Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 7-8. szám - Acél Zsolt: Közösség és ítélet (Kísérlet a nemzeti identitás elbeszélésére Berzsenyi Dániel A magyarokhoz című ódája alapján)
önértés olyan magyarországi csoportok emlékezetével, amelyektől egy üdvtörténeti beállítottságú történetszemlélet megtagadja a hitelesség, jogosság és őszinteség vélelmét? A nyelvi alapú nemzetfogalom és az erre építő nemzetállam igénye egyszerre jelentett egyesítést és elkülönítést, belső csoportok közötti eszmei-politikai kapcsolatok kiépítését és bizonyos csoportok nyílt vagy burkolt elvetését. Másfél évszázad elteltével az intema- cionális társadalmi alakzatok igényét megfogalmazó és a bármilyen - akár nyelvi, nemzeti alapú - ideológia elsőbbségét elutasító kortárs szemlélet hajlamos arra, hogy a 19. századi nemzeti mozgalmakban pusztán egy kizáró, elkülönítő, végső soron megsemmisítő jellegű folyamatot lásson. Azonban nem szabad elfeledkezni arról, hogy éppen ez az újkori nemzetfogalom kínálta a szolidáris kapcsolatoknak azt az előzőekhez képest lényegesen tágabb terét, amely felülemelkedett a városok, tartományok és dinasztiák belső lojalitásán, és amely a mai nemzetfölötti kapcsolatok, illetve az egyetemes jogérvényesítés számára az elméleti és gyakorlati mintát szolgáltathatja.40 A nyelvi alapú közösségteremtés azonban nemcsak a jogok kiszélesítésével, hanem jogok megvonásával, nemzetiségi és helyi identitások megsértésével is járt: a nemzeti többség jogérvényesítése hátrányosan érinthetett más nemzeteket, másrészt ez a többség - hogy valóban többség lehessen - a belső különbségeket uniformizálással igyekezett elfedni. A magyar nemzetállam igénye, valamint a helyi nemzetiségek hasonló politikai közösséggé való szerveződése a magyarországi társadalom hajszálrepedéseit törésvonalakká feszítette, amelyek mentén megindult az ország lakosságainak nemzeti széttagolódása - egy olyan tektonikus mozgás, amely súlyos katasztrófákhoz vezetett.41 A nyelvi alapú nemzetfogalomnak lett áldozata a hungarus-tudat is: az ország német, szlovák, magyar polgárainak közössége nemzetekre hasadt szét,42 és új államalakulatok igénye fogalmazódott meg.43 A szuverén és politikai érdekérvényesítésben hathatós nemzetállam társadalmi erejéhez egységes nemzeti identitást és egységes, standard nyelvet kellett teremteni. Ez az egységesség nehezen tűrte (tűri) a helyi emlékezeteket, a helyi nyelveket; igyekezett eltörölni a dialektusokat és szociolektusokat. Ahogyan az akadémiai nyelv kultúrpolitikai igénye fölébe kerekedett a helyi nyelvváltozatoknak - vagy az országban beszélt egyéb nyelveknek -, úgy alakult ki a kollektív, közösségileg szabályozott történelmi emlékezet igénye. Vagyis a közös nyelv és a nemzeti történelem a modern, szekularizált államok szuverenitásteremtő törekvéséből megalkotott valóság. Mindazon helyi nyelv és helyi emlékezet, amely megbontotta ezen megalkotott egységet, a nemzeti identitás ellenségének tűnt. Éppen ezért tűnik úgy, hogy az újkori nemzetfogalomhoz az ítélkező, egyenlősítő vagy elkülönítő beszédmód szükségszerűen hozzátartozott. Csak ezzel a hatalmi, ítélkező diskurzussal jöhetett létre az újkori nemzetállam, amely állam - ahogyan azt Toqueville, a kortárs társadalmi folyamatok éles szemű szemlélője lejegyezte44 40 J. Habermas bölcs megjegyzése: „Mi az, hogy nép? A Vormärz szellemtudományainak politikai önmegértése az 1846-os frankfurti germanista konferencia példáján." In A posztnemzeti állapot. Politikai esszék. Bp., 2006, 24. 41 Tanulságos Széchenyi Akadémiai beszéde (1842) és a beszéd által gerjesztett vita. 42 Tamai A., Extra Hungáriám non est vita... Egy szállóige történetéhez. Bp., 1969. 43 Az 1810-es években váltja fel a román és szlovák történetírásban a hungarus szemléletet egy dák, illetve pánszláv tudat, valamint egy ehhez kapcsolódó birodalmi törekvés - Niederhauser E., A történetírás története Kelet-Európábán. Bp., 1995, 371-377; 578. 44 A. de Tocqueville, Az amerikai demokrácia. Bp., 1993, 957. (Miklós L. ford). 75
