Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 9. szám - Beke József: Édös anyanyelvünk (Gondolatok a Kecskemét környéki ö-ző nyelvjárásról)
Papp T: Ezt én is elmondhatom, nekem is van vagy harminc-negyven évnyi szerkesztői gyakorlatom. Nagyon nehéz a beérkező kéziratokkal foglalkozni. Egyrészt: még az is, ami jó, amit elfogadunk közlésre, nem biztos, hogy száz százalékig jó. Meg kell beszélni a szerzővel, hogy esetleg itt vagy ott változtatni kellene. Többször volt vitám kezdő költőkkel, akiknek elmagyaráztam, hogy nyolcsoros versükben négy-öt nagyon jó verssor van, ez az, ami az irodalmat érdekli. Ha el akarsz helyezni az irodalomban egy kis téglát, akkor a gyengébb három sort kihagyod. Az irodalom nem törődik a te szerelmeddel. Ugyanakkor egy beküldött rossz versről vagy rossz írásról óriási kín megírni az elutasító levelet - gyakran egy fél délutánomat elvette, mert úgy kellett megfogalmazni, hogy megértse, mi a kifogás, de ugyanakkor ne legyek sértő. Legyen tiszta számára, hogy miért nem közöljük. Kiss ].: Volt az Alföld körül jó néhány politikai botrány. Ezekben pedig helytállni nem lehetett könnyű dolog. Előfordult a hatvanas évek közepe táján, amikor a Tiszatájnak is botránya volt, egyszerre az Alfölddel. Papp T: Meg a Jelenkornak is, oda lementek busszal. Kiss /.: Igen, megtörtént, hogy Veres Péter egynéhány írását, amit a budapesti folyóiratok visszaadtak, mert nem merték a közlést vállalni, Mocsár Gábor lehozta az Alföldben. Megtette ezt másokkal is. Ebbe végül bele is bukott. Mocsár, aki amúgy is mindig keresztben volt a Hajdú-Bihar megyei hatalommal, párt első titkárral stb., egyszerűen ki lett rúgva. El is költözött utána Szegedre. Ebben a helyzetben pedig Mocsár Gábor mellett is állni, de azért helyileg talpon is maradni, igen kemény próbatétel volt. Megoszlott az írótársadalom, azért Kiss Tamás, Boda Pista, Bényei Jóska és még néhányan voltak, akik próbálták a mocsári vonalat folytatni úgy, hogy azért ők maguk talpon maradhassanak. Albert Zs.: Görömbei András a győri bencéseknél volt gimnazista, és aztán egyetemista viszont Debrecenben. Hogy került oda? Görömbei A. Én azért voltam győri bencés diák, mert édesapám 1956 miatt négy év börtönbüntetést kapott, és sehová nem vettek föl állami gimnáziumba. Albert Zs.: Csak azért kérdeztem, mert maga bihari gyerek volt. Görömbei A.: Polgári születésű vagyok, tehát én Debrecenhez voltam közel, és más gimnáziumokhoz lettem volna közel, de így kerültem el Győrbe, ott viszont kitűnő magyar tanárom volt, aki miatt mindenképpen magyar szakos szerettem volna lenni, és akkor már az amnesztia idején, jelentkezhettem a debreceni egyetemre. így kerültem be egy olyan társaságba, amelyik életre szólóan meghatározta a szemléletemet, élményeimet. Albert Zs.: Debrecenben akkor még éltek azok a hagyományos irodalmi társaságok, tehát a Csokonai Kör, Ady Társaság, Juhász Géza? Görömbei A.: Ezek a társaságok már nem éltek, de az ezerkilencszázhatvanas-, -hetvenes, -nyolcvanas években a kelet-magyarországi írócsoport, az Alföld szerkesztőségével közösen, nagyon eleven irodalmi életet élt. Tehát szinte hetente találkoztunk a szerkesztőségben, és ott a találkozások egyik középpontja Kiss Tamás bácsi volt. Én csak így mondtam mindig, hogy Tamás bácsi. Harminchárom évvel volt idősebb nálam, többször mondta, hogy tegezzem vissza, de ezt nem tudtam megtenni, mint ahogyan ő is Móricz Zsigmondot mindig Zsiga bácsinak mondta előttünk, Németh Lászlót Laci bácsinak, pedig Németh László csak jó tíz évvel volt idősebb nála. Tamás bácsi volt a társaság középpontja, mert nagyon színes élményei, emlékei voltak, és rendkívül érzékletesen tudta ezeket előadni. Az írócsoportban rendszeresen kötetvitákat is rendeztek, rendeztünk, megbeszéltük a helyi költők egy-egy kötetét, de Ratkó Józsefét is, aki közel lakott hozzánk, ezeken a kötetvitákon is mindig kiderült számomra, hogy Tamás bácsi mennyire szereti az irodalmat, s mennyire szereti a többi költőt is. Ezért 70
