Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 6. szám - Mikola Gyöngyi: Verekedés a Zöld utcában (Az agresszió reprezentációja Gion Nándor regényfolyamában)
nincs félelemérzete, deviáns, ön- és közveszélyes törvényszegő - legalábbis az elbeszélőfőhős még ilyennek látja, láttatja, és különös barátságukra nincs is racionális magyarázat. Ám mégis ő az, aki épp a törvényen kívülisége folytán megszökik a katonaság elől, nem vesz részt a szervezett erőszakban. Ugyan a többiekhez hasonlóan Török Ádám se tudja pontosan, mi a háború célja, és kinek áll érdekében, de annyit egész biztosan tud, hogy neki semmiképpen sem áll érdekében bevonulni. És nem táplál illúziókat a szervezett erőszak kegyetlenségét illetően, mint álmodozó barátja. Ez kiderül abból is, ahogy a Virágos Katona képét értelmezik a Kálvárián. Rojtos Gallai megszépíti Krisztus megkorbácsolásának jelenetét, úgy látja, hogy a katona kívül tud kerülni azon, amit tesz, ám Török Ádám, aki „szakértője" az erőszaknak, rögtön észreveszi, hogy aki a képet festette, nyilván soha életében nem fogott korbácsot a kezében. Amikor a csendőrök elfogják mint katonaszökevényt, és a főutcán saját magát kell vádolnia hazaárulással, tiltakozásul a valódi bűneit akarja fölsorolni, mindazoknak a nevét, akiket leszúrt, leütött, kirabolt. Ezt azonban nem engedik neki, puskatussal beléfojtják a szót. „Közönsége", a falu lakossága érzi, hogy itt most valójában az állam követ el terrort nem engedelmeskedő polgárával szemben, és Török Ádám nem abban bűnös, amivel vádolják. A Rózsamézben erőszakkal visszaszerzi a testvéreitől törvényesen, ám spekulatív ügyeskedéssel áron alul megvásárolt földjeik valós ellenértékét, és leüli érte a büntetést, tehát a cselekedetei itt már a család védelméről tanúskodnak, és nem nélkülözik az önfeláldozás gesztusát sem. Míg végül a harmadik részben csak neki van bátorsága az üldözöttet élete kockáztatásával bújtatni, egyértelműen pozitív hőssé válik, akit megsiratnak, és aki legendává, példává lesz a közössége számára. Élete utolsó jelenete megismétli a korábbi agresszív cselekedeteit, és egyúttal be is tetőzi azokat. Török Ádámnak ugyanis csak rá jellemző, sajátos harcmodora van, egyfajta névjegye. Gyerekkorában szöget ver a botja végébe, és az éles, hegyes eszközzel való szúrás motívuma végigkíséri egész életében: késsel leszúrja a kupecet, az őt lépre csaló, sétapálcáját eltörő rendőr arcába belevágja az asztalról fölkapott hegyes töltőtollat, vagy végül az utolsó jelentben már halálos lőtt sebbel is végrehajtja nagy „mutatványát": fekvő helyzetéből felülve az őt föladó Karába Jani ágyékába szúrja a rozsdás sínszeget. Kérdés persze, hogy fölmenthető-e Török Ádám agresszivitása azon az alapon, hogy kezdettől fogva szemben áll az erőszak állami monopóliumával, láthatunk-e figurájában valamiféle szabadságharcost, ösztönös forradalmárt, az individuális értékek képviselőjét, „gerillát" a modem állammal szemben? És általában is, mi az összefüggés, létezik-e ösz- szefüggés egy népcsoport agresszív viselkedéskultúrája és háborúra való hajlama között? Azt látjuk a történelemben, hogy megfelelő ideológiai tervezéssel és trenírozással a legbékésebb emberek is a háborús gépezet gyilkos elemeivé tehetők - a regény német szereplőinek második világháború utáni identitásválsága is erre utal. Török Ádám magányos akciói és a háborús erőszak között azonban valami lényegi egyezés is fölfedezhető, éppen abban a módban, abban az idősebb korában mind gyakrabban megjelenő szándékban, hogy szúrófegyvereivel szinte az áldozatai testébe vésse, írja a bosszú jelét. Élete utolsó jelenetében teljesen egyértelmű az akció megtervezettsége. Losoncz Alpár szerint „minden erőszakban benne rejlik valamilyen (akár kimondatlan) szimbolikus igény is, mert az áldozat sohasem pusztán pszichofizikai egységet testesít meg, hanem valamilyen azonosságot, az önvonatkozások sűrűsödését jelenti. Az erőszakcselekvés éppen ezt az azonosságdimenziót kívánja szétroppantani a testiség meggyalá- zása, vagy a test megsemmisítésének segítségével." (Pontosan ez az, amit Török Ádám is tesz!). „Hiszen nem irányul-e az erőszak a megtöretés, a megsebzés látható jeleinek megteremtésére, valakinek, másoknak, a Másiknak a láthatóságban elfoglalt helyének a destruálására? ... Itt pontosan az erőszak rendbehozhatatlan vonatkozását látjuk viszont, mert az erőszak arra céloz, hogy az áldozat visszavonhatatlanul elveszítse szimbolikus 67
