Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 5. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT DSIDA JENŐ - Vincze Ferenc: Ideológia és rekanonizáció (– az 1956–57-es Dsida-vita diskurzusa és retorikája –)
Szőcs tehát cikkében nemcsak a Szilágyi felsorolta vádakat utasítja vissza, hanem burkoltan a rendszert és az egész irodalmi hagyomány kezelését irányító diskurzust is kritikával illette. Még azt is megengedi magának, hogy egészen az 1989-es rendszerváltozásig tabunak számító Psalmus Hungaricus című Dsida-verset is védelmébe vegye, ahogyan azt a következő megszólaló, Páskándi Géza is megtette: „Egyedül a Dsida egész költészetének szellemétől elütő s a köteteibe saját maga által föl nem vett Psalmus Hungaricusnak van néhány olyan sora, amely, elvonatkoztatva a költő érzelmi kataklizmájának hangulatától, elfogadhatatlan ugyan, de még e versre sem lehet rámondani, hogy soviniszta."44 A Szilágyi- és a Szőcs-írások kapcsán előrehozhatjuk Szentimrei Jenő írását, ami ugyan Páskándi cikke után jelent meg, de leginkább az előbb említett két szerző írásaihoz kapcsolódik. Szentimrei azt kifogásolta, hogy a megszólalók nem néztek pontosan utána a tárgyalt témának, s csak felületesen érintik azt: „Nem elmélyült vita ez, amit ők folytatnak Dsida Jenő eszmei és művészi hagyatéka fölött. Csak amolyan patvarkodás. Nem elegendő szabadjára engedni a harci kedvet, egymáshoz férceim néhány hirtelenében összekapkodott adatot, érvet és piacra dobni eldolgozatlan konfekcióáruként." Szentimrei azt is felrója mindkét szerzőnek, hogy az ő versét használták tanúnak Dsida ügyében45, akit alapvetően inkább véd írásában, mint támad. Ugyan megjegyzi: „Ha vitatkozni akarnék, csak annyit szeretnék Szőcs Istvánnak a figyelmébe ajánlani, hogy költőt az embertől elválasztani nem lehet. Még kevésbé az újságírótól, a közéleti embertől."46, azonban Szentimrei is elsősorban a irodalom mellett teszi le a voksát, s Dsida költészetére szavaz: „Ha azt kérdezitek, fejét vegyük-e, vagy az érem írásos oldalát, legszebb írásait válasszuk, habozás nélkül az írásra kell szavaznom."47 Páskándi Géza hozzászólásának fő mondanivalója az írás címében is szereplő kortárs elfogultság. Ahogyan Szőcs István is, ő is szinte evidenciaként kezeli Dsida lírai életművének jelentőségét, s elsősorban Szilágyi Andrást támadja meg, s rója fel neki, hogy nem tud elszakadni attól a szemponttól, mely csupán a politika felől tudja megközelíteni a költészetet. A kortársi elfogultság mellett Páskándi a hangsúlyt a forma és a tartalom összhangjára helyezi, s kritikával illeti azt a gyakorlatot, mely ennek nem tesz eleget: „A TARTALOM ÉS FORMA viszonyának dialektikájával kapcsolatban az utóbbi években számos elméleti visszaélés történt. A tartalom elsődleges jelentőségének kizárólagos hangoztatásával a forma szerepét irodalomtörténeti gyakorlatunk alábecsülte."48 Az első olvasásra látszólag irodalmi síkon mozgó kritika az ezek után következő megállapítások fényében - ahogyan ezt Szőcsnél is láttuk - továbblép, s a regnáló diskurzus ellen fordul: „És sok kistehetségű író is a »jelentős író« irodalomtörténeti rangjára emelkedhetett, ha volt néhány olyan szociális gondolata, amelyekkel amúgyis igaz, amúgyis bebizonyított marxista igazunkat alátámaszthattuk."49 Fel kell fedeznünk azt is, hogy itt a szerző csupán belső kritikát tud megfogalmazni, azaz nem léphet ki a diskurzusból, nem tagadhatja meg 44 Uo.r 4. 45 „A megtépázott harmadik adott esetben én vagyok. Nem kevesebbet állít rólam Szőcs István, csak azt, hogy tudva valótlant írtam Szilágyi András idézte, húsz évvel ezelőtt kelt versemben. [...] Kezdetben amolyan dokumentumpótlék valók Szilágyi István kezén, ki jónak látott előkapami a múltból és harci fegyverként megforgatni, hogy végérvényesen lehetetlenné tegyen egy jobb sorsra érdemes költőt." Szentimrei Jenő: Fej vagy írás? -A Dsida-érem megnyugtató oldala in Utunk, 1956/44., 2. 46 í. m„ 2. 47 Uo„ 2. 48 Páskándi Géza: Dsida és a kortárs elfogultsága, in Utunk, 1956/44., 6. 49 Uo„ 6. 85
