Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 3. szám - Darvasi Ferenc: Mese, mese, meskete (Darvasi László: A titokzatos világválogatott)

részek ráadásul nem egy homogén beszédmód termékeinek látszanak), és semmi jel nem utal arra, hogy az írások elkövetője ő maga lenne.

Néhány hagyományosabb szerkezetű írást leszámítva leginkább asszociatívan, néha egészen önkényesen, még ritkábban valami homályos kauzalitással egybefűzött, egymással mellérendelő viszonyban lévő mikrotörténetekből állnak össze a szövegek. Lassan már meg sem lepődünk azon, hogy Darvasi ezekben a pár soros szeletkékben is milyen magas színvonalon képes egy-egy életet a maga plasztikusságában ábrázolni. Ezek a short story-k aztán egészen változatos formájúak: van, ahol a szerző a haldokló glossza műfaját eleveníti fel (Néhány fontos tévedés a labdarúgásban), máshol a legendáét (még egy lábjegyzet is elég neki a Miért éppen a labdarúgás?-ban, hogy elmeséljen egyet), továbbá, már-már meglepetésre, tradicionálisabb jellegű novellát is közöl, miközben műfajtól függetlenül az anekdotázás, a határokat nem ismerő mesélés válik uralkodóvá a beszédmódjában. Azt talán említenem sem kellene, hogy Darvasi professzionális szinten birtokolja a focinyelvet. A sportkedvelőknek igazi gyönyört jelenthet A titokzatos világválogatott stílusa és terminus technicus-apparátusa (dribli, esernyő stb.), bár kérdéses, hogy az irodalomszerető, de a labdarúgás világában kevésbé járatos olvasó mit tud kezdeni ezzel a speciális témával, és az ebből fakadó, szintúgy speciális nyelvhasználati formulákkal.

Az irodalom természetére vonatkozó reflexió elenyésző mennyiségű a kötetben, azzal a néhánnyal viszont érdemes foglalkozni. Az egyik ilyen, A megismételt magyar-spanyol annak a parabolája, hogy minden újrajátszható, -írható; sőt, a képzelet segítségével megváltoztatható. Ha ez a gondolatmenet túlságosan kapóra jönne bizonyos irodalomelméleti iskoláknak (nem mondunk neveket), nekik is üzen az ironikus hangvételű A posztmodern edző, melyben a címben említett tréner a posztmodem irodalom szinonimájaként olvasható. A nyelvészeti konferencia pedig már egyenesen a tudományos ülések és az (irodalom)elméleti belterjesség (pl. „Műalkotás-e a gól, s ha igen, egyetlen műnek tekinthető-e a játékos összes gólja..."; vesd össze: beszélhetünk-e életművekről az irodalomban, avagy csak önálló, egymástól független szövegek léteznek) paródiája. És bár az élet, az írás, és mellesleg a foci értelmét sem sikerült megtalálni A titokzatos világválogatottban (nem is volt ez komolyan feltett szándéka Darvasinak), az olvasás értelme az ilyen szívszorító, melankolikus mondat(ok)ban bizonyára benne rejlik: „És könny futja el a szemed minden pályánál, ahol az utad elvisz majd, távoli vidékek, ismeretlen völgyek, autózol, az út mellett pedig egy üres, félhomályos, elhagyott pálya terül el, olyan szép még az is, hogy félredobban a szíved."

98