Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 5. szám - Füzi László: A szemtanú (Emlékezés Ryszard Kapuścińskira)
e) bizalmatlanság." Valami hasonlót mond Kundera is: „Szorongás fog el: elképzelem azt a napot, amikor a művészet már nem fogja a soha nem mondottat keresni, és engedelmesen visszahátrál a kollektív élet szolgálatába, amely azt fogja követelni tőle, hogy tegye széppé az ismétlést és segítse abban az egyént, hogy békésen beolvadjon a lét egyformaságába. " Láthatjuk, a jelenség szintjén éppen ellentétes létállapotról szólnak, mint mondjuk Fukuyama, akiről egyébként Kapuscinski gyilkos portrét rajzolt, de most nem ez a portré a fontos, hanem az, hogy a tömegkultúra huszadik század végére-huszonegyedik század elejére kialakult formái nem teszik lehetővé a Fukuyama által meghirdetett társadalmi bizalom légkörének kialakulását. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, nemcsak a tömegbe visszahúzódó embert nem szabad a tömeg részeként szemlélni, hanem a tömegkultúrában a maga helyét megtaláló embernek is ki kell lépnie az őt körülvevő kultúrából, mert a cselekvést csak így találhatja meg, mondta az általa megismert világ kapcsán Ryszard Kapuscinski. Ehhez kapcsolódott akkor, amikor a huszadik század tudományáról beszélt, Jacob Bronowski gondolatát így írta le: „Az érdeklődés központja a fizikai tudományágakról áttevődött a biológiai tudományágakra: ennek eredményeként a tudományt egyre inkább az individuum kutatása vonzza." Másodjára pedig az értelmiség helyzetéről írtakat másolom ide. Ennek kapcsán Kapuscinski előbb arról írt, hogy „véget ért bizonyos szerep, amelyet az értelmiség töltött be társadalmainkban - az emelkedett erkölcsi értékek hordozójának szerepe, annak a közvélemény-formáló rétegnek a szerepe, amelyek hangjára a többiek vártak, s általában számításba is vették azt. ... Csakhogy megváltoztak az idők, és megváltozott az értelmiség helye, s a vele szemben támasztott elvárások is. Napjainkban az értelmiség jelentősége, értéke a hozzáértés, a tényszerű tudás. A prédikátor helyét elfoglalta a szakember, valamely művészeti vagy tudományág művelője, de ezen belül is inkább a létrehozó, nem pedig a moralizáló alkotó." Később azonban mintha mégiscsak nagyobb szerepet szánt volna az értelmiségnek: „Az értelmiség szerepe lesz az is, hogy éberen figyelje a médiát, hogy észrevegye a média manipuláló szándékát az információk szelektálásában, közlési módjában: fontos szerepe lesz továbbá, hogy beszéljen arról, amiről nem esik szó, hangsúlyozza azokat a kérdéseket, amelyek marginalizálódtak, felhívja a figyelmet a valóság azon aspektusaira, amelyeknek nincs esélyük arra, hogy a tömegízlést kiszolgáló filmek témáivá váljanak, azokra a kérdésekre, amelyeket nem lehet a tévéműsorok szűk keretei közé szorítani." Az az író-gondolkodó, aki egész életében a huszadik század létformáit vizsgálta - összhangban számos más gondolkodóval - nem a huszadik század által megteremtett eleve elrendeltségről, beszorítottságról beszélt, hanem az ember feladatairól, ezzel gondolkodótársaihoz hasonlóan visszahozta a potencialitást az ember világába. Közben - láthattuk - az induló huszonegyedik század összefüggéseire is rátalált... 27
