Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 7-8. szám - Bíró-Balogh Tamás: Egyszerű, rövid, populáris („Csonka Magyarország nem ország”: a revíziós propagandagépezet működése)
a magyar hazaszeretet e két, héberre lefordított jelmondat révén átragad a zsidókra is. De- pardon - mely zsidókra? Azokra-e, akik Galíciába toloncoltattak, azokra-e, akik mint nemkívánatos idegen elem a háború alatt szakadtak az ország nyakába, vagy azokak az emigráns síbereknek talán, kik Bécsben búsulnak honjuk állapotán, miközben a száműzetés libazsíros kenyerét eszik? Mert ugyebár, annak a zsidóságnak, amely előszeretettel döngeti mellét, hogy ő hazafi és magyar, mert semmiféle idegen nyelvet nem beszél, szükségtelen a héber jelszó, mert ő már ezerszer elmondta az irredenta imát, úgy, ahogy megírták - magyarul. Vagy pardon! Talán még nem? S ezért kellett gyorsan megcsinálni a héber fordítást?"52 Egy nappal később, október 8-án újabb, másképpen meglepő hírt közölt a Budapesti Hírlap: „Egy előfizetőnk kérdést intéz hozzánk, hogy miért német fordítását is ki nem adjuk a Jelszónak s az Imának. Feleletünk, hogy német fordítását kaptuk gondolom másodiknak (első az angol volt), és ki is adtuk. Itt adunk ki egy másik németet, mely a régebben közöltnél valamivel jobbnak látszik: Ich glaube an Gott und Vaterland, 'An göttliche Gerechtigkeit unverwandt In glaube an Ungarn Auferstand. Ein verstümmeltes Ungarn ist kein Reich Das ganze Ungarn ein Himmelreich. "53 A Napihírek rovatban közölt cikk egyszerűen valótlant állít. Olvasójuk kérdésére, hogy miért nem adtak még német fordítást, a zavaros nyelven megfogalmazott válasz szerint igenis közöltek, mégpedig másodiknak, az angol után. A több mint két héttel korábbi lapszámban megjelent állítólagos német fordítást akkoriban sajátos módon - napilapról lévén szó, melyet nemigen szoktak az olvasók sokáig őrizgetni - sokkal nehezebb volt visszakeresni, mint ma; ezt a szerkesztőség nyilvánvalóan tudta is. A bekötött példányokat többször újra végiglapozva (hátha mégis figyelmetlenség okán nem találtuk meg az első német fordítást) egyértelműen kijelenthető: nem volt első német fordítás (az angol után az első latin jött). így tehát ez a „másik német" mindképpen „valamivel jobbnak látszik", mint a nem létező első. Felmerül továbbá a lehetőség, hogy - a bevett újságírói gyakorlat szerint - eleve fiktív olvasói levélre válaszoltak. Ezt erősíti az, hogy az első latin fordítás elkészítőjéhez (egy barátunk) hasonlóan a német fordítás hiányolójánál (egy előfizetőnk) is egy meg nem nevesített olvasó felvetésére „reagáltak", míg máshol mindig nevesítették az olvasói levelek és a fordítások szerzőjét (a hét dömsödi aláíró, Sigray Pál, Haller János és a dunapentelei elemi iskola gondnoksága, illetve Bárd József, Pettkó úr és Singer Leó). Azonban mindegy is, hogy valójában volt-e olvasói észrevétel, vagy sem. Az tény, hogy a kormánylap csak a héber fordítás megszületése után kapott észbe, miszerint éppen a legfőbb szövetséges nyelvére felejtették el lefordítani a két irredenta szlogent. Hogy ezt a malőrt helyrehozzák, a propagandagépezet ismét működni kezdett, bebizonyítva, hogy- a saját tévedésük helyrehozása érdekében - a hír mégsem szent. 52 Az elkésett héber fordítás. Új Nemzedék, 1920. okt. 7. 2. 53 A Jelszó s az Ima. BH, 1920. okt. 8. 3. - „Állhatatosan hiszek Istenben, az (anya)országban / az isteni igazságszolgáltatásban / Magyarország feltámadásában.", illetve „Csonkolt Magyarország nem birodalom / Egész Magyarország a mennyei birodalom" (Fordította: Bombitz Attila). 101
