Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 4. szám - Gömöri György: Pillanatképek költőkről (Szabó Lőrinc, Füst, Illyés)
Amint ezt már megírtam egy régi Hídban (1973/11.), a kitűnő költő és esztéta nagyon kedvezőtlenül nyilatkozott erről az eposzról. Tudhattam volna előre, hogy a feszes ütemű szabadversek szerzője idegenkedni fog a Juhász Ferenc-i szózuhatagtól (ami csak évekkel később lett megállíthatatlanná), mégis meglepett Füst kategorikus elutasítása. Egy négyes sorokban, magyaros verseléssel megírt epikus mű persze semmiképpen sem nyerhette el Füst Milán tetszését, még annak képi gazdagsága sem foghatta meg igazán - mi a többi közt éppen ezt becsültük A tékozló országban. A mű témája, a vérbe fojtott Dózsa-féle parasztfelkelés, bizonyos fegyelemre kötelezte az egyébként jelzőhalmozó és metaforaláncokban gondolkodó költőt; ami pedig A tékozló ország akkori hatását illeti, bizonyos, hogy utolsó sorait nemegyszer idéztük magunknak már 1956 előtt és gyakran azután is: „Ha kell, hát százszor újrakezdjük, vállalva ezt a legszebb küldetést, mert a szabadság a legtöbb, amit adhat önmagának az emberiség!" Arra, hogy Füst Milán akkoriban kit tartott valóban jó élő költőnek, sajnos nem emlékszem. Illetve emlékezetemből előbukkan egy rádióadás, amiben Füst a kevéssé ismert Nadányi Zoltánt méltatja meleg szavakkal. Nadányi rokonszenves költő, de azért Juhász Ferenccel mégsem lehet összemérni. 3. Illyés Gyula nekem elsősorban költő volt, csak később lett belőle Meghatározó Személyiség. Lehet, hogy a második világháború utáni általános iskola olvasókönyvében találkoztam először a nevével - ez egy kiváló irodalmi olvasókönyv volt, ahol Illyés Walt Whitmannal, József Attilával és Babitsosai együtt szerepelt. Gimnazista koromban aztán csodálattal és mély beleérzéssel olvastam olyan verseit, mint a Nem menekülhetsz és a Nem volt elég.... A Puszták népe, meg a kitűnő Petőfi-életrajz csak ezek után került a kezembe. Aztán jött a színdarabíró, illetve filmíró Illyés! Kamaszfejjel láttam egy darabját, amiben nevetségessé tette a parasztokat freudista alapon analizáló pszichológusokat - ez volt A lélekidomár. Révai Józsefnek ez a darab nem tetszett; látszólag a freudistákról szólt, de szólhatott volna éppúgy egy másik monomániás világnézetről, a sztálinista marxistákról is..., le is vették hamarosan a műsorról. Illyéssel kétszer váltottunk levelet. 1955 őszén, amikor az ELTE bölcsészkarán szerzői estet szerveztünk a kar írogató hallgatóinak, Illyést kértük fel, hogy vezesse be estünket. Rövid, de udvarias levélben tért ki a felkérés elől. (Azt hiszem, ez volt az az est,amit aztán Hegedűs Géza vezetett be.) A második levélváltás a lengyelekkel és a kathárokkal függött össze. Valamelyik hazai újságban olvashattam, hogy Illyés Gyula a kathárokról készül színdarabot írni, s a darab címe Tiszták lesz. Ugyanakkor lengyelül már megjelent Zbigniew Herbert kitűnő esszégyűjteménye, a Barbarzynca w ogrodzie, vagyis a később magyarra is lefordított Barbárok a kertben. Ennek egyik legjobb darabja éppen a kathár eretnekségről szólt, pontosabban ennek a jelentős lélekszámú, középkori eretnek vallási közösségnek a teljes fizikai megsemmisítéséről. Az Illyésnek írt levélben megkérdeztem, érdekli-e Herbert esszéje, mert ha igen, eljuttatom hozzá lengyelül, illetve keresek valakit Budapesten, aki ezt neki lefordítaná. Jeleztem továbbá, mivel tudtam, hogy Illyés fordított Paszternákot, egy magyar nyelvű Paszternák-versgyűjtemény várható megjelenését. Karácsonyi csillag című versválogatásunkat, amit Sulyok Vincével ketten fordítottunk, a washingtoni Occidental Press, Csicsery-Rónay István kiadója vállalta föl, meg is jelent 1965-ben. Mivel az Occidental Press szinte minden kiadványából küldött 53
