Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 5. szám - Kapuściński, Ryszard - Szenyán Erzsébet: A Mások (Bécsi előadások I–III.)
toktól megfosztott formát - kezd ölteni. Egyre több benne az olyan ember, akinek gondot jelent az önmeghatározás, társadalmi vagy kulturális hovatartozásának megfogalmazása. Az ilyen ember elveszettnek érzi magát, egyre nyitottabbá válik a nacionalista, rasszista sugalmazásokra, arra, hogy a Másokban veszélyt, ellenséget, saját kínzó frusztráltságának és félelmeinek okozóit lássa. A Másokkal folytatott párbeszéd sosem volt és nem is lesz könnyű, különösen napjainkban, amikor körülöttünk minden olyan hatalmas, nehezen felfogható és ellenőrizhető méreteket ölt, minden olyan bonyolulttá válik, s amikor különböző erők buzgólkodnak azon, hogy ezt a párbeszédet megnehezítsék, sőt alkalmasint megakadályozzák. Ám az ilyen közvetlenül politikai, ideológiai vagy gazdasági motivációjú érdekek és célok mellett léteznek más, alapvető, érdemi kérdéseket érintő gondok is. Ezek egyikére mutat rá Sapir-Whorfnak az úgynevezett nyelvi relativizmusra vonatkozó hipotézise. Ennek, nagyon lerövidítve, az a lényege, hogy a gondolat nyelvi bázison jön létre, mivel pedig különféle nyelveken beszélünk, mindany- nyian saját, önálló, másokétól eltérő világképet alakítunk ki magunknak. Ezek a világképek nem illeszkednek egymáshoz, nem behelyettesíthetőek. Ezért aztán a párbeszéd - bár nem lehetetlen - komoly erőfeszítést, türelmes toleranciát, egymás megértésének szándékát követeli meg a felektől. Ahhoz, hogy pozitív légkört teremtsünk a párbeszédhez, tudatában kell lennünk annak, hogy a Mások, akikkel párbeszédet folytatunk, olyan valakik, akik ugyanabban az adott pillanatban másként, tőlünk eltérő módon látják és értik a világot. A Mi - Ok, Többiek, Mások viszonyra jellemző következő probléma az, hogy minden civilizációban van hajlam a narcizmusra, s minél erősebb egy adott civilizáció, annál inkább jellemzi ez a hajlam. A narcizmus miatt aztán az adott civilizáció konfliktusba keveredik másokkal, felszabadul benne az arrogancia, a hatalomvágy. Ehhez pedig mindig a Mások megvetése társul. Az ősi Kínában ez az arrogancia finomabb formában jelentkezett - a kínaiak szánakozva tekintettek mindenkire, aki nem kínainak született. Ezt a narcizmust a civilizációk a legkülönfélébb retorikával palástolták és palástolják - leggyakrabban a kiválasztott nép vagy a megváltásra kijelölt nép szólamával, esetleg a kettő összekapcsolásával. A következő gond az, hogy reflexszerűen ambivalens módon közelítünk a Másokhoz. Egyfelől minden embernek szüksége van a másik emberre, keresi azt, tudja, hogy nem élhet a Többiek nélkül, ugyanakkor az első találkozáskor bevezető reflexként jelentkezik benne a bizalmatlanság, a bizonytalanság, a félelem. Márpedig ezek olyan érzések és érzelmi állapotok, amelyek ellenállnak minden letörési, semlegesítési kísérletnek. Ugyanakkor a kultúra, mi több, maga az ember is a Másokkal létesített kapcsolatban alakul (ezért függ annyira minden ennek a kapcsolatnak a minőségétől). Simmel szerint az emberi individuum a Másokkal való viszonyának, kapcsolódásának folyamatában jön létre. Ugyanezt mondja Sapir is, aki szerint a kultúra történésének igazi helye az emberek közötti interakció. Az a Másmilyen, ismételjük meg még egyszer, tükör, amelyben megnézem magam, amely tudatosítja bennem, hogy ki is vagyok. Amikor a hazámban éltem, nem tudatosodott bennem, hogy fehér ember vagyok, és hogy ennek bármiféle jelentősége lehet sor15
