Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 6. szám - Füzi László: „A lét örök meséi” (Gion Nándor kései elbeszéléseiről)
Fűzi László „A lét örök meséi" Gion Nándor kései elbeszéléseiről Bár jóval fiatalabb voltam Gion Nándornál, ez a fiatalság csak annyit jelentett, hogy már az első könyvei többségének kortárs olvasója lehettem. Az 1968-ban megjelent Kétéltűek a barlangban című könyve még nem került a kezembe, nem is kerülhetett, hiszen a könyv megjelenésekor még csak tizenhárom éves voltam, az egy évvel későbbi Testvérem, Joáb című könyvét viszont már olvastam, igaz, pár évvel a megjelenése után. A Virágos Katona 1973-ban jelent meg, ezt már olvastam, valószínűleg már csak valamivel a megjelenése után, a Latroknak is játszott címmel összefogott két könyvet (Virágos Katona, Rózsaméz) pedig már megjelenésekor olvastam. Gion akkor hangsúlyozottan vajdasági író volt, s idehaza - ezt már utólag olvastam - az Új Symposionban megjelent Véres patkányirtás idomított görényekkel című munkája miatt politikai vihar is támadt körülötte, írásai mégis könnyebben eljutottak egy akkori gimnazistához, kezdő egyetemistához, mint manapság bárkinek az írásai. Ezen érdemes elgondolkodni, magam pedig azon gondolkodom, hogy mit is jelentettek nekem akkor ezek az írások. Arra emlékszem, hogy a Testvérem, Joábbal nem tudtam mit kezdeni, azóta sem tettem kísérletet, hogy ismét megküzdjek vele. A Virágos Katonának, aztán pedig a Rózsaméz nek a légkörére emlékszem, tisztán nem tudtam követni a történetet, úgy tűnik, az akkori új próza olvasásáért-megértéséért meg kellett küzdeni, az egész történet kavargásából azonban megéreztem azt, ami engem is foglalkoztatott, a családtörténeti vonalat, ennél is pontosabban pedig a nagyszülők nemzedéke köré font mítoszt, akkoriban magam is valami hasonlóban éltem. Később láttam-olvastam Gion új könyveit, mégis mintha valami ködből lépett volna elém, amikor 1986-ban a kanizsai írótáborban találkoztunk. Közéleti szereplő volt, az Újvidéki Rádió egyik vezetője, s talán kevesebbet is írt, mint korábban, aztán pedig később is. Mindenesetre az írásaiból nem tudtam volna felelni akkor, amikor a hivatali autóból kiszállt. Sétálni indultunk a töltésen, Gion, Fehér Ferenc, Tolnai Ottó és jómagam. Abszurdnak éreztem a helyzetet, Tolnai Fehér Ferencet bíráló írására emlékeztem, mintha Gion is más oldalon állt volna, mint Tolnai, de ott és akkor túl voltak ezen az oldalasdin, nyakig benne voltak a vajdasági gondokban-bajokban, én pedig akkor még kívül, Mák Feri is csak később, vagy lehet, hogy már abban az írótáborban mondja majd, hogy háború lesz... Gion Nándor Magyarországra költözése után, de előtte is néha, közöltük egy-egy írását a Forrásban, egyik új könyvének a bemutatójára is Kecskeméten került sor, mégis meglepődtem akkor, amikor felhívott, hogy írná a Virágos Katona és a Rózsaméz folytatását, közöl- nénk-e hónapról hónapra a lapban. Azonnal igent mondtam, így jelent meg a Forrásban az Ez a nap a miénk című Gion-regény, s hasonló történetek után az Aranyat talált című munka. A havonként érkező részletek olvasásakor nem lehet megítélni egy írás értékeit, még a 69
