Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 4. szám - Kántor Lajos: Az Idő Vaskalapja – Negyed évszázad (1964–1988) Sükösd Mihállyal (És egy kevés abból, ami előtte volt, majd utána következett)
Azt hiszem, egyéb nincs. Megismételném múltkori kívánságom: géppel írnád fel a lakáscímedet, hogy ne kelljen folyvást a szerkesztőségbe postáznom magamat. Ölel: Mihály Ui.: ez a veressdani nevezetű őrült jelenség láthatóan élete legdúltabb időszakában leledzik. De azért, könyörgök, ne hanyagoljátok el, s szeressétek, bármily nehéz is. (Én is ezt teszem, holott nehéz.) Esszéje Németh Lászlóról a maga nemében mégiscsak kitűnő. Ui.2. Olvastam Edgár replikáját Hajdú-ügyben. Indulatos csacsiság, sajna. Remélem, nem ez lesz az utolsó szó. Leveled mai olvasójának szól a konkretizálás szociográfia-ügyben. A „Kövek" (Korunk- beli egyéni rovatom) 1968. januári darabja a Maradiság vagy „szociográfiai forradalom"? címet viseli, és mindenféle hivatkozások vannak benne, itthoni (erdélyi) példáktól a nagy öregekig (Veres Péter, Illyés Gyula), az odaát egyre inkább meghatározóvá váló derékhadig (Sánta, Moldova, Csoóri, Csák, Galgóczi), kikacsintással Szolzsenyicinre meg Truman Capote-ra is. Téged egy szociográfiai gyűjtemény apropóján idézlek „a valóság műfajáról", amely - a Te szavaiddal - „a történelmi változások, a nagy korfordulók, a társadalmi-antropológiai átrétegződések irodalma". Azt állítod, hogy a szociográfia „tartalma" fontosabb, mint a „formája". Ezt a szembeállítást kifogásolta Bori Imre - de a „Kövek" egyeztet kettőtök közt: „...ha arra gondolunk, hogy »A szociográfus nem az olvasó tetszéséért száll síkra, hanem azok megnyeréséért, akik a legtöbbet tehetnek!« (Lázár István), irodalmi közelítésünk ellenére hajlandók vagyunk Sükösd pártjára állni. Persze, annak az igénynek a fenntartásával, melyet Bori Imre a szociográfiai riport tulajdonságaiként nevez meg: szubjektív ihlet, elemző kedv, közlő módszer. Negyedikként sorolnék ide az intellektuális átélést, jóllehet részben beleértődik az első kettőbe is. Mindez együtt a mozgósító erő elengedhetetlen feltétele." Neked, mint olvasom, nincs kifogásod e kiegyenlítő kísérlet ellen; hogy Imre is elfogadta-e, azt nem tudom igazolni, barátságunk azonban emiatt nem szenvedett csorbát. Veress Dani: visszatérő motívum levélváltásunkban. Mostani szövegezésed igen jellemző, ahogy kívülről tudod látni őt, mégis baráti szeretettel könyörögsz érte. Edgárról már előbb szóltam. 1968. VIII. 15. Kedves Lajos, tegnap érkeztem - érkeztünk meg - a Balaton mellől, s tetemes postám közt találtam leveledet, amelyre rögvest válaszolok, merthogy fontos dolgok vannak benne. S ha - szokásodhoz híven - halasztanám a válaszolást, a dolgok csak súlyosbodnának. Először essünk túl, amin túl kell esni. Nem vagyok kétgyermekes apa, korántsem. Voltam kerek 9 napig. Addig élt ti. a fiam, kit Andrásnak neveztek, s ki egészen furcsa, szervi szívbajjal s érelváltozással jött világra, s csoda, hogy addig is élt szegény, míg élt. A részletekkel nem kínzóm magam, s nem szomorítlak Téged. A dolog csaknem két hónapos immár, a seb heged. Hogy irodalmion fejezzem ki magam. Én persze kevésbé voltam - vagyok - érdekes, vén csataló lévén, csak a feleségem. Ó valami hihetetlen keménységgel heverte-heveri ki a csapást. Szerencsére. Hiányunkat, majd, ha megcsillapodtunk, bizonyára pótolni igyekszünk. És erről ennyit. Részvétnyilvánítást kérünk mellőzni, illetve két mondatba fogni. Jobb - a felszínen legalábbis - elfeledni. Leveled két témájára külön-külön válaszolnék. 67
