Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 6. szám - Pécsi Györgyi: Rekviem Bácskáért (Gion Nándor tetralógiájáról)
boldogmondás mindkét jelentése érvényes, gügye és nagyon vágyik a lélek gazdagságára, Rojtos Gallai azonban habókossága, poétikus hajlama ellenére sem veszíti el realitásérzékét, éppen csak nem akar tudomást venni a realitásokról. Török Ádám szerint viszont a dolgok akkor is léteznek, ha nem gondol rájuk az ember, azaz a világból nem elmenekülni kell, hanem uralni azt. Török Ádám szerint Isten mindenkit egyformán szeret, és ezt az istenszeretetet a maga profán módján egyfajta földi igazságszolgáltatásban érvényesíti is: úgy akarja helyrebillenteni a világrendet a maga számára, hogy elveszi a jobb módúaktól azt, ami szerinte őneki jár. De hasonló profánsággal vélekednek a falu népei is az erkölcsi világrendről, pragmatikusan: Isten, ahogy változik az impérium, egyszer a németeket, máskor a szerbeket, s olykor a magyarokat szereti, de sohasem - a keresztény tanításnak megfelelően - magát az embert. A Virágos Katona című regényt egészen, s valamennyire a Rózsamézet is sejtelmesen uralja a szenttamási Kálváriadomb erőteljes és szuggesztív ikonja: idemenekül a világ elől Rojtos Gallai, s olykor Török Ádám - utóbbi, „istentelenségében" a rablott holmit is Jézus keresztjénél rejti el. Azonban nem Krisztus szenvedése rendíti meg őket, hanem - a Virágos Katona rejtélye mellett - az a furcsaság, hogy míg Krisztus szobra egyre feketébb lesz, a vele együtt megfeszített két latoré egyre fehérül. A Biblia szerint a Jézussal együtt kivégzett két bűnöző egyike megtér halála előtt, másikuk azonban megátalkodottan hal meg, s elkárhozik. A lator szó a nyelvújítás előtti írott irodalomban gonosztevőt jelent, a népnyelv azonban szelídebb jelentésváltozatban használja: mihaszna, dologtalan vagány (nem föltétlenül bűnöző). Rojtos Gallai - olykor erkölcsi határhelyzetben, olykor anélkül- latroknak is citerázik, azaz kissé maga is latorrá válik, Török Ádám meg egészen lator. A szimbólumokkal sűrűn átszőtt regényben nem mindig tudható egyértelműen, melyik lator a jó, s melyik a gonosz, az igazán tragikus helyzetek föl is cserélhetik a szerepeket: a gonosz lator is üdvözülhet, ha a sorsdöntő pillanatban az igazabb utat választja, mint Török Ádám, míg a jobbik lator (Rojtos Gallai) megbicsaklik, megalkuszik a túlélésért. Amíg a latrok szobrai fehérek, s ahogy a külső, történelmi világ fölé komorul a falunak, egyre fehérebbek lesznek, a Megváltó szobra úgy lesz egyre feketébb. De a falu nincstelenjeit, alkalmi munkásait, „vakond-embereit" is feketének látja Rojtos Gallai (a fekete tradicionálisan a halál, a fehér az élet színe) - a mindennapok robotjába süppedt ember a halott Krisztushoz hasonlít tehát. Erkölcsre, eszményre, metafizikára érzéketlen Török Ádám, Rojtos Gallait a falu mondja istentelennek, azonban a többiek is istentelenek. Az emberek ünnepnapokon elmennek a templomba, karácsonykor örvendeznek az angyali vigasságnak, tartják a formát, vagy a forma tartja őket, de valójában kiüresedett a hitük- nem Istenbe, hanem a létbe vetett hitük. A Rózsaméz regényben keserűen állapítja meg Rojtos Gallai, hogy az emberek elhagyták a Golgotát, magára hagyták Krisztust meg a latrokat - a szimbólum értelme szerint úrrá lett rajtuk a világ megváltástalanságának az érzése, a reményvesztettség, életükből elszivárgóit a metafizikai teljességvágy. Ezt az elszivárgóit, elpárolgott metafizikát, földi ég-teljességet Rojtos Gallai szép beszédével és citerázásával próbálja meg visszacsempészni az egyébként szomorú, fekete világba, ahol „a népek boldogtalanok és rosszkedvűek": legalább karácsonykor, névnapokon, legalább a gyerekek vasárnapi mulatságán, hogy pillanatokra megfeledkezzenek a világ megváltatatlanságáról. Emlékezetes, az első világháború végén szétlőtt, nyomorék könyökkel hiába megy föl a Kálváriadombra, már nem néz vissza rá a Virágos Katona: „Akkor már tudom: a Virágos Katona elment a Kálváriáról. Idejöttek ezek a nyomorult, jajgató emberek és elűzték. A Virágos Katona elment onnan is, ahol a Megváltót megkínozták, s elment a Kálváriáról is. És akkor már azt is tudom, hogy sohasem fog visszatérni. Többé nem segít nekem." Itt, ekkor történik meg az ábrándos Rojtos Gallai paradox felnőtté válása: nem lehet bódult 60
