Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 5. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT DSIDA JENŐ - Vincze Ferenc: Ideológia és rekanonizáció (– az 1956–57-es Dsida-vita diskurzusa és retorikája –)

delkező költővel való összehasonlítást is támadott35, ugyanakkor véleményem szerint Méliusznál sokkal érdekesebb az a kísérlet, melyben a szerző megpróbálja teljesen ösz- szemosni a két világháború között életre kelt fasiszta ideológiát a vallással. Retorikailag úgy helyezi egymás mellé a kettőt, mintha azok egymástól elválaszthatatlanok lennének, vagy legalábbis egymásból következnének: „Mindezek ellenére Dsida 1932-ben nagyon is pontosan tudta, hogyan állnak a világ dolgai, szenvedélyesen érdekelte a politika. Tudta, mi a vörös és mi a fehér. Annál komolyabban kell vennünk a Hitler uralomra jutása után előretörő erdélyi klerikális fasizmussal való együttműködésének idején képviselt ellenséges eszméit. Ezek korántsem voltak »ösztönösek«. Dsida tudatos szemléletű író volt, és közíróként tudatos politikus volt."36

Szintén érdekessége miatt érdemes ismét megemlíteni Méliusz már idézett, 1957-es cikkét - mely szorosan nem kapcsolódik a Dsida-vitához -, melyben még mindig a kommunista retorika és ideológia szerint kísérli meg értékelni a közelmúlt irodalmát, azonban már sokkal megengedőbb, és a politikai érvek mellett szerephez jutnak irodalmi értékszempontok is: „Dsida Jenő körül megindult a vita. És ez bár helyes, mégis vigyázzunk: ne hamisítsunk, ne kíséreljünk meg most már mindenkit vörösre vagy rózsaszínűre festeni, mint ahogyan az Dsidával történt legutóbb, és ami ellen elsősorban ő tiltakozna. De mérjük le a művet is és az embert is. Elsősorban a művet, mert az mondja a legtöbbet az íróról és embersége mélységéről. És le kell mérnünk és ismertté kell tennünk Reményik Sándor költői arculatát is, de akárcsak Dsidánál, kihántva mara- disága, téves tartalmai és eszmei ellentmondásai közül a humanizmusát."37 S ennek a cikknek köszönhetően a korábbi támadóból támadott lesz, hiszen nem sokkal később az Utunk hasábjain Izsák László esik neki Méliusznak, mivel szerinte a szerző összemossa a fasizmust a kommunizmussal(!)38

Láthattuk, az Utunk szerkesztőségének jó okai voltak, mikor visszautasították Méliusz József a Dsida-vitához készített cikkét, hiszen az írás meglehetősen elfogult, s még a korabeli kontextusba ágyazva is túlzottan politika irányította írás. Mindez persze azt is jelzi számunkra, hogy a szerkesztőség nyitva kívánta hagyni a vitát, nem állt szándékában egyértelműen politikai vonatkozások szerint megítélni Dsida költészetét, s a későbbi hozzászólóknak köszönhetően lassan - ha csak részben is - az irodalom területére került a vita fő csapásvonala.

35 „Nem kétséges, hogy sem egyikkel, sem másikkal [József Attila, Radnóti Miklós] semmilyen vonatkozásban nem erőszakolhatunk ki párhuzamot. Márpedig ha a harmincas esztendőben fellépő költő és költészete sem eszmei, se művészi, sem erkölcsi vonásaiban nem mutat érintkezési felületet eme két, normáinkat megszabó költő eszméiből következő művészetével, akkor végérvényesen kimondható az ítélet: nincs alap arra, hogy haladónak nevezzük. Feltéve, ha, mint e fiatal író teszi, fel nem borítjuk irodalomtudományunk kategóriáit. Ezt pedig józan ésszel aligha kérheti Dsida Jenő ébresztője." Uo., 329.

36 Uo., 330.

37 Uő.: Közelmúltunk irodalma, 5.

38 „Ami Méliusz módszerét illeti, láttuk fennebb: Elkeveri a közlemúlt irodalmának baloldalát a jobboldallal. Ebben a Méliusz festette múltban a kommunista Gaál Gábor egyenértékű társra lel a kommunistaellenes Kuncz Aladárban, a fasiszták által meggyilkolt Salamon Ernő és Kovács Katona Jenő a fasizmus felé hulló Dsida Jenőben. Méliusz sajátos beállításában minden különbség, minden ellentét feloldódik valami közös erdélyi humanizmusban, amely elmossa a határokat az erdélyi magyarság két kultúrája, a haladó, a dolgozók oldalán lándzsát törő, és a haladást gátló, gyakran csak önámító, de gyakran népámító irodalma között." Izsák László: Amivel lehetetlenség egyetérteni (Széljegyzetek Méliusz József cikkéhez), in Utunk, 1957/26., 8.

83