Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 6. szám - Füzi László: „A lét örök meséi” (Gion Nándor kései elbeszéléseiről)
történet kanyarodását is nehéz követni. Akkor, amikor könyv alakban is megjelentek ezek az írások - az Aranyat talált már csak Gion Nándor halálát követően úgy éreztem, hogy nem érik el a tetraológia induló regényeinek szintjét, ám ebben nem Gion prózaírói képességének hanyatlását láttam-látom, hanem azt, hogy az általa elindított családtörténet, hasonlóan más családtörténetekhez, összefoghatatlanná vált, a családnak mindig új elágazásai nőttek, ezek pedig azzal a mítoszi fénnyel sem találkoztak, amellyel esetünkben Gion az őseit megajándékozta. Az évek múlásával Gion Nándorral többször is találkoztam, legemlékezetesebben háromszor is az általunk szervezett veránkai írótáborban. Utoljára a 2002-es tábor utolsó reggelijénél beszélgettünk, akkor mondta: ebben a táborban az írók egyetlen rossz szót sem szóltak egymásról, de talán még a világról sem. Nándor egyébként keveset szólt, inkább nézte a Dunát, s talán történetek kavarogtak benne. Időnként azért megszólalt, mintha éreznék valamit, valami történetet, mondta. írásról, irodalomról, a maga munkáiról mást nem is mondott, sem előtte, sem utána. Talán ebben volt hasonlatos a leginkább Baka Istvánhoz... „Nem voltak illúziói, és mégsem volt boldogtalan" - mondta Gion Nándorról Radics Viktória. Gion hőseiről sem mondhatunk mást, mint amit Radics Viktória Gion Nándorról mondott: nem voltak illúzióik, és mégsem voltak boldogtalanok. Nem voltak illúzióik, mert tudták, hogy kisemberi világukból, megaláztatottságukból nem léphetnek ki, s nem voltak boldogtalanok, mert megaláztatottságukban, a történéseknek és a történelemnek való kiszolgáltatottságukban is keresték az emberi szépséget. Rojtos Gallai István, Gion regényfolyamának központi alakja szüntelenül a Kálváriához vonul vissza, ott fedezi fel magának a Virágos Katonát: „A Virágos Katona szöges korbáccsal veri a Megváltót a kőoszlopokba épített képeken. Homokszürke ruha van rajta, és a mellén egy hatalmas, sárga szirmú virág. A rikító sárga virág egyáltalán nem illik a képekre, és vele együtt a katona sem, hiszen senki másnak nincs a ruhájába virág tűzve, sőt még a háttérben sem látszik egyetlen virág sem. Arról a sok tülekedő emberről látszik, hogy onnan nőttek ki, abból a kopár, homokos talajból, és valahogy mindannyian összetartoznak, a Virágos Katona azonban úgy járkál közöttük, mint aki véletlenül került oda, és ezért megbélyegezték egy nagy sárga virággal." A Virágos Katonát azonban nem a sárga virág emeli ki a kőoszlopokba épített képekről, hanem - legalábbis Rojtos Gallai számára - a boldogsága, az, hogy mindent rosszul csinált. Az, hogy kívül volt a történéseken, miközben szöges korbáccsal verte Krisztust. Rojtos Gallai úgy keresi a Virágos Katonával való találkozást, mint Szilágyi István Kő hull apadó kútba című regényének hősnője, Szendy Ilka kereste a Fejedelemmel való találkozást, ez emeli őket a történelem szintjére. így voltak boldogok Gion hősei, s ezért nem voltak illúzióik. Rojtos Gallai István citerázott, szíve szerint csak a Virágos Katonának játszott volna, de hát tudjuk, latroknak is játszott... Gion Nándor életműve három nagy vonulatból áll: egyrészt a Virágos Katona címmel elindított négyrészes regényciklusból, másrészt A kárókatonák még nem jöttek vissza és a Sortűz egy fekete bivalyért, vagy az Angyali vigasság című kötetekkel jellemezhető gyermektörténetekből, amelyek nyilvánvalóan nem gyermektörténetek, hiszen egy közösség életéről, általános emberi értékeiről beszélnek, harmadrészt pedig nem emlékező, hanem úgymond kortárs, azaz a mindenkori jelenről beszélő elbeszélésekből, ciklusokból, regényekből. Ez a hármasság az időben nem tagoltan, hanem inkább egymás mellett létezett - jómagam például azt gondoltam, hogy Gion Nándor erejét, energiáit utolsó évtizedében a Virágos Katona és a Rózsaméz című regényeket folytató munkák (Ez a nap a miénk, Aranyat talált) írása kötötte le, a folyóiratokban egymás után megjelenő elbeszéléseiről hajlamos voltam megfeledkezni, pedig sokukról már első olvasásukkor is éreztem, hogy a korábbi elbeszélések szintjén léteznek. De folytatódott a „gyermektörténetek" sora is, hiszen 70
