Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 4. szám - Zelei Miklós: Hogyan lehetne olvasni?
Föllapozom a Magyar történeti kronológiát, hogy agresszivitásom történelmi okait kutassam. Itt van mindjárt az elején hazám második királya, Géza fejedelem onokája: Orseolo Péter velencei menekült. Egy jöttment! Befogadtam, megkoronáztam, ő meg a nyakamba zúdította a németeket. És még ez se volt elég neki. 1045. május 26-án, hogy jobban megfeleljek a német-római elvárásoknak, és hogy országom végre-valahára németrómai komform legyen, azzal korlátozta szuverenitásomat, hogy a székesfehérvári székes- egyházban átnyújtotta Magyar Nemzeti Bankom kulcsait és az összes kötvényem jeligéjét III. Henrik német-római császárnak. De ha ez így van, akkor Arany miért rám sértődik meg, és miért nem Orseolo Péterre? Nem adnám egy vak lóért, ahogy Arany a konyhában ordítva szidja - „kis magyar agresz- sziók" - Orseolo Pétert. A kard tanából egy kicsivel többet: „Hiszem, hogy oly esetben, amidőn csupán a gyávaság és az erőszak közti választás maradna hátra, az erőszakot tanácsolnám. Mikor engem 1908-ban megtámadtak, és kevés híján megöltek, a legidősebb fiam utólag azt kérdezte, mit kellett volna tennie, ha történetesen jelen van a támadáskor: vajon el kellett volna szaladnia és messziről néznie, hogyan ölnek meg, vagy pedig - amit szeretett volna tenni — tulajdon testével kellett volna megvédenie? Azt feleltem neki, hogy kötelessége lett volna megvédelmeznie engem - még erőszak alkalmazásával is. E megfontolás alapján vettem részt a búr háborúban, az úgynevezett zululázadásban és a világháborúban. E megfontolás alapján tanácslom mindazoknak, akik az erőszakban hisznek, hogy magukat a fegyverhasználatban gyakorolják. Szívesebben látnám, ha India a fegyverhez nyúlna, hogy becsületét megvédelmezze, semmint, hogy gyáva és tehetetlen szemlélője maradjon tulajdon megbecstelenítésének. Ezzel szemben hiszem, hogy az erőszaknélküliség magasan az erőszak fölött áll. Megbocsájtani férfiasabb dolog, mint büntetni. A megbocsájtás ad becsületet a harcosnak. De a megbocsájtás csak akkor jelent győzelmet önmagunkon, ha megvan a hatalmunk a büntetésre. [...] Nem vagyok látnok. Azt állítom, hogy gyakorlati idealista vagyok. Az erőszaknélküliség vallása nem csupán a risik és a szentek számára rendeltetett, hanem a közönséges nép számára is. Az erőszaknélküliség törvénye felel meg mivoltunknak, mint ahogy az erőszak a vadállat törvénye. A vadállatban szunnyad a szellem, úgyhogy nem ismerhet más törvényt, mint a fizikai erőét. Az ember méltósága megköveteli, hogy egy magasabb rendű törvénynek - a szellem törvényének hódoljon. Ezért vállalkoztam arra, hogy Indiában ismét életbehívom az önfeláldozás ősi törvényét. Hiszen a Szatjágraha és társai: az együttnemműködés és a polgári ellenállás csupán új nevek a szenvedés törvényére. A risik, akik az erőszaknélküliség törvényét az erőszak világának közepette fölfedezték, nagyobb lángelmék voltak Newtonnál. S ugyanakkor nagyobb hadvezérek voltak, mint Wellington. Noha maguk járatosak voltak a fegyverforgatásban, mégis fölismerték haszontalan voltát, és a gyötrelmekben vergődő világnak azt tanították, hogy üdve nem az erőszakban, hanem az erőszaknélküliségben rejlik. Az erőszaknélküliség kihatásában tudatos szenvedést jelent. Nem jelent behódolást az igaztalanság akaratával szemben, hanem az egész lelkierő latbavetésével egyértelmű a zsarnokság ellenében. Amíg ez a törvény irányítja működését, addig minden egyes ember képes lehet egy zsarnoki birodalom minden hatalmával szembeszállni, hogy becsületét, vallását, lelkét megvédelmezze, s ezáltal oly ütközővé váljék, amely ama birodalom összeomlását vagy újjászületését idézi elő. Eszerint tehát nem azért kívánom Indiától, hogy az erőszaknélküliséget alkalmazza, mert gyönge." 84
