak úgy komázzon vele. Kiss A.: Az lefegyverző tisztelet volt, igen. Buda F.: Mert te is érezted, hogy ő is tisztel téged, és ezt ki is fejezte szavakkal, gesztu­sokkal. Albert Zs.: Egyébként erről jut eszembe Jékely Zoltán, aki, mikor riportot csináltam vele, azt mondja: no most akkor én csinálok magával. Ez kedvesség és az irodalom demokráciá­ja, ő egy csoportba tartozott Kiss Tamással, a Nyugat harmadik nemzedéke, akikre lehetett támaszkodni. Az előbb említett Csorba Győző, Jékely, Rónay. Kiss A.: Tedd hozzá, hogy ezek a csoportok közlekedtek is egymással. Albert Zs.: Hasonló volt a gondolkodásuk, az ízlésük Kiss A.: Az ízlés az egyik, a felfogással. A másik viszont mégis az, hogy egy hajón vagyunk. Azt akkor nagyon keményen betartottuk. Albert Zs.: A Nyugat harmadik nemzedéke nektek atyailag istápolótok volt. Buda F.: Nyugodtan fogalmazhatunk így. Kiss A.: így is volt. Nem csak arról van itt szó, hogy személyes találkozások. Az ember olvas, és a művek rengeteg mindent elmondanak alkotóikról. Annyit biztos, hogy itt iro­dalmárok, írók és költők működnek, s ez még a másféléket is fegyelmezi, mert valahogy a minőségnek, az emberi minőségnek, a költői minőségnek is van egy ilyen fegyelmező sze­repe. Vigyázzba vágja magát az is, aki nagyon nem szereti, hogy legyen, ami ott a műben van, vagy ahogy van. Buda F.: így van. Hogy miért? Talán azért, mert ők soha nem voltak kakukkemberek: nem arra törekedtek, hogy a másik madár tojását kidobják a fészekből. Épüljön csak a fészek, és legyen benne sokféle tarka tojás. Albert Zs.: Odafér a kakukké is. Buda F.: De akkor ügyeljen magára. Albert Zs.: Figyelemre méltó, hogy kikről és mit ír. Nagyon fontos neki Debrecen. Mint ahogy nektek is. Isten tudja, ilyen is volt meg olyan is. Kiss A.: Jó volt onnan indulni. Kiss A.: Én tulajdonképpen őróla mint emberről, nagyon keveset tudtam. Tehát a törté­netéről keveset. Arról, hogy hogyan él. És nem is kurkásztam, azt hiszem, ez így normális. De a versei azért mindent közölnek az emberrel, és utólag, ha visszanézek, összeáll valaki belőle, egy olyan ember, aki, mert sokáig él, elég sok tragédiát is végigél, és ebből ember módra keveredik ki, ember módra írja meg, végig felelős marad, és kiderül, hogy számára a legfontosabb a honosság, az otthon levés és a szabadság. Két ellentétes dolog. Talán a jóembersége is ebből adódik. Hogy nem egyféle az, amit szeretne, és ez a szabadság ott mellette, hogy vágyik és sose adatik meg. Nincs az a költő, akinek igazán megadatik, mégis ez az, ami az embert sok jóra viszi. Van itt néhány olyan sor, ami igazán jellemzi őt: „Ivódtunk lápról, érről, hajtottunk vadgyökérről." „Ha kötöttek, oldódtunk, / kristályként lera­72

Next

/
Oldalképek
Tartalom