Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 12. szám - Berlász Melinda: „Csak lélekben és gondolatban” (Veress Sándor Kodály-köszöntői az emigrációból)
nyilván még tökéletesebb teljességében a falvak népének ajkán a 19. században is. Liszt sejtette ezt, szándékában is volt felcsapni első népzenegyűjtőnek, de tengernyi egyéb elfoglaltsága miatt sohasem valósíthatta meg. De meg hiányzott akkor az efféle vállalkozáshoz a megfelelő, általános szellemi beállítottság, lelki atmoszféra is. Hogyan is lehetett volna meg, hiszen az akkori általános felfogás szerint tanult zenész csak nem megy a parasztok „diszfónáit" hallgatni! Még sokkal később is, a fiatal népzenegyűjtő Kodályt úgy leckéztette meg egy idősebb jóakarója, hogy „aki maga is tud komponálni, minek járkál falun olyan dalok után, amiket minden cseléd tud"! 1927-ben Kodály így ír a parasztság és a népzene helyzetéről: „a magyar nép úgy élt a műveltebb nép tőszomszédságában, mint egy idegen világrész. Ma is úgy él. Budapestről Párizsba rövidebb volt az út, mint Kászonújfaluba... Én is előbb jutottam el Párizsba, mint Kászonba. De még jókor megtudtam, hogy itt is van annyi keresnivalónk, mint ott." Aztán meg tanult zenészeink nagy többsége akkor, a 19. század közepén, még német, vagy német eredetű volt, és így hiányzott a megfelelő lelki rezonancia is az efféle vállalkozáshoz. Más oldalról jövő, irodalmi-szociológiai-néprajzi hatásoknak kellett előbb megmunkálni a talajt, mielőtt Kodály Vikár Béla 1896-ban, az első fonográffal végzett gyűjtésétől indíttatva, 1905-ben megkezdte a magyar népzene tudományos felgyűjtését és tanulmányozását. (Bartók Béla 1906-ban csatlakozott hozzá ebben a munkában.) Ennek az addig teljesen ismeretlen zenei kontinensnek felfedezése nemcsak az ettől kezdve a maga útján tovább fejlődő, autochton népzenetudomány szempontjából volt korszakalkotó jelentőségű, hanem még inkább azért, mert evvel adva volt egy európai színvonalú magyar művészi zene létrejöttének előfeltétele. Az az átalakulás, amely a nyugati nemzetek kollektív népzenéjének a művészi zene individuális formáiba való felszívódásával kialakította az európai zenei stílusokat, Nyugaton a 15., 16. és 17. században ment végbe. Ekkor újul meg Nyugat-Európa magas zenekultúrája evvel a metamorfózissal úgy, hogy ennek a népzenei alapanyagnak még a nagy Bach művészetében is szerepe van. Az európai művelődésnek ezek azok a tündöklő évszázadai, amikor az olasz, francia, spanyol, német és angol zeneművészet renaissance-át éli, amikor a zene ezeknek a nemzeteknek létében általános, az ember mindennapi életét kitöltő, elmaradhatatlan igénnyé, kulturális tényezővé válik. A zene ekkor és itt valóban mindenkié, mert a nép a magas művészi zenében a magáéra ismert. De egyúttal általánosan európai is, mert a kialakult művészi formák közössége összekapcsolta őket a kifejezés azonos bázisán. Mi akkor történelmünk sokat emlegetett, rendkívül megtisztelő, de igen hátrányos szerepét játszottuk: a „Nyugat védőbástyája" voltunk. (Úgy látszik, ez a szerep azóta sem változott.) De legalább annyi hasznunk volt ebből, hogy nem használtuk el népzenei rezervoárunkat, mert a hadakozások közepette nem akadt senkinek ráérő ideje arra, hogy merítsen belőle. így aztán, mire a nyugati nemzetek legtöbbje a 20. század felvirradtára népzenei kovászának java részét elfogyasztotta, és más sütőporok után kellett néznie (Schönberg és a dodekafónia), a mi kovászunkat még éppen csak, hogy elkezdettük bedagasztani kenyerünk tésztájába. Szerencsés rendeltetése volt a sorsnak, hogy éppen mire kenyerünk megkelt, hozzáadta a kenyérsütés minden csínját-bínját ismerő, szakmájuk tudományát az utolsó fogásig virtuózán kezelő pékmestereket is. Ősi, a technikai civilizáció romboló befolyásától még mentes népzenei hagyomány és európai magas zenei tradíció: íme a két tényező, amely Kodály (és nagy sorstársa, Bartók) művészetében az egyéni zenei nyelvezet magasrendű szintézisében újra európai érvénynyel jelent meg a művelt nyugati nemzetek közösségében. Kodály egész életműve ebből a népzenei talajból nőtt ki. Akár közvetlenül használ fel népzenei anyagot műveiben (mint pl. a Marosszéki táncokban, a Galántai táncokban, a Páva-variációkban), akár attól függetlenül, de a népzenei melosztól átitatott egyéni nyelvén szól (Psalmus Hungaricus, Budavári Te Deum, zenekari Concerto, Missa Brevis, 99
