Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 2. szám - Orcsik Roland: Amikor a szimbólumoknak nyoma vész (Hász Róbert: A künde)

felfogásának értelmezésével). S csak egy villanásnyira nyílik meg az egészet egy pillanatra megmutató rés (mint Mészöly Miklós transzcendenciát problematizáló írásaiban). Viszont kérdés, mi látható ezen a résen keresztül? Mire elegendő ez a villanás? Milyen archetípusokat, milyen kapcsolatot kínál fel a kündeség Hász-féle meséje a mély-énnel (C. G. Jung)? A regény nem válaszol ugyan erre, ám lehetőséget nyújt a rés felfedezésére.

Hász műve figuráinak megformáltsága rendkívül plasztikus, a jellemábrázolás mesterien kidolgozott, a szituációk természetesek, nem erőltetettek. A regény nyelvhasználata jól kimunkált, feszes, fölösleges sallangtól mentes mondatokat mutat, az időnkénti archaizá- lástól pedig nem kell többet várni a korhangulat megidézésénél. Bombitz ítéletének kérdésességét mi sem jelzi jobban, mint hogy A künde másik kritikusát, Halmai Tamást csöppet sem zavarta ez a retorikai fogás: „[...] a mű retorikája megalkotja, de nem fedi el az általa létrehozott narratívát - így lehetséges, hogy a szöveg örömében elveszve a befogadó talán épp a szöveg nyelvi állagán, stiláris mineműségén tűnődik legkevésbé." (Halmai: i. m.). Ugyanakkor ez a mozzanat is a szubjektív beállítottságtól, elvárási horizonttól függ. Hogy kinek van igaza, Bombitznak vagy Halmainak, döntse el ki-ki magának. Ám benyomását lehetőleg ne kiáltsa ki abszolút érvényű igazságnak, hagyjon munkát Istennek is.

A kündében felvetődik, mi a különbség a pogányok között maradt Armand és Stephanus között? A francia Armandot szintén felcsigázza Stephanus jelenléte, eszébe juttatja a honvágyat: „Úgy tűnik, téged azért vetett közénk a sors, hogy fölébreszd kiben-kiben a maga fájdalmát" (351.) Ám Armand azzal is tisztában van, hogy neki már odaát, az elhagyott otthoni világban nincs helye, mert megtalálta a boldogságot Sarolt mellett. Armand is köztes lény, akárcsak Stephanus, ezért is kíséri el a nyugati világ határához. Viszont fontos kiemelni, hogy Armand köztes lény ugyan, de nem kettős, mint Stephanus. Armand nem is követi Stephanust, aki sehol sem lel otthonra, mindenütt száműzötté válik. S bár a regényben a vége felé sejteni, a szereplők közül ki is valójában a künde, továbbra is rejtély: Ki Stephanus? Mi az ő valódi neve? Csak ez a relatív történet marad fenn róla, sorsa egy egész elfeledett kultúra sorsában osztozik. Bár a regényben tételesen nem hangzik el, kapiskálni lehet a künde valódi kilétét, viszont a végső döntés az olvasón múlik, miután nem kap teljes visszaigazolást a regénytől. Bombitz szerint a regényre negatív hatással lehet, hogy: „A künde keresése, a népen belüli nép utáni kutatás, a kettős vezetés belső ellentétekben, torzsalkodásokban kimerülő ábrázolása stb. vérmérséklettől függően mai magyar parabolaként hathat." (Bombitz: i. m.) Ehhez hozzáfűzném, csak azokat az olvasókat fenyegeti az aktuálpolitikai, felszínes értelmezés, akik szegényes képzelettel bírnak. A künde minden bizonyára jóval összetettebb, rejtélyesebb a média felkínálta politikai csatározásoknál, s csak az redukálhatja erre a szintre Hász regényét, aki el sem olvasta, illetve gondolkodás nélkül forgatta.

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy A künde megformáltságával, igényességével, rétegzettségével, felvetéseivel igen figyelemre érdemes alkotás. Kérdései nemcsak a mai olvasót, hanem a jövőbenit is felkavarhatják. Az identitás problematizálását pedig nem pusztán a magyar, hanem minden olvasó számára releváns módon tematizálta, egyetemes érvényűvé tette, nemzeti hovatartozástól, politikai beállítódástól függetlenül. Takács Judit azt írja Hász első, érdekfeszítő novelláskötetéről, a Magyarországon nem kapható A szalmakutyák szigetéről, hogy: „Az elpusztult világok, letűnt kultúrák emlékezetbeli újrateremtődése és továbbélése jellemzi. Hász Róbert első novelláskötetét" (T. J.: „Néha a leghétköznapibb ajtók is más világokra nyílnak", Hitel, 2002, XV. évf.) A kündének is sikerült valamit újrateremtenie az elpusztult kulturális emlékezetből. Ha eddig nem vettük kézbe, épp itt az ideje utánanyomozni. Nem kell feltétlenül egyetérteni fikcionalizált világával, ám azt sem zárhatjuk ki magabiztosan, hogy a regénybeli események nem az ábrázoltak szerint történtek. Áki nem ért egyet Hász változataival, még mindig megírhatja a sajátját. Csak előtte olvassa el A kündét. Mert most már van miből kiindulni.

(Kortárs Kiadó, 2006)

100