Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 5. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT DSIDA JENŐ - Vincze Ferenc: Ideológia és rekanonizáció (– az 1956–57-es Dsida-vita diskurzusa és retorikája –)

Az ideológia áttörése (?)

Panek és Szilágyi után Szőcs István szólalt meg, aki a tisztán politikai irányba és Dsida publicisztikai munkássága felé terelt vitát megkísérelte visszaszorítani a helyes mederbe, azaz Dsida költészetéről értekezett. Szőcs nemcsak Dsidát, hanem Panek Zoltánt is „védelmébe" veszi, mikor megállapítja, hogy a vitaindító cikkben szó sem volt Dsida publicisztikájáról, Panek egyértelműen a költő lírai remekműveit kívánta előtérbe helyezni.39 Másfelől világosan kifejti, és felhívja a figyelmet arra, hogy különbséget kell tenni publicisztika és költészet között: „Egy valakinek két különböző értékű arcával van tehát dolgunk. Panek a fontosabbra, tehát az igazira, a költőre akarta felhívni a figyelmet. Szilágyi a gyengét, az esetlegest, az értéktelent akarja elénk tárni, nyilván azért, mert ezt tartja lényegesnek Dsida életművéből. O ezt így nyíltan nem mondja ki, de erre vall a cikk címe: Tévedtünk volna? Tévedtünk volna, amikor Dsida Jenőben nem láttuk meg a költőt, csak a klerikális újságírót? Egy ilyen kérdés, alatta olyan megjegyzésekkel, és olyan szenvedélyes, vádoló hanggal, nyilvánvalóvá teszi a kereken ki nem mondott, de csalhatatlan meggyőződésre támaszkodó választ: nem tévedtünk."40 Ennek a különbségnek a kifejtése adja a Szőcs-cikk fő mondanivalóját, melyben a szerző nem csupán Szilágyit támadja, hanem közvetve a mindent irányító diskurzust is. Amellett, hogy utal Szilágyi tévedésére41, élesen támadja azt a felfogást is, mely nem tesz különbséget irodalom és nem irodalom között: „Szilágyi tévedése véleményem szerint az, hogy cikkében lemondott arról, hogy egy költőt a versei alapján értékeljen. Ez olyan hiba, amit nem először követtek el és nem csak Szilágyi; általában az irodalmat mint nem irodalmat ítélni meg, ez a sematikus irodalomszemlélet kulcsa." A sematikus irodalomszemlélet bírálata történik itt meg, s egyúttal Szőcs különválasztja a szerzőt a művétől, s a kettőt külön kezeli. Szőcs ezen kísérlete azért nagy jelentőségű, mivel itt az egész korabeli diskurzus irányultságát próbálja meg felülírni. Hiszen mindaz, amit a szerző javasol, nem más, mint az irodalom pusztán irodalom-immanens kategóriák szerint való megítélése, s ez teljességgel szemben állt a fennálló rendszer elképzeléseivel. Dsida költészetét elhatárolja a fasizmustól42, s a verseiben megjelenő emberszeretetre helyezi a hangsúlyt; Szőcs voltaképp a forradalmi eszméktől is távol tartja Dsidát43, mely gesztus egyszerre lehet belátó és megengedő a rendszer irányába, másrészt pedig ezzel inkább a tényleges irodalomtörténeti helye felé tolja a költőt.

39 „Panek nem a Pásztortűz vagy az Erdélyi Lapok egykori szerkesztőjét idézte, nem annak akart emléket állítani, nem azt értékelte, hanem a méltatlanul elhallgatott (elhallgatott, de el nem feledett) költő műveinek újrakiadását és értékelését kérte. Ezzel szemben Szilágyi nem tud, vagy nem akar semmi érdemlegeset mondani a költőről, hanem ehelyett benyújtja az újságíró káderlapját, ami, sajnos, mit tagadjuk, elég rossz." Szőcs István: A Dsida-érem másik oldala, in Utunk, 1956/42., 4.

40 Uo„ 4.

41 „Szilágyi András nem tudja szétválasztani Dsida irodalmi jelentőségét közéleti szereplésétől." Uo., 4.

42 „Mi a csodálatosan finom, éteri érzések s a meleg, mély humánum költőjét - még ha annyira elégikus költőjét is - ismertük meg benne és nem az állítólagos vad klerikálo-fasiszta újságírót. És kétségtelen, hogy a mi képünk igazabb és értékesebb, tehát ezt érdemes megőrizni és nem a másikat." És később: „Azt állítja továbbá Szilágyi András, hogy Dsida Jenőnek része volt a fasizmus terjesztésében. Erre csak egy bizonyítékot hoz fel, azt a bizonyos jakabozást, azt akarva ezzel érzékeltetni, hogy Dsida gúnyos, alantas újságírói hangot használt. Nos, nem ismerjük pontosan a körülményeket, de ez még sehogy sem lehet bizonyíték a fasisztaság mellett!" Uo., 4.

43 „Azt, hogy Dsida nem közeledett a haladó mozgalmakhoz, bizonyos fájdalmas szomorúsággal és szégyenérzettel vesszük tudomásul. De mégis vigasztal az, hogy mint költő nem szolgálta ki verseiben az uralkodó köröket, (mint ahogy Szentimrei Szilágyi által idézett versében állítja)." Uo., 4.

84