Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 5. szám - Buda Ferenc: Manysi népmesék (Moszhum hótalpcsapása; Találós kérdések; Az árva leányka; A harkály s a vékonyra köszörült tű; Kedves kicsi Mosne)
Hallgat a lány. De lám: az a valaki a lány engedelme nélkül maga nyitott ajtót. S a házba egy férfi lépett be, fehér szőrmecsizmás, fehér bundás. A lány azonban vékonyka tűvé változván ismét elvegyült a szemét között. Bement a férfi a ház közepéig, s így szólott:- Tégy jót, mutatkozz meg a szemem előtt, kérlek, légy az életem társa. Feleli a leány:- Nem olyan az én arcom, hogy megmutatkozhatnám a szemed előtt. Ha meglátsz, megutálsz. Azt mondja a férfi:- Tudom én, milyen az arcod, nem hőkölök meg tőle, mutatkozz hát meg a szemem előtt. S ekkor a lány előmutatkozott, a férfi pedig odalépett hozzá s megcsókolta. Főztek egy kondémyi húst szarvas hátából-szegyéből, a húst csészébe rakták, az asztal egyik végébe női kést tettek, az asztal másik végébe férfikést tettek. Azt mondja a férfi:- Ha életem társa akarsz lenni, ülj az asztalhoz. Azt se tudta a lány, hová legyen. Asztalhoz ültek enni. S a lány meggazdagodott, mindene telis-tele lett házon kívül és belül, úgy meggyarapodott. Húztak a lábára fehér prémcsizmát, adtak reája fehér bundát. Micsoda leány lett belőle, akár egy hős leánya! Hosszan élt-e az apja, röviden élt-e, egyszer így szólott:- Megyek s megnézem: biztos éhen halt már a lányom. El is indult. Ahogy közeledik lánya házához, hallja ám: igen zokog! Mondja az ember magában:- Még mindig él, még mindig nem halt éhen, még mindig van ereje a sírásra! Közelebb megy - de mi ez? Még hogy sírna! Dalt énekel! Látja: a leánya háza körül szarvaslegelő, s a havon ott a nyoma az imént még itt tanyázó szarvasoknak. A ház mindkét oldalán pedig jó kövér szarvashúsok felaggatva. Belép a lánya házába s így szól:- No, kedves gyermekem, élsz-e?- Élek hát, miért is ne élnék? - Majd megkérdi az apjától: - Messziről jöttél, biztos megéheztél? Mondja az apja:- Bizony megéheztem. Fölkelt a lánya, majd a régtől őrzött fövetlen menyhalbeleket, menyhalfar- kakat elővette, s az apja elé rakta. Apja azt hitte, szarvas háta húsát, szegyhúsát tették elibé, s azonmód nekiesett a csészének. Ám kiderült: a menyhal bele-farka az, amit korábban maga hozott ide. Orrát hol errre, hol arra fintor- gatta, igen félszegen érezte magát. Üldögélt még egy kicsit az asztalnál, majd félrehúzódott. Amidőn hazafelé készülődött, adtak neki egy darab zsíros húst. Azt mondta a lánya:- Vidd el a mostohámnak, hadd lássa, mit szoktam enni. S az ember fennhangon dalolva-mesélve nekivágott az útnak. Ahogy közeledik, megüti ez a fülét a feleségének: 34
