Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 4. szám - Zelei Miklós: Hogyan lehetne olvasni?
Mindezzel szemben megjelent az életemben egy sarkalatos új erény, amelynek közéleti, politikai, üzleti (és magán)részleteit egyetlen szó öleli magába: nyomulás! Az agressziókutató is azt mondja, hogy ez működik, amikor pihenj a jogállamnak: „ha egy társadalomban a kitűzött célokat a rendelkezésre álló törvényes eszközökkel nem lehet elérni, akkor kriminális, deviáns viselkedésformák jelennek meg. Konkrétan Magyarországon ma úgy hangzik a korparancs, hogy legyél gazdag. A legtöbb embernek viszont nincsenek meg ehhez az eszközei." E „legtöbb embertől", s ez én vagyok, követelik meg a türelem rózsáinak kertészelését. Holott még Gandhi, a Nagy Lélek szerint se kellene mindezt elviselnem. Eltorzult társadalmi önvédelmem egyik megjelenése, amikor a Déliben leszállók mint „több száz fős FTC-különítmény bomberdzsekis, Martens bakancsos, surranós kemény magja", lehetek úgy harmincán, katonás szakaszalakzatba rendeződöm, s kórusban a „Fehér Magyarország"-ot skandálom? Aztán „Uber alles Franzstadt"-ot óbégatva verem a vigyázzmenetet, lendítem előre (amúgy nácisan) a jobb karom? Eközben megjelent egy másik új erény is: az együttműködés; mint sarkalatos erény. Felülírni mindezt: becsületesség, igazságosság, barátság, bölcsesség, okosság... Együttműködés - már mindegy is, miben. Ezt kérik rajtam számon a multik, ha munkavállalóként jelentkezem, nem pedig azt, hogy különösképpen alkalmas vagyok a munkavállalói érdekvédelem képviseletére. És ezt követeli meg az építési vállalkozó is, amikor fölvesz mint feketemunkást. Igaza van. Tökéletes együttműködési készség kell ahhoz, hogy meg tudja az elszállásolásomat oldani abban a kétszobás udvari lakásban, amelyben hatvanan kell elférnem. Miközben olyan soknemzetiségű vagyok, hogy már meg se értem magamat. Az udvaron kondérban fő nekem a vacsora, hatvanan állok érte sorba. Nem agresszívan. Kutatóim, Münnich Iván és Tódor János is ezt állítják rólam: „egyes cégeknél tesztelték az alkalmazottak agresszivitását, s az agresszívabb jelentkezőket vették föl. Ezek a cégek érdekes módon nálunk mégsem lettek sikeresek." Én se agresszívan állok sorba a vacsoráért, hanem csajkával, mint a hadifoglyok. Azok is vagyok. Ha igaz, hogy a harmadik világháború már rég kitört, akkor én ennek a hadifoglyai vagyok. Együttműködés. Amelynek az legfontosabb célja, hogy minél szabadabb legyen azok száguldása, akik mindnyájam ellenében működnek, s ne kelljen folyton a szirénát bekapcsolniuk, amikor elhajtanak köztem. Mert ezt azért mégse tanácsos túlzásba vinniük. Meg az önfeláldozás! Amely azt az értelmezést nyerte, hogy tűrjem, amint föláldoznak. Tűröm is? A kard tanítása szerint a győztes győzelme után sem teheti le a fegyvert. Tovább kell aprítania a legyőzöttet, ismételgetnie kell, hogy te agresszív, történelmi frusztrációkba rekedt, ...! A három pontot azok helyett a megbélyegző szavak, stigmatizáló jelzők helyett írtam, amelyeket dühömben a fejemhez szoktam vágni, megfontoltan a homlokomra szoktam égetni, elfogadva a fenti állapotot. Mert milyen is, aki agresszív? Olyan, mint te! Én azonban így felelek: olyan, mint én? És ezzel a kérdéssel erőszakosan megszakítom a Tódor János új könyvével foglalkozó dolgozatom írását. O írta, én csak olvastam ezt a könyvet. Ő sokkal többet, évekig foglalkozott ezzel a témával! Mégis legalább olyan agresszív maradt, mint én, aki csak ezt az estét szántam rá. 85
