Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 6. szám - Miskolczi Miklós: Trianoni ikrek (Három pötty a déli országhatáron: Tompa, Kelebia, Csikéria)
A Kiskunhalason megjelenő Halasi Értesítő című újság már hónapokkal előbb izgatta olvasóit, amennyiben pontosan tudni vélte, megjósolta, hogy mikor lesz a bevonulás. Végre a nyolcadik dátum igaznak bizonyult. Erről így tudósítottak: „A nemzeti hadsereg bevonult Bajára... csapataink szombaton este vonultak be Kelebiára. Leírhatatlan örömmámor fogadta őket a lakossság részéről, egész reggelig tartott a meleg ováció. Amilyen jelenetek ismétlődtek meg Mélykúton és mindenütt, ahová a felszabadító magyar fiúk bevonultak... Két esztendő (ami majdnem három - M. M.) minden baja, bánata, keserve egyetlen örömkiáltásba tört ki, amellyel lepattant a telkekről a fásult egykedvűség, és ismét a bizalom s remény honosodott meg ott. A bevonuló csapatok parancsnokságának kiáltványát ezrével szórják szét a lakosság közt, amely többek között ezt mondja: visszahozzuk hazánk nyelvét és törvényes rendjét, visszaszerezzük azt a földet, amely mindig magyar volt, és amelyhez annyi dicsőség meg gyásznak emléke fűződik." A már idézett tompapusztai plébános emlékiratában 1921. augusztus 21-én, hajnali 5 órára teszi a bevonulást. „Határtalan öröm között megtörtént a felszabadulás a szerb iga alól." Várady L. Balázs kalocsai érsek augusztus 24-én tartott hálaadó szentmisét (Te Deumot) Baján. A köznép azonban szeptember végéig csak engedéllyel léphetett a felszabadított területre. Ami kisebb lett a vártnál. Történt, hogy mielőtt Ary honvéd százados katonáival elérte volna a haditérképre pontosan berajzolt trianoni határvonalat, feltartóztatta őket egy szerb tábornok és két szerb lovasszázad. Az új országhatár elfoglalására és biztosítására kijelölt honvédek kicsit erőltették a dolgot, próbálkoztak tovább menni, de némi vita után belátták, hogy arra nincs esélyük. A jobbára magyarok lakta Felső-Kelebia (ma szerbiai Kelebija) mintegy 2-300 bunyevác és szerb lakosának érdekeire hivatkozva Damjanovics tábornok, a Budapest-Subotica vasúttól nyugatra, 8 kilométer hosszú és mintegy 1,7-3 kilométer széles sávban, a Csajkássor mentén egyszerűen északabbra tolta a trianoni határt. Ezt tették a vasúttól keletre is. Ary százados egy szakasznyi katona élén mi mást mondhatott volna: az erőszaknak kénytelen vagyok engedni, de majd tiltakozunk Párizsban. Ezen a szerbek alighanem jót röhögtek. A Damjanovics tábornok alkotta fölöttébb cikcakkos országhatár pedig ma is érvényes, és látható Kelebia és Csikéria között. A nagy trükk Szabadka város széles közigazgatási határából, a pusztákból 28 329 holdnyi terület maradt meg magyarnak. Ebből 12 000 hold már magántulajdon volt, összesen mintegy 16 000 holdat, 4000 hold szántót, 5000 hold erdőt, 7300 hold legelőt, 324 hold nagyságú halastót, utakat stb. pedig eddigelé a város tulajdonolt. Ez a városi vagyon egy villanásra gazdátlannak látszott. Figyelemre méltó körülmény, hogy a magyar kormány a határkijelölésben, határvitában eltelt hosszú idő ellenére mennyire felkészületlen volt a jövőt illetően. Szeptember 5-én báró Podmaniczky Endre nemzetgyűlési képviselő kastélyában, mindössze 2-3 kilométerre az új országhatártól, összegyűltek a Szabadkáról menekült urak és dr. Kiszel Gyula kormánybiztosjelenlétében elhatározták, hogy a hon maradt 28 329 hold pusztán megalapítják Újszabadka szabad királyi várost. Abelügyminiszer szeptember 15-i látogatásával mintegy jóváhagyta a döntést, a szeptember 18-án megtartott első városi közgyűlésen pedig egytől egyig kinevezték a tisztviselőket, beiktatták Újszabadka főispánját, dr. Kovacsevics Dezsőt és a város polgármesterét, Baláspiri Kálmánt. Baláspiri a szerb megszállás előtti igazi Szabadka főszámvevője volt, akit a szerbek szívesen letartóztattak volna. Unokahúgának önéletrajzi írásából tudjuk, hogy a Szabadkán maradt rokonok sem értették: „hogyan lehet a Kálmán az immár szerb Szabadka polgármestere Magyarországon". 78
