Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 7-8. szám - Acél Zsolt: Közösség és ítélet (Kísérlet a nemzeti identitás elbeszélésére Berzsenyi Dániel A magyarokhoz című ódája alapján)
valamilyen természettudományos, vagy pedig metafizikai, esetenként vallásos indoklást adjanak. így az általános elvárás szerint ahhoz, hogy a nemzetfogalom valóban identitásképző legyen, és politikai erőt sugározzon, tudományos vagy vallásos igazolás szükségeltetik, hiszen az a valós, amit a racionális tudomány állít, vagy - minthogy a nemzetfogalomban van valami irracionális - amit valamilyen üdvtörténeti kinyilatkoztatás szentesít. Szerintünk sokat nyerne a nemzetfogalom, ha komolyan vennénk a szellemtudományi kijelentések státusát. A nemzeti identitás valós identitás, de ez a valóság történelmi, nem természeti, végképp nem metafizikai.27 Mindazonáltal a változó történelembe, esetleges szituációba, élő hagyományba és helyi közösségbe való ágyazottság nem ró kevesebb kötelezettséget az egyénre, mint az emberi természetre vonatkozó általános törvények, állítólagos antropológiai univerzálék. Sőt az egyetemes adottságokra való - többször oly érdektelen és erélytelen - metafizikai színezetű hivatkozás az igazi ön- és világértés akadálya lehet, amennyiben valamilyen felületi ismerősség révén megakadályozza az ide- genség termékenyítő tapasztalatát, a csoportemlékezetek kölcsönös feltárását és elmélyült megértését. Berzsenyi Dániel ódája is a megalkotódó nemzeti identitás egyik alapító szövegévé vált, idézték, tanították, magyarázták, fordították. A kollektív emlékezet megfogalmazásában szerepet vállaló irodalomból ismert képviseleti beszédmód, váteszszerep28 figyelhető meg A magyarokhoz ódában is: az egyes szám második személy és a többes szám második személy egy közösséget tételez fel. Ezt a közösséget meg lehet szólítani („nem látod?"), hatást lehet rá gyakorolni („hidd el!"), és képviseletében a kollektív emlékezet rituális tereit be lehet járni („visszavonás tüze közt megálltál; ércbuzogány rezegett kezedben"). Többször visszatér a többes szám első személy is, a közösségi beszédmód jellegzetes alaktani mutatója: eldődeink, hazánk, Hunyadink. Azonban ki is ez a bizonyos „mi"? A legkorábbi kézirat valamivel 1797 előtt, míg a legutolsó változat 1810-ben íródott: az egyes szövegvariánsok azt tanúsítják, hogy Berzsenyi költészetében ezen évtized alatt a régi nemzetfogalom (a rendi natio Hungarica) fokozatosan érvénytelenítődik, és átadja helyét a nyelvi alapú közösség gondolatának, a régi mi egy új mi-nek.29 A közvetlenül horatiusi mintákon tájékozódó Kesergés30 „régi nemes magyarok porára", illetve „nemes hazánk" szerkezete még a nemesi nemzet hagyományára utal - mindkét részlet kimarad a vers végső megfogalmazásából. Az idegen szokások átvételét gúnyoló strófák („akkor vitéz hírt ... bolond korcs") ugyancsak a nemesi mozgalom jelszavait idézik - szintén kiesnek az utolsó variánsból. A nemzeti emlékezetet oly erősen meghatározó belső ellenségeskedés, visszavonás motívuma mindegyik szövegváltozatban szerepel, de míg a Keservesben és a kétes hitelű győri kéziratban Zápolya mellett Bethlen és Rákóczi neve is szerepel, addig az 1808-as és 1810-es átdolgozásban már csak Zápolya neve bukkan fel. Vagyis Berzsenyi első fogalmazványa még minden, az udvar ellen irányuló küzdelmet elvetett. Valóban, az 1807-es esztendőig Berzsenyi versei a nemzeti identitás központjává 27 A „metafizikai helynélküliség" igényével a nemzetfogalomról: „valami rögzíthetetlennek az újraértelmezése a történeti mozgásban lévő megértési érdekeltségek horizontjában" - Kulcsár Szabó E., „A hungarológia - hermeneutika és kulturális poétika között." In Szöveg - Medialitás - Filológia. Bp., 2004. 143. 28 A vátesz-szerep ugyanúgy antik és biblikus alapokra épül, mint a nemzeti identitás (Csetri L., i. m. 51-55). 29 Csetri L., i. m. 61-62. 30 Carm. 3, 6. Az 1808-as kézirat alcímben közli a horatiusi óda kezdő szavait („Delicta maiorum immeritus lues, Romane"). Vö. még: Carm. 1, 2,1-8; Epod. 7. 73
