Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 4. szám - Kántor Lajos: Az Idő Vaskalapja – Negyed évszázad (1964–1988) Sükösd Mihállyal (És egy kevés abból, ami előtte volt, majd utána következett)
Műhely (1967) című gyűjteményes kötete is (alcíme: Egy szerkesztő feljegyzései), amely helyenként az irodalomkritika látszatát kelti." Nem könnyen - Balogh Edgár és két pártbizottság (a marosvásárhelyi és a kolozsvári) ellenében - a Korunk 1967. novemberi számában megjelentettük Láng éles, ám érvelő bírálatát; Edgár, főszerkesztő-helyettesi minőségében (és akkor még H. Gy. barátjaként), annyit ért el, hogy a cikk a szemle rovat helyett a Fórumba került, szerkesztői megjegyzéssel (L. G. „éles kritikája egy - Hajdú Győző személyi teljesítményének megítélésén túlmenő - irodalompolitikai stílust érint, s így szélesebb polémiára érdemes"). Nagy harc volt - és ritka szép győzelem. Szegény Edgárnak pedig az egyik legszégyenteljesebb akciója, merthogy Láng szövegét a megjelenés előtt átküldte Hajdúnak, aki viszont mozgósította a pártbizottságokat. Boldog idők, amikor sikerült a hivatalosságokkal szemben a szakmaiságot érvényesíteni. Ilyen körülmények közt persze megbotránkoztam azon, hogy a Valóság leközölte Veress Dani barátunk Hajdút méltató írását. A Huxley, mai szemmel egy kicsivel később megérkezett, első közlésed lett a Korunkban, 1968 szeptemberében. Azelőtt azonban váltottunk néhány levelet. Bp. 68. február 2. Kedves Lajos, először is - csekélyke késéssel - boldog új évet kívánok Neked, házadnépének, szerkesztőségednek és tágasabb környezetednek. Apró késéssel, mondom, amelyre sokfajta, jobb-rosszabb okok késztettek. Ott kezdődött, hogy karácsony előtt két héttel váratlanul meghalt a feleségem bátyja: nekivezette az autóját egy országúti fának, Szolnok alatt. Karácsony előtt, orvossá avatása előtt, huszonöt éves srác: minek folytassam. Két hétig én voltam a család támasza, temettem, vigasztaltam, adminisztráltam, amennyire gyarló erőmből tellett. Közben a feleségemnek vizsgáznia kellett, közben gyereket vár (bizony, ez is az utóbbi hónapok fejleménye: júliusban tovább szaporodunk, ha a Legfelső Lény is úgy akarja), közben az összeroskadt szülők - hadd ne folytassam. Már csak azért se, mert - ameny- nyire ez lehetséges - az ügyön túl vagyunk. Januárban gőzgépként dolgoztam, még a magam legjobb tempóját is felülmúló mértékben. Újraírtam, azaz befejeztem egy nyáron félkészen hagyott kisregényt, amely két másikkal együtt ez évben megjelenik a Szépirodalminál. Most már boldog vagyok, munka után, leadás után, sőt, a kézirat nyomdába menetele után. Talán egész jó kötet lesz. Két darabját, a Megérkezett címűt és az Útközben-f (a Hídban jelent meg, 65-ben) alighanem ismered, ez a most készült harmadik egy furcsa történet 1919-20-ból, műfajában is, anyagában is meglehetősen érdekes, s eddig váratlanul tetszik minden illetékesnek és illetéktelennek. Majd meglátjuk. Közben tető alá hoztam egy másik kötetet is, szociográfiák, riportok, miegyebek válogatását, főként ifjúsági - kedvelt és kárhoztatott - témáimból, ez is megjelenik az év végére. Egyszóval, ez jó évnek ígérkezik, s duzzasztja életkedvemet. A Huxley-tanulmányt két héten belül eljuttatom, még nem tudom, mily úton. Rövidítésekre, egyebekre részletes használati utasítást mellékelek majd. Köszönettel megkaptam Gera Gyuri útján az Utunk évkönyvet; érdekes és hasznos kísérletiéiig már el is olvastam. Menet közbeni dolgok: 1. Hajdu-ügy. Igen, innen is látni a gabalyodási csomópontokat. Biztos, hogy Nektek van igazatok; Daninak is megírtam, meg is sértődött, természetesen 2. Jaj, dehogy bántom én Ernst Eischert. Sokat köszönhetek neki, Kafka-ügyben is, egyebekben is. (Lásd hálarebegésemet a Kafka-tanulmány jegyzetapparátusában.) Ámde itt merőben más dolgokról van szó, s lehet, nem fogalmaztam elég világosan. Nekünk - Magyarországon, Csehszlovákiában, Romániában, egyebütt - Fischer életbevágóan fontos. Nekik viszont - nyugati marxistáknak, 65
