Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2. szám - Alföldy Jenő: Szárnyak és fékek (Jász Attila: Fékezés)
Alfóldy Jenő Szárnyak és fékek Jász Attila: Fékezés Jász Attila új verseskönyve, a FÉKEZÉS élén kettős mottó áll. Az egyik, a Melville-idé- zet, a kötet leggyakrabban visszatérő motívumát, az angyalt előlegezi torzított nyelven- a zöngés hangokat zöngétlenre váltva, idegenes akcentussal. A bölcsességet egy clown szájára illő groteszkséggel ejti a megidézett: „asz antyal nem más, csak mekfékezett cápa". A másik mottó Miles Davistől származik: „Magamat akarom adni, bárki legyek is". Ezt körülbelül úgy értem, ahogy Rimbaud értette a maga nevezetes mondását (nálunk Somlyó György tette híressé): „Az én - mindig valaki más". Megfelel Jász Attila azon versrészletének is, amelyben így vall: „bensőmben sokan élnek / nem tudom kik ők az ének / helyettem gondolkodik és érez / valaki ha rólam szól az ének". (Jellemző az ének-ének kétértelműségen alapuló rímpár.) Ugyanennek a versnek mottója a több költői személyiséget üzemeltető Fernando Pessoától (illetve annak Ricardo Reis-i változatától) származik: „Bensőmben sokan élnek" (szavak születése). A költői személyiség bizonytalanná vált és megsokszorozódott, de nem tűnt el: a költő a verseire bízza, hogy ki is ő valójában: az-e, aki az én „lehetséges változatait" végiggondolja, illetve szóhoz juttatja, vagy az-e, aki bejelenti, hogy a költői személyiség nem azonos a Jász Attila nevű magánemberrel - vagy valaki más.* Mindez kérdéses marad; a költői én a kötet egészében probléma, nem pedig megoldás. A verseskönyv általában is a nem tudást járja körül sok-sok tudás birtokában, sok-sok régi és újabb mestert megidézve, s ebben a viszonylagosságban keresve valaminő megbízhatóságot és szavahihetőséget. „Semmiről Valamit" mondani - ez a cél vezeti a költőt. „Ismert világunk bizonytalan határán" tájékozódik, ahol Nemes Nagy Ágnes költészettani tanácsát átfogalmazva („Ne mondd a mondhatatlant: mondd a nehezen mondhatót") teszi föl a költői kérdést: „...mit is nem kéne / abbahagyni még? / a nehezen mondható dolgok / halk dicséretét?" A cím, a FÉKEZÉS a Melville-mottóval vág egybe: a költő az önmagánál különbet, a szárnyas embert, az „angyalt" keresi önmagában, elutasítván a ragadozót. (Ha már szerző, legyen versszerző, s ne zsákmányszerző - vagy ami még rosszabb, irigy és bosszúálló Káin.) A szárnyas emberként értelmezett angyalra utal például az egyik versben Daidalosz és Leonardo neve: ők azok, akik önerejükből akarták követni a madarak, a kerubok és a kimérák röptét. Az angyal egyébként nem csupán a lehetetlenséget megkísérlő embert- főként a költőt - jelenti ebben a kötetben, hanem még sok mindent: a nőt, az erotikus élményt, a kisgyereket, a csöndet, a képzeletet és egyebeket. Szép Ernőt például szürke angyalként idézi meg Jász Attila, talán nem-e-világra-való lényére és múltba-utalt énjére utalva („Szép Ernő voltam" - mondogatta magáról állítólag utolsó éveiben). De lehetséges még sok más értelme is az angyalnak - hiszen tekintélyes irodalma és művészettörténete van. Létezik például egy kérlelhetetlen minőségi változata is. Gondoljunk Rilkére, aki szerint rettenetes (bizonyos fordítások szerint irtózatos vagy rémisztő) minden angyal; hogy ez mennyiben azonosítható Lermontov és más romantikusok bukott angyalaival, azaz démonaival, és mennyiben nem - az más lapra tartozik. Jász Attila jelenleg, úgy vélem, nem ezekre gondol. Bármilyen sok mindent jelenthetnek az ő angyalai, az 101
