Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 7-8. szám - Bíró-Balogh Tamás: Egyszerű, rövid, populáris („Csonka Magyarország nem ország”: a revíziós propagandagépezet működése)

»Sömá jiszroél, adonáj elohénu, ádonáj ehod« - tanultam a hittanórán. Mindenfelől bekerítettek, birtokba vették tudatomat: neveltek. Hol szerető szóval, hol szigorú intelmekkel lassacskán megérleltek rá, hogy kiirtsanak."40

Itt érdemes egy kis kitérőt tenni. Az iskolai irredenta nevelés az Ima és a Jelszó mellett más eszközöket is kitermelt. Nem éppen költői tehetségükről híres pedagógus-költők verseket is írtak a gyermekek helyes identitásának kialakítása és nemzeti érzésének elmélyítése céljából. Lengyel András egy tanulmányban az újszegedi óvónő, Füssyné Huszár Amália 1925-ben megjelent Egy csokor tulipán című, 105 irredenta és hazafias gyermekvers óvodák, iskolák és családok használatára (a borítóján: „magyar gyermekek számára") alcímű kötetét elemzi mentalitástörténeti szempontból.41 A versgyűjtemény előszava szerint „vétkes mulasztás lenne minden magyar pedagógustól, ha nem ápolná a gyermek lelkében a szent tudatot, hogy vannak drága, elrabolt magyar területeink, amelyeket vissza kell szereznünk előbb-utóbb s vannak szenvedő rabtestvéreink, akik tőlünk várják a segítséget, felszabadulást", s e kitűzött cél érdekében a költőnő felhasználja a hivatalos rangra emelkedett elnevezéseket és közismert rigmusokat. Jól szemlélteti ezt például a Csonka Magyarország című vers: „A mi kedves, szép hazánkat / Jaj, de nagy baj érte! / Gonosz, rabló ellenségünk / Össze-vissza tépte!", a Régi Magyarország című költemény „mennyország-Magyarország" rímpárjában pedig - Lengyel András megfigyelése szerint - a Jelszó parafrázisa érhető tetten. A kötet hatását elérte, s a mitikus ellenség képének megkonstruálásában „számottevő szerepet játszott. Részben ugyanis leegyszerűsítette, befogadhatóvá tette a »felnőtt«-módra megfogalmazott irredenta érvkészletet, részben - megtalálva így ifjú »olvasói« befolyásolásának módját és formáját - előkészítette a talajt az irredentizmus tartós továbbéléséhez."

Füssyné „tulipáncsokra" jellegzetes irredenta gyermekversgyűjtemény, így ami rá jellemző és róla kijelenthető, igaz a típus többi darabjára is. Füssyné könyvével azonos indíttatásból született Sófalvy Izabella Mindent a hazáért! című kötete, amely alcíme szerint Versek: iskolai és társadalmi ünnepélyekre. Sófalvy Izabella - Huszár Amáliához hasonlóan - szintén pedagógus volt, tamtónő Hódmezővásárhelyen. Bár az ő 1927-ben megjelent kötetének nincs előszava, már címéből és a Klebelsberg Kunónak szóló verses ajánlásából („Ki iskolákat adsz a rab magyar földnek, / Hogy legyen mentsvára, ha ellene törnek, / Apostola lettél a magyar jövőnek: / Síri enyészetből életbe törőnek!”) már a belelapozás előtt egyértelművé válik, hogy benne irredenta nevelés (is) történik. A meglehetősen „bugyuta" rímfaragványok mellett két vers is található benne magáról Trianonról (1920. június 4. [31-32.] és 1920. június 4-én [33.]), van benne Ima a Hazáért (38.), A magyar gyermek imája című versben (36-37.) pedig szó szerint, jelölt idézetként szerepel a Hitvallás Imává vált első strófája. A kötet központi fontosságú darabjának mégis a három azonos című költemény (Március 15-én) közül az utolsó, karénekszerű, többszólamú vers tűnik (21-24.). Ebben minden irredenta toposz megtalálható: a dicső múlt képe, az ország megrablása, a siratás, a bosszúesküvés, az ország visszaszerzésének megjövendölése és a dicső jövő képe, s a szavalok bátran használhatták a bevett honféltő szókészlet elemeit: például a csonka és a vérző jelzők közvetlenül egymás mellé kerültek: „Mégis rabló, hitvány népek / Életünkre törtek! / Kétharmadát elvették a / Drága magyar földnek! // Rabok vagyunk! Börtönünk egy / Csonka, vérző ország, - / Oláh, cseh, rác, ha engedjük, / Még ezt is elosztják!" A korántsem melankolikus, inkább arrogáns hangnemű versben burkolatlanul jelenik meg az idegengyűlölet és a szent cél érdekében az agresszív mozgósítás: „Mi megyünk el majd hozzájuk! / Leszámolni velük! / A rablóktól kamatostúl / Mindent visszaveszünk!" Ezután a vers

40 Kertész Imre: A kudarc (1988). Bp., 1994. 2. kiad., 93.

41 Lengyel András: Gyermekirodalom és irredentizmus. Füssyné Huszár Amália. Tekintet, 1997/4-5. In: Uő.: „Közkatonái a tolinak..." Vázlatok Szeged sajtótörténetéhez. Szeged, 1999., 265-280.

95