Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 9. szám - Albert Zsuzsa: Legenda Kiss Tamásról
A Sánta Ferenc novelláiban megjelenő lírai szenvedélyesség átsüt Gyurica szólamán és cselekedetein egyaránt, de csak amikor a gondjába fogadott gyerekek között van. Ugyanígy ráismerünk az elbeszélések érzelmi túlfűtöttségére Svung úr erkölcsi dilemmáját előadó belső monológjában, ami a benne lakozó gondos családfő eszméjének, illetve az ugyancsak benne lakozó, szeretőt (ki)tartó gazember élveteg gyakorlatának vitadrámája, amelyben a hús kihívása kerekedik felül az etikán, a képmutatás pedig az őszinteségen. * * * Az áruló (1966) története egyetlen éjszakára korlátozódik, a Húsz óra nem egészen egy nap története, Az ötödik pecsét másfél nap eseményeit mondja el. Az időbeli leszűkítés ugyanolyan jellemző Sánta regényeire, akár a hősök, vagy inkább szereplők cselekedte- tése. Az áruló öt szereplőjének esélye sincs cselekvésre: négyüket az ötödik vagy fél évezreddel haláluk után föltámasztja az éjszaka néhány órájára, hogy egymással szembesülve az általuk ismert mozaikkockákból összerakják közös történetüket, és ebből igyekezzenek kihámozni a történelemfilozófia sarkalatos tételeit. Ok már nem cselekedhetnek semmit, hiszen életüknek vége, amit tehettek, megtették, statikus figurákként vitatkoznak, az író hívására megérkeznek, bort isznak, ha kínálják őket, elmennek, vagyis visszatérnek a halálba. Egyedül az áruló ragadtatja magát a jelenben is cselekvésre, késsel fenyegetve kényszeríti az írót, hogy a megidézettek közül egyet ne küldjön vissza a halálba, de ezen kényszerítés kimenetele az író ellenállása esetén igen csak kétes lett volna, hiszen lényegében csak egy szellemalak fenyegetéséről volt szó. Sánta három regénye közül Az áruló jelent meg utoljára, de ezt írta meg legelőbb6, ami magyarázatot adhat arra, hogy miért annyira sötét a világképe, hogy megválaszolatlan marad a mű alapkérdése: hogyan élni, miként cselekedni a forradalomban? A kisregény7 születésekor Európa túl volt a huszadik század két világháborúján, a magyar 1945-ön és 1956-on is, addigra a két szellemi ikertestvér, Sztálin és Hitler gaztettei, a politikai kirakatperek és a szocializmus nevében elkövetett túlkapások rádöbbentették az emberiség józanabb részét, hogy a hatalmi őrület még évtizedekkel azután is dúl, hogy kiváltója biológiailag már nem létezik. Milliók halála csak statisztika - nyugtatta lelkiismeretét az egyik, a másik meg még a lelkiismeret létezését is tagadta, mondván, az csupán a zsidók észszüleménye. Sánta a huszadik századi parancsuralmi tapasztalatnak a nyomán haladva tudatosítja, hogy az ember és a hatalom viszonya nem állítható vegytiszta képletbe. Könnyen érthető egy Nagy Konstantin, egy Néró, vagy egy Caligula hatalmi megnyilvánulása - ezt Az ötödik pecsét zsarnok-rabszolga példázata kézzelfoghatóan elmagyarázza -, de például az öszvértenyésztőből akaratán kívül császárrá avanzsált, a római Colosseumot építő Vespassianusnak nem a bíborban születettség igazította sem a lelkét, sem a cselekedeteit, kilenc évi uralkodást követően mégis arra szólította a halálos ágya mellett állókat, hogy irigyeljék, mert érzi, miként Istenné magasztosul. Istenné, akit különböző módon lehet szolgálni. Az író négy vendége - Václáv Jásek, a zsoldos, Jan Zsitomir, a diák, Eusebius, a pap és a paraszt - négyféleképpen teszi ezt. Vasy Géza8 remeklő tömörítéssel foglalja össze a kisregényben rekonstruált történetet: „Václáv eredetileg császári volt, Jan pedig huszita, aki a maga hitére térítette Václávot. Ezek után 6 Mindhárom regényével elkészült másfél év alatt, így azokat akár egyazon szemlélet különböző megfogalmazásának is tekinthetjük. 7 Sánta a szimpozion, ankét, meditáció, áltörténeti írás műfaji megjelöléseket is használja e műve kapcsán. 8 Vasy Géza: Sánta Ferenc. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1975. 56
