Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 7-8. szám - Acél Zsolt: Közösség és ítélet (Kísérlet a nemzeti identitás elbeszélésére Berzsenyi Dániel A magyarokhoz című ódája alapján)

az udvar iránti hűséget teszi. Az aranybullára hivatkozó31 natio Hungarica önértését az örökösödési háború32 és Mária Terézia uralkodásának33 dicső emléke határozza meg. I. Ferenc a római jó császárok (Traianus, Antonius Pius, Marcus Aurelius34) és különösen is Titus35 mintájára a kölcsönös bizalom révén biztosítja a társadalmi rendet. Ebben a felfogásban a magyar nemzet tagja minden olyan nemes, aki az országot megvédi külső ellenségeitől - a vezekényi harcban elesett Esterházyak utódjaként így lesz Esterházy Miklósból „Árpád virágzó magva te, fő magyar" (Herceg Eszterházy Miklóshoz, midőn a szombathelyi táborban commandérozá a nemességet, 1797).36 Vagyis Berzsenyi versének első szövegváltozatai nem a mai értelemben vett nemzet, hanem a natio Hungarica nevében szólnak. Feltehetően az 1807-es országgyűlés körüli nyelvi viták és az itt elhangzó nemzetpolitikai beszédek37 hatására38 Berzsenyi költeményében is megjelenik az új típusú nemzetfogalom problematikája: a nyelvi alapú közösség megalkotásának igénye. Ekkor kerül az ódába az anyanyelvhez való visszatalálás igénye: „nyelvét megúnván, rút idegent cserélt." 1807-től kezdődően Berzsenyi egyéb verseiben is megfogalmazódik a magyar nyelvi közösség igénye és a nemzetművelés eszménye (G. Festetics Györgyhez, Ajánlás, Kazinczy Ferenchez, Báró Prónay Sándorhoz, A balatoni nympha Gróf Teleki Lászlóhoz, A pesti magyar társasághoz, Himnusz Keszthely Isteneihez), sőt a Kazinczy Ferenchez írt 1809-es episztolában - meglehet azért, hogy a címzett jóindulatát elnyerje - a natio Hungarica elutasítása.

Berzsenyi verse az iskolákban a nemzeti önértés alapszövegeként taníttatik, bár láttuk, hogy a versben megjelenő „mi" a mai nemzetfogalomtól eltérő identitás emlékeit tartalmazza. A magyarokhoz közössége nem feltétlenül azonos azzal a később kialakuló közösséggel, amely ezt a verset saját alapítószövegeként értelmezi, és akként taníttatja.39 Berzsenyi ódája nem egy rögzült, hanem egy keletkező identitás szövege. Azzal szembesíti az értelmezőt, hogy a nemzeti identitás nem egy állandó, természetileg adott entitás, amit a történelmi emlékek igazolnak, hanem éppen ellenkezőleg: egy keletkező, alakuló közösségfogalom, amely megszerkeszti saját történelmét. Éppen ebben rejlik Berzsenyi költeményének tétje; olyan emlékezeteket emel be a nemzeti önértésbe, amelyeket egyébként a későbbi történelemírás és -tanítás onnan kirekeszt. Hogy a vers példájánál maradjunk, ilyen a Berzsenyinél is megjelenő labanc öntudat, amely a szabadságküzdelmekben pártütést, visszavonást lát. Ha hagyjuk, hogy a vers eredendő idegensége, hermeneutikai távolsága érvényesüljön, akkor feltehetjük a kérdést: miért ne egészülhetne ki a nemzeti

31 A/elkölt nemességhez 1797: „Andrásnak ragyogó napja."

32 A/elkölt nemességhez 1805: „Hát bölcs királynénk, Trézia! Trónusod / Nem a magyar szív vívta ki Pálfyval? / Nem a magyar s Nádasdy kardja / Tette dicső koronád fejedre?"

33 Magyarország 1799 („s kiknek trónusokon Terézia lelke leng"); A tizennyolcadik század 1800 körül („ Trézia karjain / Köztünk Perikies napjai nyiltanak").

34 Nagy Lajos és Hunyadi Mátyás 1800 körül; A tizennyolcadik század 1800 körül; Görög Demeterhez 1803.

35 Az előző jegyzetben felsorolt verseken kívül: Magyarország 1799; A magyarokhoz 1807. Titus alakja különösen is fontos lehetett a Habsburg önkép megteremtésében: 1791. szeptember 6-án, II. Lipót prágai koronázási ünnepén Mozart La clemenza di Tito című operáját mutatták be (Titusról: „ehe del ciel, che degli Dei / tu il pensier, l'amor tu sei, / grand'Eroe...").

36 A sor érdekessége, hogy Kazinczy javasolja a megfogalmazást.

37 Az országgyűlés vezérszónokairól: Szekfű Gy., i. m. 79.

38 Felsőbüki Nagy Pálhoz, az országgyűlés alatt, 1807 c. óda. Csetri L., i. m. 62.

39 Ahogy Kölcsey Himnuszában is elképzelhető, hogy az a bizonyos „mi" (őseinket, értünk, zászlónk, bűneink...) nem feltétlenül a nyelvközösséggel, hanem a történelmi nemességgel azonos - Dávidházi R, Per passivam resistentiam. Változatok hatalom és írás témájára. Bp., 1998,124-127.

74