Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 5. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT DSIDA JENŐ - Vincze Ferenc: Ideológia és rekanonizáció (– az 1956–57-es Dsida-vita diskurzusa és retorikája –)

az ideológiát, hanem csak néhány olyan káros elemét sorolhatja fel, melyek az irodalom értelmezése szempontjából tévútra vezethetik az elemzőt.50 Szőcshöz hasonlóan Páskándi is kitér arra, hogy Panek nem a publicista Dsidát kívánta ébreszteni, hanem a költőt, s szintén az előző megszólalóhoz hasonlóan védelmébe veszi a Psalmus Hungaricus című verset: „Panek Zoltán Dsida Jenő ébresztése című cikkében nem említette meg, hogy Dsida újságírói tevékenységében bizonyos retrográd vonás húzódik végig. De hiszen Panek célja csakis a lírikus Dsida »ébresztése« volt. Azt sem említette meg, hogy van Dsidának egy, egyetlenegy verse, a Psalmus Hungaricus, amelyre rá lehet fogni az irredentizmust, (én viszont azért nem fogom rá, mert véleményem szerint sokkal bonyolultabb a kérdés, semhogy egy ilyen jelzővel agyon lehessen ütni)."51 Szilágyi cikkében erősen támadta Panek azon megállapítását, miszerint Dsida haladó és forradalmi költő lenne. Páskándi óvatos játékot játszik, félig Paneknak, félig Szilágyinak ad igazat; részben elutasítja Dsida forradalmiságát, és ebben az értelemben vett haladó szellemét, azonban ugyanitt már össze is köti Dsida emberszeretetét egy univerzális humanizmussal, melyet még a kommunista ideológia szempontjából sem lehet negatív tulajdonságként értékelni.52 Páskándi következő briliáns retorikai fogása az volt, mikor Dsida vallásosságát és ennek a vallásosságnak a lényegét összevonja és átváltja a kommunizmus ideologikus mondanivalójára: „Nem nehéz a »templom« és a »meghitt házikó« kettős szentségének szimbólumában az ember megváltoztatásának elsőleges szükségéről szóló elméletet felismerni, hogy: majd a lélekben megváltozott ember fogja a világot megváltani, illetve a mi terminológiánk szerint: megváltoztatni. Igen, távol áll ez a világ forradalmi megváltoztatásának elméletétől, a mi eszméinktől. Dsida költői gondolatmenete ez: az ember otthont épít, s önmagában megtisztulva az erkölcsi nemesség minőségileg magasabb fokán »meggyógyítja a világ kelését«." Emlékezzünk csak vissza Méliusz cikkére, melyben a szerző hasonlatos dolgot visz véghez, csakhogy teljesen ellenkező előjellel: a vallás és a fasizmust mossa egybe. Igaz ugyan, hogy Páskándi nem tesz egyenlőségjelet az egyházi tanítások és a kommunista ideológia közé, azonban világosan kihallható a mondatokból, hogy az elérendő cél hasonló. Ezzel a retorikai fogással Páskándi intenciója az lehetett, hogy elkülönítse a vallást a fasizmustól, melyek a vita során egészen közel kerültek egymáshoz, s így a vallás értékeit, és ezzel Dsida költészetének vallásos jellegét újra legitimálja a diskurzus számára.

A vita eddigi szövegei közül leginkább ennek az írásának sikerült teljesen elkülöníteni a költőt művétől, mivel Páskándi felismerte azt a tényt, hogy ezen megoldás vezethet talán legkönnyebben célhoz. És azt is érdemes megjegyezni, hogy a megértés fontosságának kihangsúlyozásakor - a szerző szerepének lecsökkentésével - Páskándi nemcsak irodalompolitikai mondanivalóját kívánta alátámasztani, hanem mindezzel már az irodalomértelmezés terén is előremutatott, hiszen minden befolyásoló tényezőt megkísérelt kizárni az elemzés teréből: „Súlyosan téved Szilágyi András. A kortársi emlékezet csalhat, apróka sértődések megnőhettek örök sebbé is valakivel szemben, de még ha nem is csal a kortár50 Vö. „Részben tehát a tartalom és a forma dialektikája körüli nem marxista, nem alkotó irodalomtörténeti gyakorlat, másrészt pedig az objektivista irodalomszemlélet elleni harc jelszavának vaskalapos alkalmazása okozta az ilyen szellemi károkat." Uo., 6.

51 Uo., 6.

52 „Panek azt írja cikkében: »nemegyszer félreérthetetlenül forradalmi érzéseket és gondolatokat fejezett ki.« Ezt így, ilyen kategorikusan megfogalmazva én sem írhatom alá. Mert bár Dsida az Amundsen kortársá-ban heroizálja a kistisztviselőt, akinek a munka kötelesség, ez még nyilván nem forradalmiság, viszont: humanizmus." És később: „S lényegileg itt és ebben adok igazat Paneknek, mert ő tulajdonképpen mégis inkább haladónak nevezi Dsida költészetét, amint ebből az idézetből is kitűnik: »nem forradalmár művész, de lényegében és fő vonásaiban mindig haladó«, mert humanista, tenném hozzá - és joggal - ehhez az idézethez." Uo., 6.

86