Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 4. szám - Molnár Zsuzsa: Az elvesztegetett vagy lehetséges teljesség könyve (Mihancsik Zsófia: Nincs mennyezet, nincs födém. Beszélgetés Nádas Péterrel)
Molnár Zsuzsa Az elvesztegetett vagy lehetséges teljesség könyve Mihancsik Zsófia: Nincs mennyezet, nincs födém. Beszélgetés Nádas Péterrel A Nádas-életműkiadás, a galambszürke borítójú Jelenkor-sorozat legutóbbi darabja első esetben teszi (al)címpozícióba központi alakjának nevét, a forma, a külső, a hátsó borítón szereplő NP monogram elhelyezése azonban a korábbi köteteknél alkalmazott szisztémát követi. Elfogadható, hogy a perszonális megnyilatkozást vagy a perszonális olvasási módot - szépirodalmi szövegeire vonatkoztatva - elutasító Nádas ellenében, autobiog- ráfia hiányában jogosan igényelhetnek általam meghatározhatatlan alanyok időről időre szerzői megszólalást. Ilyen a Mihancsik Zsófiával folytatott beszélgetés műfajában rokonának, elődnek tekinthető Párbeszéd (Nádas társszerzője (!) Richard Swartz, alcím: Négy nap ezerkilencszáznyolcvankilencben, Jelenkor Kiadó, Pécs, 1992) és a napló-esszéregény Évkönyv (Ezerkilencszáznyolcvanhét, ezerkilencszáznyolcvannyolc, Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1989; Jelenkor Kiadó, Pécs, 2000). Valószínűleg akkor is eltűnődne az olvasó, hogyan lehet egy körülbelül tízszer egyórás beszélgetést megtervezni, felépíteni és leginkább elkezdeni, ha nem ez lenne a kötet első felvetése. De a szerkesztési módszerek, a továbbiakat is tekintve, egy-két esetet kivéve, itt azonnal meg is szűnnek, a dialógus annyira természetes, annyira magával ragadó, hogy bár ez lenne talán az elsődleges elemzési kötelesség, nem kerül most áttekintésre Mihancsik kérdezési, interjúvezetési technikája. Érdekes - fordított - metamorfózison ment keresztül ez a szövegfolyam, mint ami általában egy tv-ben/rádióban hallott-látott, vagy közvetlenül átélt beszélgetéssel történni szokott: a dinamikáját, lendületét megtartva részévé vált az élő és a Párhuzamos történetek óta is folyamatosan bővülő szöveguniverzumnak. A Magyar Rádióban az ott kilenc részre vágott (ennél a szerkesztői kifejezésnél is kerülni szeretnék minden olyan konnotációt, amely a művi beavatkozás felé irányítaná a figyelmet) adás ismétlését hallgattam végig 2002 őszén, két héten keresztül minden hétköznap, kora délután. Annak a sorozatnak a címe: „Amit én tudok, azt mindenki más is érzékeli..." volt, és még egy beszélgetéssel egészítették ki az 1997-es első közléshez képest. (A kötetben ez a többéves időtávlat jelöletlen maradt.) Ebben a tizedik részben sem volt azonban szó arról, hogy akkor már lassan egy éve olvashattuk az ÉS karácsonyi számában Saját halál címmel az első interjúrész témáját, tartalmát, ahogyan és amivel Mihancsik és Nádas beszélgetése indult. Nem érdemes összehasonlítást tenni, mert nincs különbség befogadói szinten egy felidézett és interpretált emlék, majd folyóiratban megírt, ezután szóbeli változatban újraközölt, később önálló kötetben - már képi kontextusba helyezve megjelentetett szöveg között. Hogy aztán az élőbeszéd szövegét érjük el ismét - krono86
