Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 7-8. szám - Lengyel András: Az úgynevezett ál-Az Est (Egy magyar médiacsata története)

Hónapokkal később, az ügy bírósági tárgyalásán az is kiderült, hogy a pszeudo-Az Est mögött összeállítóként (?), megrendelőként (?) vagy strómanként (?) az Ébredő Magyarok Egyesületének igazgatója, Horváth Károly állt (vö. Az Est, 1921. okt. 5. 3.), - mélyebbre azonban még akkor sem sikerült jutni. A nyomozás megállt az Ébredőknél. Ez alighanem a politikai erőviszonyok következménye volt. Maga Bethlen István miniszterelnök is nyilatkozott ugyanis Az Estről (vö. Az Est, 1921. jún. 3. 3.), s parlamenti fölszólalásában lényegében Az Estet sújtó belügyminiszteri rendeletet igazolta. Bethlen egyebek közt azzal érvelt Az Est utcai árusításának betiltása mellett, hogy szerinte az újságok „konzekvensen bűntényekről mesélnek, melyek sohasem történtek meg, és csak azért, hogy a külföldön ezt a jajkiáltást meghallják; ez propaganda, mely a nemzet érdekeit sérti". Ez a megnyilatkozás, s a mögötte lévő miniszterelnöki „tekintély", eufemisztikusan szólva alighanem önmagában is fékezte a rendőrség igyekezetét az értelmi szerzők megtalálására - jóllehet az Ébredő Magyarok Egyesületének funkcionáriusait kihallgatva könnyen meg lehetett volna állapítani, ki vagy kik írták az ál-Az Estet.

Erre azonban, úgy tetszik, nem volt szándék.

A föltáró cikkek második figyelemre méltó dimenziója az a stratégia, mellyel a lap- konszern az ügyet kezelte. Egyrészt ugyanis éles, megbélyegző szavakkal utasították el az ál-Az Estet; hamisítvány, álújság, szennyújság stb., leggyakrabban pedig mint szennyiratot emlegették. Már az első nyilvános reakció ilyen, meglehetősen éles hangot ütött meg: „Mi ennek a szennyes írásnak tartalmával nem foglalkozunk. Az orvostudomány ezt az ál-Az Est-et meg fogja őrizni, mint becses adalékot a moral insanity legundorítóbb elfajulásaihoz. Csak keresztül-kasul rothadt agyvelőből, fertőzött észből és beteg szívből fakadhatott ez a nyomorult merénylet, [...] beszennyezi azokat is, akik a névtelen írók névtelen nyomdatermékével szellemi és erkölcsi közösségben állanak. A becstelenség egész szótárát ide kellene iktatnunk, hogy kellőképpen jellemezzük ezt a papírrongyot" stb. (Lopás, csalás, hamisítás „Az Est” nevével. Az Est, 1921. máj. 28.1.). Ez az érvelés, mivel lényege sulykolásszerűen ismétlődött a további cikkekben, kétségkívül önmagában is hatásos volt: jelentős stigmatizációs erővel bírt. Az ál-Az Est az olvasók számára széles körben mint szennyirat rögzült. (Tegyük mindjárt hozzá: nem is alap nélkül.) Másrészt, s ez is része a sajtókonszem stratégiájának, az ügyet kezdettől jogi problémaként kezelték. Az ügyet már Az Est első, május 28-i cikke jogi síkra vitte át: „Jogtanácsosunk útján bűnvádi följelentést adunk be ismeretlen tettesek ellen a Btk. 171. szakaszába ütköző izgatás miatt azért, mert a nyomtatvány terjesztése által az ismeretlen tettesek bűntett elkövetésére egyenes felhívást intéznek; a Btk. 333. szakaszába ütköző lopás bűntette címén azért, mert Az Est egyik címkliséjét ellopták és az ál-Az Est kinyomtatásánál fölhasználták; az 1914. évi 41. törvénycikk 3. szakasza szerint minősülő hitelrontás vétsége miatt. Azonkívül polgári pert indítunk a tettesek ellen a hitelrontás következtében előállott milliókra rugó anyagi kár miatt is." Maga a följelentés május 30-án történt meg. Mint Az Est másnapi, 31-i száma hírül adta, dr. Salusinszky Gyula ügyvéd útján a „nap folyamán" megtették a „büntető feljelentést a budapesti királyi ügyészségnél". Figyelemre méltó, hogy Az Est ekkor úgy kommentálta a dolgot, hogy: „A feljelentésben a szennyes sajtótermék tartalmával nem foglalkozunk, hanem csak azokra a bűncselekményekre vagyunk tekintettel, amelyekkel az ellenünk irányzott aljas tendenciától eltekintve, a közrend, az összesség érdeke ellen vétettek." Azaz, jó érzékkel, az ügyet a személyes vagy üzleti sérelem mozzanataitól megfosztva mint közügyét tematizálták.

Az Estnek ugyanez a 31-i száma közölte a büntető följelentés érdemi, jogi hivatkozásokkal akkurátusán megspékelt tartalmi sűrítményét is. Ezt, mint a médiacsata alapvető jelentőségű dokumentumát, érdemes egészében idézni:

„Följelentést teszünk ismeretlen tettesen ellen

109